Látogatás Areguába és az elengedhetetlen cirkusz (a népnek :-))

Másnap egy közeli kis városba – Areguá – látogattunk el Iuniával, ahol a nyugodt környezet és a kézműves kirakodó vásár mellett csak egy étterem volt megemlítésre méltó. Az étterem, ami Don Pablo Panaderia névre hallgat kilóra adta az ételt. Büfé volt és annyit fizettél, amennyit mért a tányérod. Volt ott mindenféle földi jó, s Iuniával jól be is laktunk. Az odajutás mondjuk nem volt eseménytelen, mert a buszmegállóban az informmációnál a 2 személy 2 külöböző opciót mondott, s mikor kimentünk a a buszhoz ott is különböző információkat mondtak, hogy igen a 242es busz, de nem innen hanem a túloldalról, vagy hogy olyan busz nincs is, vagy az a 243as de nem innen, vagy de de innen… szóval 1 órát kellett keresni a buszt, mire tényleg megtaláltuk. Mg kell említeni, hogy az emberek nagyon készségesek voltak, hogy útba igazítsanak minekt, csak éppenséggel foggalmuk se volt, hogy mere kellene igazából menni. Fel is merült bennünk a kérdés, hogy akkor miért nem mondhák inkább azt, hogy nemtudják?? – azt hiszem ez egy költöi kérdés marad 🙂

Hazafelé sok cirkusz plakátot láttunk és Iunia noszogatására el is mentünk egybe. Az odaút teljesen szórakosztató volt, mert ugye Paraguayról is tudni kell, hogy nagy Mate ivó nemzet. Itt nem kispályáznak az emberek, rögötn 2L-es termosszal járkálnak, amik ráadásul nagyon szépek (egy bőr bevonatos termoszt mate pohár tartóval az oldalán meg is vettünk volna, ha nem utaznánk még pár hónapot). Visszatérve a buszhoz, a buszsofőr út közben megállt egy kisutcában, kiszólt egy fickónak az út szélén, aki elvette a sofőr termoszát, forróvizet tett bele és kevert egy matét a poharába. Ez nekem anyira tetszett, hogy sutyiba fényképet akartam készíteni, mire ezt a sofőr meglátva mondta, hogy menjek csak le a buszról és készítsek fényképet nyugodtan… 🙂 Az emberek nyugodtsága és türelme eszméletlen volt. Otthon próbálna meg a buszsofőr megállni egy kávéra, a buszon ülők rögtön zajongnánk, nemhogy még valaki le is menjen a buszról fényképet készíteni. Ez a fajta törelem és nyogodtság egész latin amerikában nagyon tetszik nekünk. Van mit tanulni az európaiaknak tőlük!

A cirkuszi multság érdekes volt. Nem is emlékszem mikor voltam cirkuszban utóljára, szóval élveztük az előadást. Volt bohóc, akrobata mutatvány, tigris, brazil smab tánc (na ezt nem tudjuk hogyan került ide) és motoros üldözés egy 3m átmérőjű fémgolyóban….

Paraguayban amúgy azt tapasztaltuk, hogy annak ellenére, hogy nem éreztük magunkat teljes biztonságban mindenki nagyon rendes és segítőkész volt. A cirkuszból hazafelé például a buszon megkérdeztük a buszsofőrt, hogy meg áll e ott ahol nekünk le kell szállni, mondta, hogy igen. Székünkre leülve a mögöttünk ülők szóltak, hogy igazából nem áll meg ott, mert egy másik úton megy (azt ne is kérdezzétek, hogy akkor a buszsofőr miért mondta, hogy igen :-)) szóval az emberek a buszon tanácsolták, hogy leszállhatunk a buszról közel az utcánkhoz, de inkább ne tegyük, mert ez nem olyan biztonságos környék, inkább menjünk el a buszpályudvarig és ott szálljunk át egy másik buszra ami hazavisz minket. Az egyik fiatalember olyan rendes volt, hogy velünk is maradt a buszmegálóban, míg vártunk a buszra és közben jól elbeszélgettünk a paraguayi kultúráról vele. Persze a busz már nem jött, így végül taxit kellet fognunk. Persze a taxisofőrnek is volt véleménye a biztonságról, beszállás után rögtön odafordult hozzánk és mondta, hogy erre se nagyon jöjünk máskor sötétedés után, mert nem olyan biztonságos 🙂 Hát mit ne mondjak érdekes egy élmény Argentína után. De sebaj, legalább tudjuk, hogy sötétedés után ne menjünk sehova, ami ugye nem szabadna, hogy meglapjen minket, mert a hostelben a tulaj hölgy mondta ezt nekünk de nem gondoltuk, hogy ennyire komolyan kell venni.

Mikor a taxival beértünk az utcánkba, lassan közelítettünk a házszámhoz, de nagy meglepetésünkre a keresett házszám hiányzott és a mi kis hostelünk helyett csak egy romos kis házikót találtunk. Olyan volt, mintha a mi házunk eltünt volna mint a Harry Potterben a 9 és feledik vágány… Visszatolattunk, majd megint előre, majd megint vissza, s mind a 3an tátott szájjal bámultunk a nem létező házra. Ekkor arra jött egy kishölgy, akitől megkérdeztük, hogy jó utcában vagyunk e, mire mondta, hogy igen. Ekkor kezdtem tényleg azt hinni, hogy vagy eltünt a hostel, mint a mesében vagy valami csoda folytán nem vagyunk képesek már látni 🙂 e nagy értelmetlenséget egy következő arra jövő úriember szakította meg, aki végre közölte, hogy nem ez a mi utcánk, hanem a mellettünk lévő…

Miután kalandosan hazaértünk, Jess már a szálláson várt minket, s meg is egyeztünk, hogy holnap bizony tovább állunk. Ezután alig vártuk, hogy felfedezzük a többi részét Paraguaynak.

Következőkben a Jezsuita romokról olvashattok…

Ha tetszett neked a bejegyzés, kérlek osszd meg ezt velünk a ’Leave a Coment’ szövegre kattintva, értékeld a postot csilaggal vagy csak simán kattints a Tetszik gombra.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s