Még egy éjszaka buszon?? Neeee….

4 nap és 3 éjszakai buszozás után végül megérkeztünk Rio Brancóba, ahol rögtön mondták, hogy a busz már elment Inapariba, de taxi átvisz minket 20 Reiasért fejenként. Így nem volt más megoldás ezt választottuk. Útközben Assis-ban (Brazil határ város) megálltunk ebédelni, ahol a büfé 24 Reias volt, de 13 Reiasért annyit ettél, amennyit akartál. A második opciónál maradva, a számomra legfinomabb feijaot ettük,  ezzel végleg búcsút véve a brazil konyhától.

 

Peruban…

Délután 3ra már Inapariban is voltunk, ahol egy minibusz vitt minket tovább Puerto Moldonádóba csupán 25 Solesért (USD8). Ezt ott a helyszinen intéztük el kb 1 perc alatt, minden előző foglalás nélkül. Este 8körül érkeztünk meg, s három hostel megnézése után a legNEMlepukkantabbat választottuk, ami nem volt egyszerű, mert mindegyik hostel olyan állapotban volt, amilyet még nem láttunk utazásunk során. Bár arra rá kellett jönni, hogy ez valószínű azért volt, mert túristát itt sem nagyon láttunk, s hostel helyi munkásokkal volt tele. Ez az árban is megmutatkozott, mert csak 50 Solest fizettünk egy 3 ágyas szobáért (USD17), amiért Rióban nem egy szobát, hanem egy ágyat adtak 🙂

4 napos buszozás és 3 éjszaka buszon alvás után megfizethetetlen volt ágyban aludni. Reggel 7 kor már talpon voltunk, s mikor kiléptünk a szobából 7.45kor, hogy fölvegyünk pénzt, reggelizzünk és megtudakoljuk mikor megy busz Cuzcóba, kiderült, hogy csak 6.45van, mert rióhoz képest itt 2 órával korábban van, amiről mi elfeledkeztünk (csak 1 óra különbségre gondoltunk). Így reggel 7kor már a helyi kis piacon ettük a friss kukorica kenyeret és valami meleg italt, amiről később kiderült, hogy Quinoa ital volt, ami egy búza féleség. Engem a Szingapúrban előszeretettel fogyasztott Barley italra emlékesztetett, s nagyon ízlett 🙂

 

MÉG EGY ÉJSZAKA BUSZON

A busztársaságnál kiderült, hogy csak éjjszakai busz megy Cuzcóba, így még egy éjjszakát a buszon kell tölteni, amiért érthető módon nem repestünk, de legalább spórolunk a szálláson 🙂  Másik indok amiért nappal akartunk menni Cuzcóba, az a szép tály volt, amiről előzőleg hallottunk.

Internetezéssel, ruháink mosodába adásával s evéssel telt a nap hátralevő része, s este már a buszon is ültünk, amiért 35 Solest fizettünk.

Mikor a buszra szálltunk megértettük miért csak éjjszakai busz megy, mert az utcán amúgy is 36 fok volt árnyékban vagy 80%os páratartalommal, de a buszon ez majd megduplázódott. Persze légkondi nem volt, s a kisablak, ami mellettünk volt csak szitakötőt, legyeket és szöcskét sodort be az ölünkbe, így szinte kibirhatatlan körülmények között telt el az első 3 óra, mikor végre leszállhattunk és kicsit megmoshattuk magunkat.
A buszon Iunia odafordul hozzám: Van valami az arcomon?
Nem, miért? – Boca
Mert undorítóan érzem magam – Iunia
Én már magamhoz se merek érni – Boca

Mikor a szitakötő az arcomba repült a buszon, aminek angol neve (Dragongfly) sárkány légy, így szóltam:
„Megtámadott egy sárkány légy a buszon!?! … Hmmm, még mindig jobb, mintha egy igazi sárkány lett volna…”

Vicceldések mellett, az éjszaka gyötrelmesen telt, arról nem is beszélve, hogy időközben fölmásztünk 3500m magasba, s a levegő olyan fagy pont körül volt már kint, kellően hideget teremtve a buszon is.

Reggel 4.30kor jött az ébresztő, hogy megjöttünk Cuzcóba, le lehet szállni. A buszpályudvaron várakoztunk reggel 7ig, hogy mégse az üres utcán bolyongjunk hajnalban.

De legalább megjöttünk!! 5 nap buszozás, 4 éjjszaka buszon alvás és 5000km megtétele után végre Cuzcóban voltunk!!! S az egész túra összesen csak USD284be került, ami a lehető legolcsőbb opció volt. Sokat gondoltam kamionos ismerőseimre, hisz most egy kicsit át tudom élni, milyen lehet napokig a kocsiban ülni, buszpályaudvon fürdeni és kajálni, s ráadásul nekik még vezetni is kell! Le a kalappal!!

Meg is állapítottuk, hogy 5000km buszozása után gyakorlatilag akárhova el tudunk már menni busszal még európán kívül is (Magyarország India pl 6000km), szóval lehet következő kalandozásunk európából busszal fog megtörténni 🙂

Szóval itt voltunk, magunk mögött hagyva Riót, új kalandok elé nézve Cuzcóban. Az elmúlt 5 nap alatt sokat gondoltunk, vagyis legalább én a Rióban eltöltött napokra és a barátokra akiket hátrahagytunk. S meg kellet állapítanunk immár sokadszorra, hogy ez az utazás erről szól: megismerni új barátokat, együtt tölteni velük pár napot, hetet s aztán búcsút mondani nekik. Persze azért nem búslakodunk, mert tudjuk, hogy sok szép és életválltoztató élmény áll még előttünk.

Mi is az a Vipassana meditáció? Hamarosan itt olvashatjátok majd…

 

Posztjainkkal szeretnénk minnél több kérdéseteket és kiváncsiságotokat kielégíteni, így légyszives írjátok meg visszajelzésként (Leave a Reply) vagy akár emailben, hogy miről szeretnétek még hallani egy – egy országgal kapcsolatban.

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s