Tag Archives: Bariloche

Massages and Horst

At the hostel we were staying in one of the 4 beds rooms. Our backs were hurting quite a bit from all the night buses and carrying of backpacks, so we put the matresses on the floor and Silviu gave us each a Yumeiho combined with Thai massage, his specialty. The one he gave me lasted for 4 hours as my body was so sore and tensed he had a lot of work to do! It was extremely painful as well, so I could not help but scream my heart out every couple of minutes. We wondered what it might sound like from the other side of the door and we were expecting a knock on the door any minute from the domestic violece police.

The knock did come eventually, but not from the police. It came from Horst, our new German roomate. He opened the door and stood there for a few seconds shocked at the sight – matresses on the floor, luggages and clothes spread all around, and a guy torturing a screaming girl in the middle of the room. Eventually he could speak so he introduced himself and upon a few minutes of talking he realised we were not the freaks he thought we were. It was instant friendship! Later on Silviu gave him a massage as well so he understood better what all the screaming was about – he did feel much better too!

We found out Horst, who is in his 50s, was traveling through Argentina on a horse! Or two, to be more exact. He is a teacher of art back in Germany and the school he works for gives all the teachers the option of a sabbatical every few years (might have been 5 as far I as remember). So this was his, and since he was passionate about horses and Argentina he thought he’d combine the two on an awesome few months adventure. He took about 2 months to get from Germany to Argentina because he came on a … sailboat! Or maybe two. Apparently there’s a sort of a Couch Surfing for boats, where you can find a boat going from A to B and you can get a ride with them in exchange for help on board. Some experience is needed I think, not sure of the exact details… One of the websites is www.findacrew.net in case you’re interested and want to check it out.

We loved listening to Horst’s fascinating stories and he loved sharing his mate with us (more on this traditional South American drink later). He was always so full of energy, life, positiveness, joy, humor and chillaxness… a true inspiration! :). We parted with the thought we might bump into him later on in Mendoza and also with the thought that one of the best things about traveling is this meeting of truly fantastic and inspiring people of all ages, people we can learn sooo so much from.

If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

San Carlos de Bariloche, the ‘queen’ of the Lakes Dristict

By the time we got to Bariloche, the ‘queen’ of the Andean Lakes District, it was already dark and we had no idea where we were going to stay. We grabbed a few flyers from the bus terminal and, as we were about to get on a bus to the centre, a guy approached us: ‘The best hostel in Bariloche! Breakfast included and free dinner, all for 50 pesos’. It was an easy decision to make, so very soon we were on the way to Hostel Inn.

We made it in time for dinner, which was being served until 10pm (dinners in Argentina are really late affairs, usually starting aroun 9pm). We had asked the guy if they had vegetarian options and of course he told us they did. When we got there, starving as we were, the meal was rice and chicken. And the vegetarian version of that was… rice… with traces of melted cheese. We’re definitely not big fans of rice, but we emptied the plate anyway, and after that we were left asking: ‘So, where shall we go for dinner?’ We made sure we asked if this was always what they meant by vegetarian option and they said it happened that day only because they were not prepared, but they will certainly have proper vegetarian food from then on. And they indeed had it, until our last day, when on the menu there was rice (again!!) and sausage, so the vegetarian option of that was … rice. This time even without the cheese!! We were lucky that we had had a late and huge lunch that day, so we were ok with skipping dinner…

We had made big plans for Bariloche, but when we went around asking the next day it appeared that most things we wanted to do were either too expensive or not possible anymore because of the weather. Or we just did not find them attractive enough. We were especially looking forward to the paragliding, but the wind was not right in either of the 4 days we were there. Good news was the hostel we were staying in was indeed pretty cool and comfortable, we were somewhere high up on a hill and had a great view of the town and the Nahuel Huapi lake. It was very clean and warm too, we could sleep in T-shirts again and we always considered that a special treat! The place was pretty big, hence there were lots of backpackers around. We loved this, as for the past month or so we had stayed mostly in small places where, due to it being low season as well, there were almost no people besides us. So we enjoyed mingling and chatting to the awesome people we met there, taking time to read, write and simply relax.

We ended up relaxing this way for 3 days in a row, with only short walks around and then the nights at the pub nearby, where we had 2 for 1 vouchers from the hostel for beer and Marguerita. The marguerita was pretty unique, as they used sugar instead of salt. Even Boca, who is a sugarholic, had to switch to beer at some point because it was a bit too much to take. There were very few people there each evening and they were mostly from our hostel, so it was always very quiet. We tried to go dancing one of the nights but it was a total failure – we went searching for a club we never actually found, but instead we found 3 or 4 other ones that were either closed or empty. The low season in Bariloche is definitely not the right time for hard-core partying! We did hear that the peak season is though, so it all depends on what you’re looking for while there :-).

