Villa de Angostura, a kisváros varázslatos erdőkkel

Lovaglás a 100 éves erdőben, naplemente csodálás lóháton, biciklizés a hegyekben – mindez Iunia szülinapján.

 Mikor még Chiléből először áthaladtuk Argentínán Iuniával megállapítottuk, hogy a határ utáni kis erdei város nagyon tetszik nekünk. Faházak sorakoztak egymás mellett a hegyek tarkította városban, amit ép akkor belepett a frissen esett hó. Voltak üzletek, éttermek persze a legtöbbje fábol építve. Elhatároztuk, hogy mivel Bariloche nem adta az erdő széli kis kunyhó érzést, mindenkép ellátogatunk ide. Ugyan eleinte nem tudtuk a nevét e kis városkának, de hosszabb utána járás után kisilabizáltuk, hogy nem más lehet, mint Villa de Angostura. Sikerült is jegyet vennünk 22 Pesoért via Bariloche társaságnál, amiért most sem voltunk oda. Sött az emberke, aki a csomagunkat rakodta be a csomagtérbe még 1-1 Pesot el is kért szolgálataiért.

Azért persze boldogan érkeztünk meg s rögtön útba is ejtettük az információs irodát, ahol sikerült egy egész faházat (cabanas) megkapnunk csupán 50 Pesoért fejenként. Ez rendkívül olcsó ár volt, szóval nagyon örültünk. Aki többed magával uatzik, mindenkép nézze meg a cabana opciókat dél amerika szerte, mert fejenként ugyan annyiba vagy még olcsóbba kerül, mint a hostel és legtöbbször sokkal jobb.

Mikor megláttuk, hogy a házikó az utolsó utcában van az erdő szélén még boldogabbak voltunk. Ezt csak azt tudta tetézni, hogy bent minden szép és tiszta volt konyhával, nappalival, kandallóval és kerttel. Iuniával már utunk kezdete óta vágytunk egy erdő széli kis kunyhóra, ahol nyugalomban tudunk írni és pihenni, s 2 hónap után rá is találtunk. Sajnos csak 2 napig maradtunk e paradicsomban, mert Barilochéban túl sok időt pihentünk.

Első nap befizettünk egy lovas erdőnézésre 150 Pesóért fejenként. 3 órás volt a lovaglás a több száz éves erdőben, tavak vízesések és egy kilátó mellett elhaladva, ahonnan megcsodálhattuk a naplementét. Mindig is szerettem lovagolni, tehát már maga az élmény remek volt, és az, hogy mindezt egy gyönyörű erdőben tettük meg csak mégszebbé tette. Iuniával már lovagoltunk a maláj dzsungelben, de ez a túra még különlegesebb volt. Valószínű a gyönyörű szinek és a kihivó terep miatt, hiszen meredek hegyoldalon kellett föl és lefelé baktatni, amit még nem volt lehetőségünk kipróbálni. Mindig is kiváncsi voltam hogyan nem esnek el a lovak lefelé menet a hegyoldalon ráadásul emberrel a hátukon. Végül is csak bízni kell benne, hogy a lovacskák tudják mit csinálnak és nem botlanak meg. Az én lovam remek volt, nagyon biztosan éreztem magam a hátán.

A túra végén Daniella megjegyezte, hogy lovaink mennyire tükrözik saját személyiségünket. Példűául az ő lova egy fiatal jószág volt, aki nem félt kimutatni nemtetszését a különböző utsításokhoz. Közel 20 perc menet után, nem is nagyon akart már menni, s túra vége felé oda oda lökte Daniellát egy egy fához.

Selis lova maga volt a nyugalom és magabiztosság. Biztosa vezette a többi lovat, példát mutatva, amit sajnos egyik másik ló sem volt hajlandó követni 🙂

Silviu lova hol folyton előre furakodott, mert ő akart lenni az első és a leggyorsabb, hol pedig rá sem hederítve a többiekre csak azt nézte hol lehet megállni egy kicsit csemegézni a fákról.

Iunia lova nem csak a szőre szine miatt hasonlított lovasára, hanem abban is, hogy nem próbálta meg palástolni, hogy mennyire enm akar mégegy túrára menni az erdőben, hiszen csak most ért vissza az előzőről. Az egyetlen dolog, ami megváltoztatta rendkívül lassú kullogását az volt, hogy Iunia folymatosan beszélt hozzá szépen és szeretettel, hogy megérti miért nem tetszik neki a menet, de együtt tovább tudják csinálni e túrát.

S végül az én pacim, aki elhagyva a lovardát, végig sétállva a városon, még noszogatásra sem volt hajlandó gyorsabban menni és az arcára rá volt írva: „Ez unalmas és nem akarom ezt csinálni!” makd beérvén az erdőbe, ahol a környeet szép és jó illatú volt, s ahol a terep kihivással teli volt, szinte megtáltosodott és alig lehetett visszafogni, hogy ne rohanjon annyira fel és le a lejtőkön. A kihívás motiválta… (rámismertek? :-))

Azt  is érdemes megemlíteni, hogy egy különleges lóról beszélünk, mert csak egy füle volt 🙂 örültem, hogy én kaptam őt.

Kis térd és fenék fájással értünk haza, de annál nagyobb örömmel. Csodálatos élmény volt, mindenkép szeretnénk többször is ilyet csinálni.

Estére vettünk lazac pogácsákat és azt grilleztük meg tükörtojással és sültkrumplival ala pobrét imitálva. Azt nem tudtuk, hogy az ABCben nem adnak zacskót, így a sok öszzevásárolt dolgot kisebb nagyobb dobozokba kellett berakni és úgy hazacipelni 🙂

Advertisements

5 responses to “Villa de Angostura, a kisváros varázslatos erdőkkel

  1. Nem semmi ezt így ennyi nyelven vezetni, de ne álljatok le, még még még! Mindenről tudni akarunk, és persze utólagosan is boldog születésnapot az hátizsákosok egyikének!!! 🙂

    • Köszi Moncsi. mindenkép Átadom a jókivánságot Iuniának! Ma posztolunk erdei biciklizést, aztán meg az Uruguayi túránkat! Stay tuned!!!

  2. Nagyon szeretnék majd a tangókultúráról olvasni tőletek a következőkben.

  3. i stumbled here lurking for true road biking fans, and i
    assume that you’re one

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s