Elmélkedés a miértről és a hogyanról

A minap írt nekem egy fiatalember emailt, aki rátalált blogunkra és elolvasván felkeltette néhány dolog az érdeklődését. Levelében azokat a kérdéseket tette fel, amit sokan mások is megkérdeznek és amire most megpróblok itt válaszolni.

 

Hogyan jutott eszedbe, hogy iyen világjáró életbe kezdjél?

13 évesen Kanadában jártam, ahol megtapasztaltam, hogy a világon nem minden ország egyforma. Kanada teljesen más volt, mint Magyarország és ez fekeltette az érdeklődésemet. Akkor és ott elhatároztam, hogy egyetem után külföldre megyek majd dolgozni, hogy mégtöbb országot és kultúrát megismerjek. Ugyan akor még nem tudtam, hogyan fog mindez megvalósulni de ezt észben tartottam ezek után.

Majd a föiskolát elkezdve megismerkedtem a világ legnagyobb fiatalok álltal vezetett nonprofit szervezetével, az AIESECel. Első kérdésük így hangzot: Szeretnél külföldön dolgozni fősuli után? Gondolhatjátok, rögtön kaptam az alkalmon és csatlakoztam hozzájuk. (Többek között ez és hasonló élmények motiválnak abban, hogy higyjem, hogy ha igazán szeretnénk valamit, csak ki kell tűzni célul, gyakran mondogatni kell bízva abban, hogy az univerzum majd segít nekünk elérni e célt.)

Szóval az AIESEC-hez való csatlakozás után kiderült, hogy a szervezet sokkal többet nyujt, mint egy külföldi munkatapasztalatot. AIESECben eltöltött 4 év alatt sokat tanultam magamról, az emberek viselkedéséről, projekt menedzselésről, csapat vezetésről, tréning tartásról, toborzás-kiválasztásról, marketingről, tárgyalásról és arról, hogy hogyan tudom felfedezni és fejlesztni azokat a dolgokat, amiben tehetséges vagyok.

Szóval az AIESECnek köszönhetem azt is, hogy eljutottam egy konferenciára Indiába. Az itt látott kultúra, élet vitel, hangulat, szinek, zajok és szagok rögtön rabul is ejtettek. Tudtam, hogy diplomázás utáni állás keresésem biztos ázsiában fog zajlani. Így is kerültem Szingapúrba, ahol 3 csodálatos évet töltöttem. Itt volt szerencsém a környékbeli országokat is bejárni és megismerni az igazi ázsiát. (Szingapúri kalandozásaimról bővebben itt http://bocasawakening.wordpress.com/ olvashattok.)

Azonban minél többet láttam, annál jobban vágytam többre és többre. Ázsia már nem volt elég 🙂 S így elhatároztuk Iuniával, hogy akkor felkerekedünk.

 

Meddig fog ez tartani? Lesz ennek vége? Vagy kell egyáltalán, hogy vége legyen?

Remélem nem J. Mert a világ mindig is vonzott. Régóta álmom, hogy a világ összes országába eljussak.. még van egy pár hátra J

Persze családdal és gyerekekkel nehezebb lesz utazni, de hiszek benne, hogy nem szabad hagyni, hogy akármi is útjába álljon álmainknak. Ha vannak nehézségek is, meg kell találni a megoldást rájuk.

Van egy ilyen mondás is: A nagy cél elérése előtt mindig téglafalba ütközünk. De a téglafal igazából csak a tesz afelől, hgy mennyire akarjuk a kitűzöt célt elérni és mit vagyunk hajlandak érte felálldozni.

 

Mi az amit igazán keresel?

