Hogyan is telnek a mindennapok egy 10 napos néma meditációs programon

Aki jobban kedveli a meglepetéseket, s nem szeretné előre tudni, hogy mi fog történni egy Vipassana programon, az kihagyhatja a következő posztot.

A program a következő volt

  • Ébresztő hajnali 4kor.
  • Az első meditáció 4.30tól 6.30ig tartott amit reggeli követett.
  • 8.00tó 9.00ig közös meditáció.
  • 9.00től 11.00ig meditáció a hallban vagy a szobádban.
  • 11.00től 1.00ig ebéd és interjú a guruval.
  • 1.00től 2.30ig meditácó a hallban vagy a szobádban.
  • 2.30tól 3.30ig közös meditáció.
  • 3.30tól 5.00ig meditáció a hallban.
  • 5.00től 6.00ig vacsora.
  • 6.00tól 7.00ig közös meditáció.
  • 7.00től 8.30ig beszéd a gurutól.
  • 8.30tól 9.30ig közös meditáció, amit lámpaoltás követett.

 

A program szoros volt, de pont e kellett ahhoz, hogy sikeres legyen. Az embernek nem volt ideje unatkozni, viszont meditálni annál inkább. A 4kori kelés szerencsére nem okozott gondot, mert Rióbol jövet 2 órával korábban lett, s nekünk olyan volt, mintha 6kor keltünk volna. S a buszon az elmúlt napokban amúgy se aludtunk sokáig. Mások azonban eléggé szenvedtek. Mi nem éreztük fáradtságot a nap folyamán, de voltak, akik mindig elmentek aludni reggeli és ebéd szünetben. Persze mikor eljött a 8-9 óra akkor már mindenki szivesen gondolt az eljövendő lámpaoltásra, s 9.30kor senkit nem kellett altatni.

 

Étkezés

A reggeli álltalában valami tejbepapi volt (nemtudom milyen szóval lehetne a legjobbana porrige-t kifejezni). Szóval különböző búza, rizs és egyéb helyi pelyhek (Quinoa és Kiwicha) voltak vízben vagy tejben megfőzve, almával, fahéjjal stb ízesítve, ezzel egy könnnyű, de laktató ételt kapva. Mert ugye mikor az ember meditál fontos, hogy ne teli gyomorral tegye. A legjobb ha az ember gyomra 3/4ig van tele csak, s az is könnyen emészthető étellel, mert ha teli eszi magát az ember, akkor nem tud a meditációra koncentrálni. Én egy nap voltam csak megilyedve, hogy éhen maradok, s sokat ettem reggelire és ebédre is, és hát meg kell mondjam az nap meditáltam a legrosszabbul.

Ebédre rizs, krumpli vagy tészta volt szolgálva külöböző zöldséggel, s levessel. Természetesen minden étel vegetáriánius volt (nagy örömünkre).

A vacsora, ami este 5kor volt, s amitől én a legjobban féltem, hogy éhen halok este 9.30ig, csak egy darab gyümölcs volt teával. Öszintén az első 2 nap elég éhes voltam utána, de a harmadik napra megszokja az ember. A vissztérő diákoknak, 5kor csak teát lehetet inni (ezzel is növelve a kihívást).

Az ételeket önkéntesek készítették, akik Vipassana diákok votlak előzőleg. Minden tanuló motiválva van, hogy jöjjön vissza segíteni évente egyszer.

Csöndben maradni

Megmondom őszintén, azt hittem a némaség lesz a legnehezebb dolog, amivel meg kell bírkozni, mert hát a meditáció nem újdonság már nekem, de tévedtem. Nem beszélni kimondottan felüdítő volt. Az első nap furcsa volt fölébredni, majd semmit se szólni a többi 8 szobatársnak, elvonaulni enni, együtt ülni egy asztalnál 3 másik lánnyal, s meg se mukkanni, összetalálkozni Iuniával a ház előtt, vagy a mosdóban, s csöndbe maradni. De aztán szépen lassan megszokja az ember. Hogy elkerüljük az esetleges motivációt a beszélgetésre senki nem nézett senkire sem. Lehajtott fejjel mászkáltunk, a másiknak csak a ruhájára néztünk; vagy a zöld füvet, a kék eget, vagy a virágokat bámultuk. Nem egymásra nézni olyan jól sikerült, hogy Carmennel többször is egy asztalhoz kerültünk, de ezt csak felálláskor vettük észre.

