Villarica vulkán

Már az első nap hallotuk, hogy az egyik kihagyhatatlan dolog errefelé megmászni a Villarica Vulkánt. Silviu rögötn mondta, hogy ő megy, míg én kissé hezitáltam, hisz nem hogy még hegyet mészni sem szoktam, de jégcsákényt se használtam még soha életemben. Mindenesetre utolsó percben sikerült lefoglalni a USD65 kerülő túrát, ahol hál istennek nem jutott eszembe megkérdezni, hogy mennyir nehéz a mászás, mert ha tudtam volna…

Reggel 6kor keltünk és 8kor már 1400m magasan voltunk a startvonalnál állva. Egy másik 1400m mászás várt ránk hóban a következő 5 órában. Tudtuk, hogy az idő az elmúlt napokban elég kellemetlen volt, így a terep  is megszívósodott. Az első 1 órát meglehetett tenni felvonóval is, de mi a mászást választottuk. Az utasítás így hangzot: Egy állandó tempóban fogunk haladni, senki se menjen se gyorsabban se lasabban, kövessétek egyást egyessével. Elindultunk.

Az első pihenő 1 óra után volt, a felvonó tetejénél, ahol a többiek vártak minket. Mit ne mondjak elég fáradt voltam már ekkor. Nehéznek nem mondanám ez eslő szakaszt, de hóban lépkedni föl a hegyre megállás nélkül egy órát nem olyan könnyű. Leültünk hát a hóban, ettünk csokit és banánt, ittunk egy kis vizet és próbáltunk erőt gyüjteni a következő menethez. Itt került elő a jégcsákány, amit innentől kezdve használni kellett.

A következő szakasz még meredekebb volt, így mégtöbb energia kellett a mászáshoz. A hó néhol térdik ért, néhol jeges volt, ami csak nehezített a helyzeten. Hálás voltam a jégcsákánynak, főleg mikor jött egy kis szélfúvás, ami majd lesöpört minket a hegyről. Gondoltam ha ez így folytatódik, nemtudom hogyan mászunk tovább.

Még egy óra elteltével jött a következő pihenő, bár ekkor már reménykedtem vagy 20 perce, hogy álljunk meg. Ismét egy kis csoki és banán ment a szervezetbe, míg túravezetőnk felszerelte mindegyikőnk lábára a jégszögecseket. Reméltem, hogy a szöges cipő majd segíti a tapadást, így a szél nem fúj majd el minket 🙂

Ismét elindultunk. Vagyis a többiek elindultak, mert engem megálított a túravezető, hogy kicserélje a szögecseket, mert túl nagyok voltak. Mikor megint el tudtam indulni egy jó 5 perces hátrányban voltam a többiek után, amit jeges hegytetőn való mászás közben nem olyan könnyű behozni. Mivel a saját ütememben haladtam azt vettem észre, hogy egyre messzebb és messzebb kerülök a többiektől. Próbáltam sietni, de ekkor már olyan szintű fáradtságot éreztem, hogy lábaim alig mozogtak. Eddig mindig a csoport elején mentem, mert tudtam, hogy a végén nem szerencsés lenni, mert ha lemaradsz egyre jobban visszaesel. Imádkoztam, hogy álljon meg a csapatom, hogy utól tudjam őket érni és, hogy pihenni tudjak egy kicsit. 10 perc után láttam, hogy megálltak, de mire utól értem volna őket már indultak is tovább. Azt hittem mindjárt össze esek. Ekkor már minden porcikám fájt, lábaim alig mozogtak és egy csep erőt sem éreztem már magamban. Egyik túravezető bevárt és mondta, hogy ha nem birok felmászni, akkor nyugodtan forduljak vissza, mert a következő szakasz csak rosszabb lesz. Gondoltam azt felejtse el, hogy megállok, hisz nem azért fizettem, hogy visszaforduljak félúton. Tehát tovább mentem. Tudtam, hogy csak egy 15 perc pihenésre lenne szükségem és akkor mene tovább a mászás, de ez a szünet sehogy sem akart eljönni. Sorra haladtam el pihenő csoportok mellet, de az enyém csak nem akart megállni. Megfordult a fejemben, hogy csatlakozom egy másik csoporthoz, hisz úgyis ugyan oda mennek és leglább tudok pihenni, mikor meglátam Iuniát ülni nem messze tőlem. Pár perc mulva utólértem őt és lerogytam mellé. Ittunk egy kicsit. A Iuniával lévő túravezető mondta, hogy ha nem visz a lábunk, akkor forduljunk vissza, mert lefelé jönni a jégen sokkal nehezebb lesz, mint felfelé. Ránéztem Iuniára, mire ő rávágta, hogy nem azért másztunk 4 órát, hogy az utolsó óránál megálljunk. Mi látni fogjuk azt a krátert ha törik, ha szakad. Ha Iunia akkor nem lett volna ott, lehet megálltam volna….