We very much enjoyed our walks around the city and we could definitely see ourselves even living there for a bit in case the opportunity ever arose. The city had a very fresh, relaxed and mountain like feel, and walking by the wooden and brick houses was a delight. The most common shops around were the chocolate shops, so if this is your thing you’ll find this place a small Paradise. Lots of other sweets and pastry shops as well, so plenty of variety. Also a very common sight around is the beautiful Saint Bernard; you can see it live or see its picture on clothing, mugs and all sorts of souvenirs. The Bariloche people have chosen this mountain animal as their symbol, and they seem very proud of it too. Well, if it makes them happy… :).

The day before we left Bariloche we finally made it on a bit of a longer trip, up the Cerro Campanero. We got to use a lift to go up there, a ‘transportation’ mean we were using for the first time on the trip – quite fun! A while ago the view from up there was declared by National Geographic one of the Top 10 views of the World; we were intrigued and when we got there we agreed the view was quite special. It was a cloudy day so we could not see the peaks of the surrounding mountains, but we were sure the view was that much more spectacular on a clear sunny day.

On the way home that day we stopped by a supermarket (and it was not easy to find one which was open, as apparently people do take their siesta very seriously in Argentina – everything is closed from 1 to 4pm) to buy the ingredients for the Chilean dish we had all missed so much– salmon a la pobre. The problems started when we couldn’t find the salmon (we had to settle for some breaded fish instead) and continued in the hostel’s kitchen, where we spent at least two hours burning pretty much every pot around, as they were all being just so difficult… they must have known we were making a Chilean dish in Argentina and decided make it hard for us to even fry an egg… We managed not to throw anything away though, so we called it a success. The food we put on the table at the end looked nothing like salmon a la pobre, but we were very proud of ourselves nevertheless. The taste was unique and we were happy! That was all that mattered in the end!:)


If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

Bariloche, avagy egy alpesi hegyi város érzet dél-amerikában

Ismerkedés a Mate-val, sajtos rizs vacsorára, Horst szobatársunk kalandjai lóháton, csoki boltok szerte a városban, mindez egy alpesi hangulatú városban.

Barillochét mindenki emlegeti, hogy milyen szép és jó hely, így nyilvánvaló volt számunkra, hogy ott a helyünk. El Bolsonból egy 2 órás busz út vezetett idáig via Barilloche társasággal amiért 23 Pesót fizettünk. A buszon semmi eddig megszokott luxus nem volt, ami kicist kiábrándított minket.

Mindenesetre megérkeztünk és ahogy már lenni szokott a buszpályaudvaron ránkakadt egy fiatalember egy hostel ajánlattal. A Hostel Inn-ben vacsora és reggeli is belefoglaltatott az árban és 1et fizet 2őt vihet sör akció is volt. A hostel inkább egy hotelre hasonlítot az emeltes ágyakat leszámítva. Minden tiszta volt, saját fürdő minden szobához, amin csak egy német uriemberrrel Horst-al kellett osztoznunk.

Horst egy német úriember volt közel az 50hez, aki lóháton utazta körbe Argentínát. Európából vitorlás hajóval érkezett, amin 2 hónapot töltött el. Mint tőle megtudtuk van egy Kanapé szörfözéshez hasonló, hajó szörfözési lehetőség, ahol a hajón való dolgozásért cserébe elvisznek magukkal a hajósok. Akit érdekel itt olvashat többet erről (www.findacrew.net) . Ha jól tudjuk vitorlázási tapasztalat szükséges.

Szóval Horst otthon művészetet tanít és az iskolában minden 4-5 év mnka után kapnak a tanárok 1 év szabadságot (nem is rossz német országban tanítani :-)). Régóta vágya volt, hogy beutazza Argentínát és a lovakat is imádja, így felpakolt, vett 2 lovat megérkezéskor és azóta velük üget végig Argentína utcáin. Jó érzés volt látni, hogy nem csak huszon évesek pakolnak fel világjáró túrákra, de idősebbek is, ami szerintünk midenképen jó példának számít. Horst amúgy nagyon vicces és jókedéjú fickó, aki előszeretettel mesélt kalandozásairól, amit mi örömmel hallgatunk. Csak ültünk tátott szájjal, mint a gyerekek, mikor a felnőttek mesét mesélnek nekik J Közben Mate-t szürcsöltünk, amit Horst mutatott be nekünk és aminek nagyon örültünk, hiszen erről a dél-amerikai tradícióról már sokat hallottunk. És, hogy mi is az a Mate, azt hamarosan megtudhatjátok.

Az egész hostelben amúgy olyan jó meleg volt, hogy élvezettel töltöttünk el itt pár napot (alig akartunk tovább indulni). Reggelire még műzli is volt, amit már régen nem ettünk tehát ennek külön örültünk.