Mikor az ember nem fecseg másokkal, rengeteg ideje marad megfigyelni a környezetet, csodálni az égboltot, a felhőket, a mezőt, hegycsúcsokat, köveket, a virágokat, a játszadozó kutyákat… s nem csak mefigyelni, de gyönyörködni is benne. Reggeli után volt majd egy óra a meditációig, s így a legtöbben az udvaron járkáltunk, vagy lekucorodtunk egy sarokba és élveztük a reggeli napsugár első melegét. Ebéd után ott feküdtünk a fűben és élveztük a csenedet. Oly annyira fejlődött a megfigyelő képességünk mivel nem vontuk el figyelmünket fecsegéssel, olvasással, stb, hogy minden nap újabb és újabb virágokat, természeti csodákat vettem észre a kertben, s ilyenkor mindig ezt kérdeztem magamtól: Ez itt volt tegnap is? 🙂

Mivel senki nem szólalt meg, az egész Ashramban síri csend ült. Szerencsére a városkától messzebb voltunk, így még utca zaj sem volt. Csak mi és a környezet. Pár nap alatt ahhoz is hozzá szoktunk, hogy ott fekszünk a fűben 5 másik lány mellett, de rájuk se kell bagózni, mert tudod, hogy nem beszélhettek. Egyszerűen kizársz mindenkit körülötted. Rá se hederítesz senkire sem, csak magaddal foglalkozol és ez nagyon jó érzés. Nagyon som ember nem tud meglenni egyedül, főleg nem csendben. Ők mindig valakivel lenni akarnak, valakivel élnniük kell. S ha nincs senki körülöttük, akkor TV-t néznek, telefonálnak, interneteznek vagy olvasnak. De ha csöndben csak maguknak kell lenniük egyhelyben, akkor baj van. S ez nem jó. Meg kell tanulnunk csak magunk lenni, elfogadni gondolatainkat és megbírkózni velük.

Élveztem a csöndet és magam lenni. S a 9edik napon úgy éreztem meg sem akarok még egy jó ideig szólalni. Azon töprengtem hogyan tudnám a csöndet továbbra is folytatni…

11 nap után vége lett a meditációnak, s érdekes módon már nem vágytunk annyira emberek közé, mint gondoltuk. Van egy házaspár ismerősünk, akik azt mondták, hogy a vipasana után nem nagyon volt kedvük beszélgetni. Iunia egyik ismerőse folyamatosan írt, s a Vipassana után fél évig tollat se ragadt. Szóval készültünk valami ilyesmire mi is, de azért fura volt elhinni, hogy nem az ellenkezője fog előfordulni, hogy alig várjuk majd hogy beszélhessünk. A tizedik napon szünt meg a némasági fogadalom. Ebéd előtt már az emberek öszeühettek és elkezdhettek fecsegni. Ez sokaknak akkora könnyebbséget jelentett, hogy alig bírták abba hagyni. De mi egy páran, csak lassan, keresve a szavakat beszéltünk. A hangunk is nagyon furcsa volt… 10 napig nem hallottuk magunkat. Aztán a vacsora asztalnál is mikor beszélgettünk olyan volt, mintha minden fel lenne gyorsítva. Megterhelő volt egy 1 órás bezsélgetést lefolytatni 3 másik emberrel. Aztán másnap mehettünk szabadon.

 

De ha nem a némaság volt a legnagyobb kihívás, akkor mi??? Mindez  a következő posztban…

Posztjainkkal szeretnénk minnél több kérdéseteket és kiváncsiságotokat kielégíteni, így légyszives írjátok meg visszajelzésként (Leave a Reply) vagy akár emailben, hogy miről szeretnétek még hallani egy – egy országgal kapcsolatban. 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s