A világ legdélebbi lakott városa

Ha a föld legdélebbi pontjáról/városáról van szó, mindenki Ushuaia-t (Argentína, 60.000 fő) emlegeti. Viszont aki jól megnézi a térképet, az láthatja, hogy van egy másik kisváros is délebbre, a Chile-i oldalon, Puerto Williams (1000 fő). Mindkét városból lehet túrázni menni különböző hegyekre, így gyakorlatilag mindegy volt melyik várost vesszük célba. Puerto Williams különlegesebbnek tünt, így emelett döntöttünk.

Puerto Williamsbe két módon lehet eljutni, repülővel vagy egy 39 órás hajóuttal. A hajó útról azt hallottuk, hogy szép gleccserek és fjordok mellett halad el, így ezt kihagyhatatlan élménynek gondoltuk.

Gyorsan felkerestük a hajó társaságot, ahol kiderült, hogy hetente 1 hajó megy és ezen a héten pont ma este 5kor. Így gyorsan összepakoltunk és már a hajón is voltunk, ami inkább egy komp volt. Mikor megláttuk  a kompot, kicsit elkeseredtünk mert nem tünt a leg modernebb modellnek. Mikor beértünk a kabinba látuk, hogy csak 20 szék van az egész helységben és csak 8an leszünk utasok. De így legalább mindenki kényelmesen elfért. Új mexikói és amerikai barátaink is velünk tartottak, aminek örültünk, mert szimpatikusak voltak. Bevackaltuk magunkat és kezdődhetet is a több mint 30 órás túra. Első este gyorsan telt, filmet néztünk, vacsoráztunk majd aludtunk vagy 10 órát. Ám másnap arra keltünk, hogy a hajó dobál minket. Esett és hullámzott. Gondoltuk majcsak eláll hamarosan, vagy majd beérünk egy szigetekkel fedett részre, de ez csak nem akart eljönni. Ismét csak jó hasznát vettem a tengeri betegség karkötőnek, amit egész nap magamon kellett hagyni. Kaptunk 4x enni aznap a hajón, ami meggyorsította a nap menetét. Étkezés közben összebarátkoztunk a fedélzeten dolgozó személyzettel és mint utóbb kiderült, a kapitánnyal is. Egy pár óráig elszórakoztattuk egymást, mig próbáltunk nem odafigyelni a tenger hullámzására.

Sajnos a rossz idő miatt nem volt rá essély, hogy bálnákat lássunk, ami elvileg be volt igérve mára, mert a rossz időben nem jönnek elő. Az eső miatt a kilátást sem tudtuk annyira élvezni, sőtt még a gleccsereket sem láttuk, mert csak sötétedés után értük el őket. Összességében nem voltunk nagyon oda a majd 2 napos hajóútnak. Az egyetlen jó dolog a kapitánnyal kötött barátság volt. De ha mégegyszer menni kellene, biztos nem mennék hajóval, főleg, hogy a repülő út olcsóbb is és csak 1,5 órás. (Hajóút USD180, repülő USD100 volt.) Habár azt mondják, ha a hajóutat visszafelé teszi meg az ember, akkor látja a gleccsereket, mert akkor nappal haladnak el mellettük. Szóval aki tervez PW-be ellátogatni mindenkép vegye ezt számításba.

Beszélgetés közben a kapitány említette, hogy másnap lehajóznak a világ TÉNYLEGES legdélebbi lakott falujába, Puerto Toro-ba, ahol olyan 30an laknak. Ennél délebbbre csak 2 olyan hely van, ahol 1-2 ember él. Hogy miért van ez így? Mert Chile védi területeit. Patagónia déli része  el van osztva Chile és Argentina között. S a Chileiek félnek, hogy ha nem költöztetnek minden pontra embereket, akkor az Argentínok esetleg kisajátíthatják e területeket. Szóval a 30 lakosú faluban szinte senki sem dolgozik, mert az állam minden hónapban küld nekik élelmet, tűzifát stb ingyen, hogy megtartsa ott az embereket. A falunak még saját álltalános iskolája is van.

Szóval a kapitány felajánlotta, hogy elvisz minket magával, ami szivességet ki is használtunk, hiszen nem mindennap van meghívva az ember a világ végére 🙂

A kapitány persze semmit nem kért cserébe, sőtt még föl is hívott minket a kabinjába, megmutogatta a térképen a környező szigeteket, figyelhettük a madarakat és egy megrekedt hajómaradványt is, s kávét és édességet is kaptunk. Porte Toro-ba megérkezve a kapitány maga vitt minket körbe a környéken, bemutatva minden helyinek. Mint megtudtuk ő maga is itt született és élt pár évig. Mikor utunk véget ért a kapitány és a csapat 2 nagy cuppanósat nyomott mindegyikőnk arcára és lelkünkre kötötték, hogy vigyázzunk magunkra etc. Hihetetlen volt átélni, hogy egy csapat ennyire törödjön velünk csupán pár órás ismeretség után. Ez alatt a túra alatt is bebizonyosodott, hogy az emberek errefelé nagyon jószándékúak és készségesek.

Porto Toro-i úton kívül 3 napot töltöttünk még Puerto Williamsben, ahol különböző túrákra mentük az erdőben Daniellával (USA) és Selissel (Mex). Ismét csak csodáltuk az ősz ragyogó színeit, a fák illatát és az erdő csöndjét, ami mindent beborított. Egyik hegytetőre fölérve havat találtunk, aminek Selis nagyon megörült, mert ez volt élete első hó élménye. Rögtön el is kezdtünk hógolyózni és bukfencezni a hegyoldalról lefelé. Mi töbiek ugyan átéltünk már havas teleket, de most valahogy a hegy tetején olyan szabadnak és szinte gyereknek éreztük magunkat, mint 5 évesen 🙂

Hegyről lefelé Selis tanácsolta, hogy rövidítsünk az erdőben így előb leérjünk. Én ennek a rövidítésnek azóta nem hiszek, mióta egyszer 5 éves elmentem sétálni a dédipapámmal és barátjával az erdőbe. A sétát olyan 1 órásra szánták, de útközben kitalálták, hogy rövidítsünk… 4 óra mulva még mindig az erdőben bolyongtunk 🙂

Hát most is majdnem ilyesmi történt… csörtettünk a bozótokon keresztül kasul, kidőlt fák fölött ugrándoztunk az erdőben, néha meg-megbotlottunk a kiálló gyökerekben és jókat nevettünk egymás esésein. Végülis nem féltünk, hogy nagyon eltévedünk, inkább viccesnek fogtuk fel az egészet. Hogy rövidebb idő alatt értünk e le azt nem tudjuk, de jól elszórakoztunk.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s