Elindultunk ismét a csoport után, amit 15 perc mulva utól is értünk. Ép pihentek, ígyhát mi is leheveredtünk melléjük. Viszont 5 perc után akármennyire is fáradtak voltunk, menni kellett.

Tudtam, hogy az élbojban kell lennem ismét, ígyhát akármilyen nehéz volt is emelni a lábam, nekiindultunk. Iunia folyton mondogatta: csak lépésenként. Egy lépés, és még egy és még egy. Csak pakoltuk a lábunkat egymás elé, mindig csak a következő lépésre koncentrálva. A talaj mintha könnyebb lett volna. A hó nem volt már annyira jeges, inkább puha, térdig érő. Különböző affirmációkat mondogattam magamnak, amit még a ’7th Path Hipnózis’ kurzuson tanultunk és akkora erőt adott, amit nem is vártam. Egyre könnyebb és könnyebb volt lépkedni és bár még mindig szörnyű fáradt voltam, nem éreztem úgy, hogy össze akarok esni. Egyre csak nézegettünk fölfelé, hogy milyen messze vagyunk már. Túravezetőnk észrevéve ezt, elkezdte mondogatni, már csak 20 perc, már csak 15, már csak 5 perc… és végül fent voltunk.

Nekem csak annyi erőm volt, hogy arrébmenjek a kráterből áradó gáztól és térdre roggyak, hogy úgy csodáljam a vulkán belsejét és a körülöttünk lévő kilátást. Hát mit ne mondjak csodálatos volt. A kráter belülről csak egy nagy tátongó lyuknak látszott. A láva túl méllyen volt, hogy lássuk, de talán jobb is így J Szerintem a kilátás a körülöttünk lévő hegyekre szebb volt, mint magára a vilkánra, de persze az is érdekes volt. Iszonyú boldogok voltunk, hogy megcsináltuk. A sikerélmény volt talán a legnagyobb ajándék (talán még a kilátásnál is nagyobb). Tudni, hogy feljutottunk annak ellenére is, hogy útközben majdnem feladtuk, de mégis végigcsináltuk. Ültünk a hóban és majszoltuk a mogyóravajas szendvicseinket, ami talán még sosem eset olyan jól, mint 5-6 órás mászás után 2800m magasban a vulkán szájánál. Egy kis pihenés után fénykép kattintgatás következett, majd indultunk is lefelé.

A terv az volt, hogy 20 perc alatt érünk le egy müanyag tányér-szánkóval (nemtudom mi a hivatalos neve ennek a valaminek), de mivel túl jeges volt a pálya, nem lehetett használni. Ígyhát gyalog indultunk neki. Hiába volt rajtunk szöges cipő, mikor magyobb hóban kellett menni lefelé így is csúszott. Nagy lépésekben próbáltunk haladni egymás után, ami szerencsére sokkal gyorsabb volt, mint felfelé menni.

Azért így is sikerült csúszkálnunk egy kicsit, a tányér nélkül. Megunkra kellett csatolni egy extra nadrág szerűséget, ami egy vastagabb anyagból készült, kezünkbe vettük a jégcskányt és már indultunk is lefelé. Csúszás előtt gondolkoztam hova fogjuk rakni a csákányt, mert nem olyan vicces azzal csúszni, de mint utóbb kiderült, nélküle nem is nagyon lehetséges, mert 20km/órás sebességgel csúszva lefelé csak a csákány beakasztásával tudtunk megállni. Nagyon vicces volt az egész menet, ahogy az a sok ember csúszik egymás után, próbálva nem elsöpörni egymást. Egy-egy szakasz között sétálni kellett egy kicsit, mígnem vége volt a mókának és az utolsó 1 órát ismét csak lefelé gyaloglással kellett tölteni. Míg csúszkáltunk, kicsit pihentünk is, de még így is mindig fáradtak voltunk. Lefelé haladva a hóban nagy nyomás volt a térdemen, ami néha néha össze is csuklott alattam, de ezen mi már csak nevetni tudtunk.

Végül du 4kor leértünk a hegyről. 8 óra aktív fizikai megpróbáltatás volt mögöttünk. Azt hiszem az elmult 8 évben nem volt hasonlóban részem.

Eléggé megterheltük szervezetünket, így szállásunkra visszaérve gyors zuhany után rögtön az ágyban találtuk magunkat. Másnap úgy gondoltuk megérdemlünk egy nap pihenőt, így bent maradtunk a jó meleg házikóban.

A mászás felejthetetlen élmény volt. Határainkat olyan mértékben toltuk ki, amit nem gondoltunk soha, hogy lehetséges. Vulkánt mászni csodálatos érzés, ráadásul jeges hóban izgalmas és egyben kihívó is. A kilátás ámulatba ejtő. Egy kihagyhatatlan élménynek gondolom, amit mindenki aki teheti próbáljon ki. Viszont aki nincs forrmában készüljön fel, hogy megterhelő menet lesz.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s