A küldetés

A Cuscoi repülőtérről kilépve,  Hermano Tahuiro fogadott bennünket egy nagy öleléssel. Ez volt az első jele annak, hogy spirituális tapasztalatban lesz részünk, mert “ismeretlenként” is ugy üdvözöltük egymást mint rég nem látott barátok. S tanál ez igaz is, utunk nem most először keresztezödik…

Ám nem csak Hermano Tahuiro kedvessge volt ámulatba ejtő, hanem maga a környezet, a levegő, a kilátás és az érzés, ami itt fogadott bennünket. Pici reptér, pici parkolóval, körülvéve rengeteg hegycsúccsal, melyek smaragd szinekben zöldeltek ici pici házakkal tarkítva közelben s távolban. A jellegzetes perui levegő itt is érződött bár bele itta magát egy kis édeskés és egyben ravasz pikantéria. Az ég türkíz és királykék színei válltakoztak felváltva, mintha egy bohém festő vásznára lett volna feste, néhol kisebb-nagyobb felhővel díszítve e képeslapra illő látványt, míg a nap ragyogott mint még soha azelőtt. Ott álltunk a parkolóban, s cseppet sem bántuk, hogy várnunk kell DJ-re mert az egyetlen dolog, amire vágytunk az volt, hogy tátott szájjal bámuljuk e csodát. Olyan szintű nyugalom lett úrrá rajtunk, amit még talán soha életemben nem éreztem.  Egyszerre minden gondunk mintha elillant volna, a világon nem létezett más csak szeretet, nyugalom és boldogság. Lelkünk megtelt örömmel és kacagással, szívünk nyugalommal míg arcunkra kiült a nagy mosoly. Cuscóban voltunk, a világ köldökében.

Első állomás ebéd után Qorikancha volt. Egy évszázadokkal előtt épített Inka templom, ami 1400 körül újra lett építve. Ezen a helyen tanultak az Inkák és innen mentek tanítani az előre kiválsztottakat, majd ide tértek vissza ujra és ujra. A tudás amit megkaptak sosem volt leírva, csupám szájhagyomány útján terjedt. S csak azok kaphatták meg, akik beleszülettek ebbe a családba, vagy akik ki lettek választva. (Tahuiro testvér tudása is nemzedékről nemzedékre lett átadva, biztosítva ezzel azt, hogy ne kerüljön rossz kezekbe az informció.) Ők az úgymond spirituális inkák voltak, akik a spanyolok megérkezése után üldözve lettek a katolikus egyház által, s akik még 40 évvel ezelőtt sem voltak biztonságban. Tahurio bátyánk családját is üldözték. 7 évesen meg is kellett változtatniuk a nevét, hogy ne legyen veszélybe, miután apukáját megölték… Egyszerűen felháborító hogyan vetemedhet egy szent egyház ilyen gonosz tettekhez. Azt hirdetik, hogy az emberek egyenlőek és hogy szeresd felebarátodat és közben pont ők azok, akik lezárnak inka szent helyeket, hogy az érdeklődő még véletlenül se tudjon közel menni a csodákhoz, átfestenek ősi falakat, hogy eltakarják az inka létet, lerombolnak, eltitkolnak és még kitudja mi mást meg nem tesznek, hogy az embereket elvakítsák hamis hitekkel. 12 millió inkából az első leigázás alkalmával a keresztény egyház 10 millió inkát ölt meg. Felmerül a kérdés bennem: miért fél ennyire az egyház?

(Ne értsetek félre, szándékom nem az, hogy lebeszéljek akárkit is a keresztény vallásról, csak magáról az egyház, mint szervezet tettéről alkottam véleményt.)

Következő napokban ellátogattunk a Sacsayhuaman-hez, ami ősi inka meditáció és inka harcos gyakorló helyként szolgált.

Majd megnéztük Moray-t, ami a válltozást jelképezi és segíti elő, ezért is lépcsőzetes a kialakítása. A válltozást a különböző lépcsőkön való különböző mezőgazdasági termékek termesztése is mutatja. Az inkák ide jöttek, ha fejlődni (válltozni) szerettek volna.

Másnap megmásztuk a Szent hegyet (4500m) majd ellátogattunk a hegy közelében lévő iskolába, amit az előre kifizetett összeg egy részével támogatunk. Itt közel 20 kisfiú és lány tud tanulni és ebédelni a helyben főzött ebédből, amit a szintén itt található melegházban termesztett földi jóból állítanak elő. Az adományok a gyerekek oktatására, étkeztetésére, füzetek, tollak vételére és kölünböző helységek építésére vann fordítva. A projekt indítványozója között volt Giselle és Carlos (utikalauzunk) is. Itt elfogyaszthattunk egy nagy tányér zöldség levest, főtt krumplival, rizzsel és friss menta teával a gyerekek között, akik nagy lelkesen gyakorolták pár szó angol tudásukat és tették próbára a mi pár szó spanyol tudásunkat 🙂

Szomorú volt látni, ahogy ez a csapat gyerek 5-től 12 évesig ül egy fűtetlen tanteremben, népi viseletben és sapkában és gyakorolja a számokat, betűket, dalokat stb… el nem tudnám képzelni, hogy minden nap ebben a hideg teremben kelljen ülni és tanulni. Bár ez a hideg nem különös Peruban és dél amerika, hiszen a házakban sincs fűtés. Néhány szállóban van kandalló vagy melegítő, de a többiek jól felöltözve kell, hogy kibirják a néha 5 fokos hideget.  Azt hiszem az ember, miután megtapasztal ilyen életet jobban tudja értékelni a meleg fűtött szobát, avagy a jó oktatást… Sokszor sopánkodunk mennyi mindenünk nincs és közben rá sem döbbenünk, hogy mindenünk meg van ami csak kell, sőt még több is. Nekem nem kellett órákat gyalogolni fel a hegyre a hidegben, hogy iskolába érjek avagy adományra várni, hogy tudjak mit enni ebédre… Azt hiszem szerencsés vagyok. Rettentően örülök, hogy mi is hozzájárultunk az itt tanulók életéhez.

Persze meg kell jegyeni, hogy a látvány, ami megérkezéskor fogadott bennünket álomba illő volt. A hegyoldalban van az iskola, ami olyan 5-10 perces sétára van az úttól. Lanézve a völgyben láttam a kis házakat, harmatos zöld füvet, kis patakkal, ragyogó kék eget, ami az egész térségre ráborult, lovakat, teheneket, lámákat szabadon. Egyszerűen olyan volt, mint a mesében, mintha csak állmodtam volna.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s