A város tényeg nagyon szép volt. Fa és tégla épülek váltogatták egymást, minden sarkon egy csoki bolt volt, házi csoki különlegességeket árulva (ez a város egyik különlegessége). Venni ugyan itt nem vettünk semmit, de kostoltunk… hát mit ne mondjak… isteniek. A csoki imádóknak itt a helyük! Emellett pékségek is sorra állnak az utcán, ahol azért sikerült 12 páksüteményt venni 17 Pesoért. Mást nagyon nem nagyon ettünk, mert az ingyen regeli és vacsora a hostelben elég volt számunkra egész napra. Csak egyszer főztünk, mikoris megpróbáltunk Salmon ala Pobrét csinálni. A baj ott kezdődött, hogy nem kaptunk lazacot, de még más nyers halat sem ami nem volt bepanírozva. Ígyhát a paníros halat vettük meg, amit otthon próbáltunk megfosztani a bundájától és ugy kis olajon megsütni (erre sose tudom a megfelelő szót). A halat és a hagymát egybe kellene sütni… na hát ez már ott kezdett megdőlni, hogy mikor a hal már jó volt, a hagyma még nyers… tehát az tovább hagytam a lábasban, mikor is kezdett leégni, szóval inkább ugy ettük ahogy volt (azért tűrhető íze lett a végére). Szerencsére azért tükör tojást még tudtam csinálni, ami nagy számnak számított, mert a többieknek az sem ment… mondták is, hogy rosszak az edények… hát valóban nem voltak a legjobbak, de aki tud… :-p Ez alatt a többiek a sültkrumplival bajlódtak, ami egyszerre volt a mikróban olvasztva majd olajban sütve, majd leégve, majd visszarakva a mikróba… szóval az egész egy hatalmas nevetésbe torkollott a főzési tudásunkon. Szóval „Lazac szegényes módra” helyett lett Hal Iunia, Boca, Silviu módra 🙂 Nekünk izlett!

A város egyik látványossága a Bernáthegyi kutya. Lehet venni pólót amin a kutya látható és a parkban még élőben is lehet látni és fényképezkedni vele. Kérdeztük a helyieket, hogy miért a Bernáthegyi a jelkép, de erre nem tudtak válaszolni. 🙂 Lehet hogy a körülöttünk lévő hegységek miatt, ahol télen sielni lehet menni. Igazából a látványba beleillett, mert az egész város és a környéke egy alpesi kis hegyi falura hasonlított.

Sok mindent nem csináltunk a városban, bár voltak túrák szervezve, lehetett megnézni egy fekete gleccsert, amit mi túl drágának tartottunk és az el Calafatei gleccser után nem tűnt nagy számnak. Amúgy a gleccser azért fekete, mert a jég összekeveredik a földdel mielőtt megfagy. Aztán voltak túrák kisebb vízesésekhez és tavakhoz. Lehetett lovagolni és raftingolni is, de valahogy egyik sem igazán vonzott minket. Az egyetlen hely ahova elmentünk az egy magas kilátó volt, ahonnan lehetett látnia környékbeli tavakat és hegyeket.

A város emelett nagyon tetszett nekünk. Hangulatos volt. És aki túra ruhát és felszerelést szeretne venni, annak itt a helye. A hostelben amúgy nagyon jól éreztük magunkat, s Silviu még jól meg is masszírozott mindannyiunkat. Az egyetlen dollog, ami nem tetszett az a vacsora volt. Igazából a probléma csak az volt, hogy mikor mondták, hogy a vacsora is benne vann az árban mi mondtuk, hogy 3an nem eszünk húst, mire megigérték, hogy lesz vegetáriánus menu. Ez már az első este megdőlt mert a menü rizs volt csirkével, mire mi kértük a vega menüt, s kihoztak rizst sajttal nekünk… hát én néztem egy darabig az biztos. Következő két nap nem volt gond, de negyed nap kolbász volt rizzsel, mire közölték, hogy semmi mást nem tudnak adni, még sajtjuk sem volt… ere én ettem vagy 3 falás kolbászt, ami finom volt, de Iunia nem evett semmit. A felháboríto csak az volt, hogy mi direkt kihangsúlyoztuk, hogy mi nem szünk húst és ők meg is igérték, hogy lesz vega kaja. De ezt leszámítva nem volt gond. Nem árt itt megjegyezni, hogy aki vegetáriánus, az Argentínában sem fog jobban lakni, mint Chilében…  Viszont a húsimádók a paradicsomban fogják érezni magukat: steak steak és még egy kis steak…

5 itt töltött nap után eljött az idő, hogy tovább utazzunk és felfedezzünk 100 éves erdőket lovakkal és mountain bike-al – mindez a következő postban.

Ha tetszett a bejegyzés, légyszíves hagyj kommentet a ’Leave a comment’ gombra kattintva vagy kattints a ’Like’ (tetszik) gombra alul.