Kalandos megérkezés Paraguay-ba

Július 1én hagytuk el Saltát s rögtön nagy meglepetésekben részesültünk. 2 napja ugyanis elmentünk a buszpályaudvarra megkérdezni, hogy hogyan lehet eljutni Paraguayba és mennyibe fog kerülni. 2 busz társaság megy naponta 1x: Flecha bus 3.45kor és Tigre Iguazu 4.30kor. mind a kettő járat 330 Pesoba került, s csak hideg vacsorát és kekszet adtak reggelire. Takaró és párna sehol nem volt, így gyakorlatilag mindegy volt mivel megyünk. A korábbi járatot választottuk, ám mikor a jegyet vetük Júli 1én közölték, hogy 398 peso lesz fejenként (USD100). Mondtuk, hogy de 2 napja csak 330at volt, mire felelték, hogy igen de mától fő szezon van, így 20%-al emelkedtek az árak… Na ennyit róluk. Ha ezt tudjuk akkor megvehettük volna a jegyeket 2 napja is.

Mikor felültünk a buszra, akkor jött a következő meglepetés a koszos, régi és büdös busz képében. A buszon nemhogy aludni nem volt kedvünk, mert ugyebár megint egy 16 órás útról beszélünk, de még egy órát sem igazán akartunk itt eltölteni. A várva várt filmek sem jöttek, ahogy az álltalában lenni szokott, s mikor megláttuk a WCt, bizony nem sok kedvünk volt használni. A vacsora szokásos sonkás-sajtos szendvics volt mufinnal, aminek a tálcáját soha nem jöttek összeszedni, szóval az csak ott hevert szanaszét. Persze ekkorra már vagy 100x bántuk meg, hogy nem a Tigre Iguazu társaságot választottuk.

Este 10kor, mire már elejutottunk oda, hogy álomra szenderedjünk jött a buszsofőr, hogy lerobbant a busz, de a másik pont itt van, arra átszállhatunk. Hét az átcuccolásnak nem örültünk, de a buszcserének igen. Főleg mikor megláttuk, hogy a másik busz sokkal ikább hasnlít a megszokott standardhoz. Ép akkor fejeződött be a film, mikor átszálltunk, ígyhát itt is lámpaoltás volt, s már lehetet is aludni. Manapság már nem alszunk olyan jól a buszokon, mint eddig, ma este rájöttem az azért van, mert nem adnak takarót és egy kicsit hűvös van, ami az amúgy is kényelmetlen széken csak még zavaróbb.

Nyugalmunk ezen a buszon sem volt sok, mert hajnali 5kor jött az ébresztő, hogy szálljunk át egy másik buszra, mert innen ez a busz máshova megy. Hát nagyon örültünk, hogy aznap már másodszora kell átcuccolni. S mikor a csomagjainkat raktul fel a buszra a segítő fickó még ránk is kiabált, hogy adjunk neki pénzt amiért segít.

Harmadik buszunkkal végre sikerült elérni a határvárosig 10 órára. Innen egy taxis elvitt minket a határig, ahol az átkelés simán ment. Majd egy helyi buszra kellett felszállni, amire azt mondták 40 perc alatt bent lesz a buszmegállóban, de ebből 1,5 óra lett. A busz is a filmekbeli afrikai vagy indiai buszokra hasonlított, fapados székek, tömeg.. csak a csirkék hiányoztak J. Ezen persze nem lepődtünk meg nagyon hiszen tudtuk, hogy Paraguay a második legszegényebb ország Dél-Amerikában Bolívia után.

Mikor a fapados széken már szétültük a fenekünket vége megérkeztünk a terminálra, ahol meg kellett várnunk egy helyi 8as buszt, hogy bevigyen minket a belvárosba, ahol a Lonely Planetben kinézett szállásra siettünk, ami persze USD7ről felment időközben USD12re (50.000 Paraguayian Peso).
Ahoz képest, hogy az ország milyen szegény a szállást nagyon drágálltuk, mert Argetnínában reggelivel és Wi-Fivel tudtunk szállást találni USD5-9 ért.
Bár ez lehet azért van, mert azt mondják paraguayban nagyobb az esély arra, hogy pumát láss, mint hátizsákos utazót :-), így annak ellenére, hogy a fővárosban voltunk csak 3-4 hostelről tudtunk hogy létezik.

A buszról meg kell említeni, hogy annak ellenére, hogy vannak buszmegállók, akárhol le lehet inteni a buszt és fel lehet rá szállni. Ami nagyon jó, ha éppen jön a busz amelyikre fel akarsz szállni, de ha utas vagy a buszon, akkor lehet igencsak idegesítő is, hogy minden utcasarkon megállunk 🙂

A buszok amúgy nem csak sima tömegközlekedési eszközök, hanem egyben bevásárló központok is, mert sorra szállnak fel a fiatal és öregebb árusok kukorica kenyeret, üdítőt, frissen facsart narancs lét, csokit, elemet, ollót és akármit amit el tudsz képzeli árulni. Így szerintünk a praguay-iaknak sosem kell bevásárolni menniük, mert a különböző cikkek házhoz jönnek, vagy legalább is buszhoz 🙂

Első nap csak a városban sétálltunk, ahol a megszokottól több hajléktalant láttunk. Volt egy park ahol hajléktalan sátrak sorakoztak egymás mellett… kicsit elszomorító látvány volt meg kell hogy valljam. Mondjuk ez nem véletlen mert a munkanélküliségi ráta itt 18%.

Az utcán is sok kétes személyt láttunk, s valahogy a 4 hónap alatt először nem éreztük magunkat teljes biztonságban. Persze rendőrök teljesen felszerelkezve álltak mindenhol (ami méteres géppisztolyt jelent a kezükben), de a helyiek azt mondták, hogy ők is korruptak.

Vacsora után kutatva telt a délután, ami szintén nem volt egyszerű feladat, mert ugye itt is sziesztáznak az emberek 2 és 6 között, tehát még az éttermek sincsennek nyitva. Mindenesetre sikerült egy helyet találni, ahol külön nekünk összeütöttek egy kis vegetáriánus ételt krumpliból, salatából és babból és ki is próbálhattuk a Chipa egyik válltozatát, ami kukorica lepényt takar. Paraguayban a kukorica lepény állandó eledel amit különböző formában árulnak.

Hogy hogyan jutottunk el egy paraguayi cirkuszba (és onnan haza!!), megtudhatjátok a következőkben…

Ha tetszett neked a bejegyzés, kérlek osszd meg ezt velünk a ’Leave a Coment’ szövegre kattintva, értékeld a postot csilaggal vagy csak simán kattints a Tetszik gombra.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s