Vissza a természetbe, azaz a csodás természet Rióban

Egy másik kilátó, ahova ellátogattunk a Pao de Azucar (Cukorhegy) névre hallgat. Egy kisebb és egy nagyobb hegy áll egymás mellett, amire a legtöbben felvonóval mennek, de az első hegyre felsétállni is fellehet. A második hegyre már falmászó felszerelés kell, de az érdeklődök azt is kipróbálhatják. Mi a túrázást választottuk az első szintig, s a hegycsúcson piknikeztünk az ámulatba ejtő látvány társaságában Maurice-al, Silviuval és persze Iuniával. Piknikünk a szokásos, zsömle, avokádó, krémsajt (ami brazíliában egy kerek dobozos Ricotta finomság), saláta és répa keverékéből áll… jamiiiii 🙂

Aki szereti a kihívásokat, az egy 5 órás kemény mászással feljuthat a Pedro de Guavia-ra, ami sokak szerint egy másik csodálatos látvány Rióra, bár mi ezt most kihagytuk.

Aki szereti a termászetet, az sétállhat a helyi Botanikus Kertben, vagy a Parque Lage-ban. Az utóbbiban van egy hangulatos kis kávézó internettel, ahol megpihenhetsz ha nincs jobb dolgod aznapra. Innen lehet a Corcovado-t is megmászni, amire megint csak Maurice-al kerítettünk sort.

Túrázásra az erdőben itt van még Tijuca és a Nemzeti Park, ami a világ negnagyobb erdeje, ami városban található. Gyönyörű járt és járatlan utakon lehet bolyogani az erdőben, s sőtétedés után gyönyörködni a temérdek Szent János bogár fényében. A parknak olyan csodálatos varázsa van, hogy vétek kihagyni az erre járónak!

Ha már túrázás, akkor Ilha Grande, egy sziget, ami 3 óra busz és 1,5 óra hajó útra van Riótól s ahova szintén Maurice-al látogattunk el. A sziget egy csodálatos esőerdő, ahol több útvonal is van a túrázni szeretőknek kialakítva, s aki csak a napon szeretné süttetni hasát, annak ott vannak a gyönyörű tengerpartok is! A szigeten persze van egy pár étterem, bár és bolt is az arra vágyónak. A sziget engem Malájzia különböző kisebb nagyobb sziget csodáira emlékesztetett, s azt hiszem egyik kedvenc helyemmé vált Rió körül.

S ha már Ilha Grande, akkor csak 2 órára innen található Parati, ami a Pingáról (helyi neve a Casashanak) híres, s melynek tengerpartjait ismét csak hivogatóak, s emellett kolóniális belvárosát sem szabad kihagyni. Mi Mauriccal jöttünk ide az Augusztus végén rendezett Pinga fesztiválra, ahol rengeteg különböző ízesítésű Pingát lehetett kipróbálni, csupán 20 Reias-ért kisüvegenként… mit mondhatnék, veszélyes egy ital 🙂

S végezetül nézzük milyen szórakozó helyeken szinesíthetjük napjainkat Rióban:

Hétfő: samba este a Pedra del Sal-nál (ami egy eldugott utcasarok), élő samba dobosok zenésítik meg a hétfő estét este 8 órától 11ig.
Kedd
: pihi J
Szerda
: Salsa est a Copa Hostelben (Copacabana), belépő 10 Reias, de aki előre regisztrál a weboldalon, annak csak 5 Reias.
Csütörtök
: CS találkozó a Copacabana beach 4es és 5ös mólója közötti kiosknál.
Péntek
: Lapa vagy Casa de Matriz (Botafogo), belépő 28 Reias, de aki előre regisztrál annak csak 20 Reias.
Szombat
: Lapa vagy Casa de Matriz
Vasárnap
:Casa Rosa (Botafogo), ahova este7kor érdemes menni, mert helyi samba zenekar szórakoztatja az arra járót este 10ig, s egy pár extra Reiasért még Fejoadat is lehet enni, amiről mindenki csak áradozik. Este 10 után két teremben is zene megy, amire rophatja  a klubb apraja, s nagyja. Belépő 7 előtt 15 Reias, 7 után 20 Reias, Fejoada-val 28 Reias.

 

A véleményed sokat számít nekünk, kérlek osszd meg ezt velünk a ’Leave a Reply’ szövegre kattintva, értékeld a postot csilaggal vagy csak simán kattints a Like (Tetszik) gombra.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s