A flamingók nyomában – avagy még mindig az autós túrán

Frissen kipattanva a meleg ágyból, de hideg szobából már készen is álltunk a második napra a mi kis fehér autónkkal. Egy pár látnivalót beterveztünk e napra: egy hegyoldali kis templomot, valami romokat (sajnos egyikünk sem emlékszik a nevére :-)), egy másik hegyet ismét több színben pompázva és estére egy termálfürdőt.

A hegyoldalban található kis templomhoz akartunk először menni, ahova egyesek szerint csak naponta 1x járó busszal lehet eljutni, mások szerint azonban el is lehet vezetni. A buszozás túl macerásnak tűnt, így gondoltuk megpróbálunk eljutni odáig autóval. Az első tábla, ami a templomhoz vezető utat mutatta egy poros és köves útra vezetett minket, amin is 50km-t kellett vezetni. Lassan gurultunk az autóval, mígnem elfogyott alattunk az út, csak egy nagy gödör tátongott előttünk.

Láttuk, hogy jobbra mintha egy második út lenne kijárva, így visszatolattunk és arra vettük az irányt. Sajnos ez a megoldás sem volt járható, így hosszas tanakodás után úgy dontottünk kihagyjuk a templomot.

Azonban 50m vezetés után egy újabb tábla mutatott egy modernebb útra, ami 57km után elvileg elvezet minket a célpontig. Elindultunk ezen az úton is, immár harmadszorra nekivágva a különleges templomnak. 20 perc vezetés után egy parányi faluba érkeztünk, ahol mintha megállt volna az idő. Homok színű házak sorakoztak a poros utcán, amiknek csak kék és zöld ajtaik és ablakaik virítottak ki a föld színű környezetből. Az utcán egy két ember sétállt fel alá, tátott szájjal bámulva az arra tévedt idegenekre.

Pár fénykép kattintgatás után azonban egy hatalmas pocsojához érkeztünk ami sajnos túl mély volt az autónkhoz, így újra kudarcba fulladt tervünk, s végleg feladva úgy határoztunk inkább megnézzük a flamingókat a közeli lagúnában.

A lagúna 40km-re volt jelezve. Könnyedén gördültünk az autóúton  míg el nem értünk a megadott városhoz, ahol egy újabb tábla várt ránk, jelezve, hogy még 57km lesz a lagúnáig. A baj csak az volt, hogy az út ismét hepehupás és kövekkel teli volt. Lassú 2 órás vezetés után elértük a bejáratot, ahol halvány jelét sem láttuk senkinek az adminisztrációnál. És nem is tünt úgy, mintha az elmult 10 évben lett is volna ott valaki J Ekkor már kezdtünk gyanakodni, hogy lehet a várva várt flamingók sem lesznek ott… Nagy „örömünkre” egy másik tábla közölte, hogy a lagúna még egy másik 7 km lesz. Ekkor már nagyon mérgesek voltunk, hisz ha előre tudtuk volna, hogy 104km-t kell majd vezetnünk nem indultunk volna el. De már majdnem ott voltunk, így tovább mentünk.

Innen azonban több poros út is vezetett különböző irányba, s mivel jobbat nem tudtunk elidultunk találomra az egyiken. 10 perc vezetés után találtunk 2 hazikót, s az egyiknél meg is kérdeztük, hogy a lagúna erre van e. Persze nem erre volt, de legalább kaptunk útbaigazítást, mikor a másik házikóból „kisietett” egy bácsika, s megkérdezte nem vinnénk e őt el a következő faluig. Mondtuk, hogy nagyon szivesen elvinnénk, de most mi a lagúnához megyünk, így kiegyeztünk, hogy legalább a fő(bb) útig elvisszük. Így ismerkedtünk meg a 80 éves nagypapával, akinek rezes, napégett arca mely tele volt ráncokkal jelezte a mögötte álló kemény életet, ősz haja sugallta a megélt éveket, s akinek égszín kék szeme tele volt élettel, reménnyel és tisztasággal, s akinek látványa könnyeket csalt szemembe, mert a saját dédipapámat láttam benne…

Nagyapót kirakva, aki itt született és élt juh tenyésztésből, tovább gurultunk a flamingókhoz. A legviccesebb akkor jött, mikor elértük a lagúnát, ami egy kis koszos és büdös pocsoja volt, s ahol a várva várt flamingóknak híre hamva se volt. A földön találtunk egy pár rózsaszin tollat, bizonyítékul szolgálva arra, hogy jártak a madarak erre, s Silviu zoommmal el is kapott egyet messze. Nemtudtuk, hogy sírjunk e vagy nevessünk csodálatos döntésünkön. Persze a nevetést választottuk, s aztán indultunk is visszafelé. Az úton láttunk lámát, alpakkát, mindenféle madarat, s még 2 struccot is (már csak ezért megérte idejönni).

Mikor visszaértünk az útkereszteződésig láttuk, hogy a bácsika még mindig ott várakozik az út szélén most már több mint 1 órája, így immár lelkesen vettük fel őt, hogy elvisszük az igért városig. Próbáltunk gyorsabban haladni az úton, mert már igen csak délután 2 óra volt s még sok mindent terveztünk mára, mikor is a „tökéletes” úton hirtelen defektünk lett J Az érdekesség az volt, hogy egész úton egy autót se nagyon láttunk, de e pillanatban egy kis és egy nagy busz is mögöttünk volt. A 2 busz sofőre rögtön kiugrott a vezetőülésből és gyorsan kicserélték a kereket, aminek megvétele „csupán” USD100-ba került J jó érzés volt, hogy a busz sofőrők annak ellenére, hogy a busz utasainak várni kellett, ők önkéntesen segítettek nekünk. Természetesen az utasok nem bánták, ami egy másik pozitív meglepetés volt.

Ezután nagy izgalmunkban elhaladtunk a romok mellett, anélkül, hogy észrevettük volna, s mikor a több színű hegyhez értünk a nap már eltünt a horizonton, s a színekből már semmit sem láttunk. Utolsó reményünk a termál fürdő volt, azonban mikor megérkeztünk a megdott városhoz megtudtuk, hogy még vagy 80km-t kellene vezetni, hogy eljussunk a fürdőig. Mivel már este 7 óra volt, így tovább folytattuk utunkat hazáig, s csak csendben elmélkedtünk az úton. Hazaérve egy üveg barna Salta sörrel ünnepeltük utunkat, ami mindannyiunknak nagyon ízlett.

Argentínát ezzel az érdekes és semmikép sem unalmas élménnyel zártuk (az Iguazu vízeséshez azért még visszalépünk) és másnap már utaztunk is Paraguayba.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s