Most páldául egy kávézóban ülök Montevideóban. Ahol egy pohár bor annyiba kerül, mint egy ásványvíz, így borozunk J s emellett nézem a járó kelő embereket, megfigyelem öltözködésüket, viselkedésüket s szokásaikat. Nézem, ahogy a körülöttem ülők kommunikálnak, rendelnek, esznek. Nézem, hogy mit esznek, mit isznak s megállapítok szokásokat. Emellett élvezem a felszolgáló úriember ide ide szólását, kedvességét és tanácsait arról, hogy mit érdemes megnézni, meghallgatom szoriját a spanyol országban eltöltött 3 évéről, miközben szürcsölöm az Uruguay-i bort és majszolom az ételkülönlegességeket. Ezután végig sétállok az utcán, s érzem, hogy élek. S mi is ez az érzés? Endorfin, izgalom, boldogság, nyugalom… nem tudom, de az egyik legjobb érzés, amit valaha éreztem. Egyszerűen csak szeretem csodállni az embreket és városokat, amik egyformák, de mégis különbözőek.

Az emberek tele vanak előítélettel. És sokszor ez azért vanmert nem jó infrmációk jutnak el hozzájuk. Elkapunk 1-1 hírt a tévében, vag az ujságban és azt hisszük máris ismerjük a megadott országot, aztán mikor találkozunk valaki odavalósival, vagy felkerekedünk, hogy megismerjük az országot, akkor csodálkozunk, hogy hol is vagyunk igazán. Szóval utazásaim bemutatásával szertném eme esetleges előítéleteket megválltoztatni az emberekben.

 

Na de hogyan van ehhez bátorságod? Egyedül kiköltözni Szingapúrba aztán harmad magaddal felkerekedni sosem látott tájakra?

Ha nem mersz állmaid és vágyaid után menni, az olyan, mintha nem is élnél. Legtöbben csak kifogásokat mondunk, hogy miért nem tudunk bizonyos dolgokat megcsinálni: nincs időnk, nincs lehetőségünk, nincs pénzünk, vagy egyszerüen csak: nekünk ez nem megy. Pedig az igazság az, hogy ezek mögé a kifogások mögé bújúnk, hogy ne kelljen szembeznézni azzal, hogy kik s vagyunk és mit is akarunk igazán, mert ha nincs több kifogás, akkor semmit sem állít minket meg állmaink elérésében. De akkor persze jön az ismeretlen, a sosem járt út, a válltozás, amitől próbálunk elmenekülni, de legbelül tudjuk, hogy még el nem érjük őket, sosem leszünk igazán boldogok. Mindannyian arra születtünk, hogy boldogok legyünk, de sajnos legtöbbször saját magunk állunk boldogságunk útjába.

Azt mondják a bátorság nem a félelem hiánya, hanem, hogy halálfélelmünk ellenére is belevágunk dolgokba.

Utunk egyik célja, hogy tanuljunk és fejlődjünk. Ezt elég volt csak kitűzni célul, s az univerzum rögtön szolgáltatott nekünk lehetőséget. Az egyik ilyen lecke az, hogy nézzünk szembe félelmeinkkel. Azt mondják minden nap kell csinálni valamit, amitől kicsit félünk. Mert nem szabad hagyni, hogy félelmeink uraljanak minket, hogy átvegyék az irányítást életünk felett. Hátat sem jó nekik fordítani, mert hiába akarjuk elfelejteni őket, legbelül ott maradnaka lelkünkben rabkánt tartva minket. Szembe kell tehát velük nézni, s megpróbálni megérteni őket, megérteni, hogy mitől akarnak minket megóvni. E szellemben próbbálunk minden nap csinálni valamit, ami kimozdít a konfront zónánkból. Lovas lejtőn lemenetel avagy biciklizás a hegyekben tökéletesen beleillik e képbe. És meg kell mondani, mikor az ember olyanba kezd bele amitől eleinte fél, mikor végigcsinálja rendkívüli elégedettség és boldogság tölti el szívét.

 

(Ha van több kérdésetek, amire szeretnétek, hogy válaszoljunk a blogon, írjátok meg bátran a threebackpacks@gmail.com -ra, vagy akár ide kommentként (Leave a comment a cikk alatt jobbra).

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s