Tag Archives: Colonia

Uruguay in a nutshell

Planned daily budget: USD27 – 500 Uruguayian Pesos
Actual daily expenditure: USD31.2

Visited cities:
Punta del Diablo

Most expensive city: we didn’t notice much difference between the cities

Cheapest city: we didn’t notice much difference between the cities

Favourite city: all 🙂

To do in Uruguay

  • Have a walk through the historic quarter (World Heritage Site by UNESCO) in Colónia
  • Buy awesome and cheap leather shoes – Montevideo
  • Watch the grandmas and grandpas dancing in the public square – Montevideo
  • Visit as many museums as you can (they’re free!) – Montevideo
  • Have a cup of coffee in a nice cafe – Montevideo
  • Rest on the beach in Punta del Diablo
  • Buy a Uruguayian Mate
  • Drink mate while walking on the streets
  • Try the Grappa
  • Have the Tea Menu

Most challenging thing: our time there was too short J



Most expensive acommodation: 350 Pesos person/night in Punta del Diablo, without breakfast and internet

Cheapest accommodation: 300 Pesos person/night in Colónia, with breakfast (bread with coffe, tea, butter and jam) and internet.

We Couch Surfed in Montevideo.

Favourite accommodation

The little pink-purple cabana in Punta del Diablo, a 2 story house that had a balcony with a view to the sea. We went to bed and woke up in the sound of the waves and spent sweet time in the hamac on the patch of grass in front of the cabana. It was 700 Pesos/ night for 2-3 people.



For vegetarians, eating out will not be easier than in Chile and Argentina. For those who eat fish it’s a bit better. Prices are pretty high.

Favorite food: Chivito (usually meat, but you can ocasionally find the vegetarian/fish version as well)

What we didin’t really like: Acelga Tarta

Chivito: Something of a hamburger, just bigger, cheaper and meaner J

Panchó: The Uruguayian hot dog, with the sausage twice as big as the bread

Pizza: everywhere!!!

Mate: Special tea-like drink.



There were no problem with transportation in Uruguay. We didn’t have to take overnight buses as the country is not as big, but all buses were clean and comfortable.

Best things in the country (our opinion of course): drinking mate on the streets and with the locals, visiting the National Arts Museum in Montevideo (Rhodo Park), and spending a few days in Punta del Diablo during low season.



Uruguay dióhéjban

Napi budget: USD27 – 500 Uruguayian Peso
Tényleges napi költekezés: USD31.2

Meglátogatott városok:
Punta del Diablo

Legdrágább város: nem vettünk észre nagy különbséget a városok között
Legolcsóbb város: nem vettünk észre nagy különbséget a városok között
Kedvenc város: mind a három 🙂

Mit is csináljunk Uruguayban

  • Sétálljunk Colónia gyarmati negyedében
  • Vegyünk olcsó és szép bőr cipőt – Montevideo
  • Nézzük meg a táncos nagyikat a téren – Montevideo
  • Nézzünk el minnél több múzeumba – Montevideo
  • Üljünk be egy kávéra egy hangulatos ki kávéházba – Montevideo
  • Pihenjünk a Punta del Diabloi tengerparton
  • Vegyünk uruguayi Mate-t
  • Igyunk Mate-t az uruguayiakkal
  • Próbáljuk ki a Grappát
  • Próbáljuk ki a Tea menüt

Legkihívóbb dolog: túl rövid idő, amit Uruguayban töltöttünk 🙂



Legdrágább szállás (amit mi fizettünk): 350 Peso fő/éjj Punta del Diabloban reggeli és internet nélkül

Legolcsóbb szállás (amit mi fizettünk): 300 Peso fő/éjj Colóniában reggelivel és internettel

Kanapé Szörfözést csak Montevideóban csináltunk.
A reggeli itt is kenyér, lekvárral, dulce de leche-vel/manjarral, kávéval és teával.

Kedvenc szállásaink

A kis rózsaszín-lila cabana Punta del Diabloban. 700 Peso volt a cabana éjjszakánként 2-3 embernek.



A vegetáriánusoknak annak Uruguayban sem lesz egyszerűbb vega kaját enni, mint Chilében vagy Argentínában. Aki eszik halat, annak egyszerűbb, de még az sem az igazi.

Mindenképen ajánlom a Chivitos vegetáriánus, halas vagy akár a húsos válltozatát kipróbálni a pizza és a Panchó (Hot Dog) mellett.

Kedvenc étel: Chivitos
Ami nem igazán ízlett: Mángoldos Tarta (legalább is nekem)

 Chivitos. Hamburger szerű étel, csak nagyobb és finomabb J

Panchó. Végülis a hot Dog Uruguay-i változata, csak ebben az esetben a virsli kétszer akkora volt, mint a kifli J

Mate. Tea szerű ital különlegesség.



A buszokkal nem volt gond uruguayban. Igaz éjjszakai buszokat nem kellett igénybevenni, mert az ország nem olyan nagy, de a többi busz menet szerint ment, tiszta vot és az egyiken még internet is volt (ami nem működött rendesen, de legalább volt :-))!!

Legjobb dolog az országban (szerintünk): Ellátogatni a Nemzeti Művész Múzeumba Montevideóban és Mate-t inni a helyiekkel.

Great meeting you, Uruguay!

We left the Eco Yoga Park on a Monday afternoon and on the way to Buenos Aires we had our first contact with the real world again: the world in which you can only buy a bus ticket with coins! We needed 32 pesos in coins (USD8) for all of us and because we obviously didn’t have that, we were not allowed to get in. In disbelief we went to some shops and attempted to get some change, but for some twisted reason they were not able to help. So in the end 2 of our friends managed to get the coins in a petrol station, asking the drivers for help with changing the money. After about half an hour, when we finally got on the bus, we had a hand full of coins to be put one by one in a metal box that would spit out a ticket every 8 pesos. Our friend Paula spent a few minutes by the box getting the tickets for all of us, putting in 25 cents at a time, and in the process kept all the people behind her waiting + implicitly stopped the bus from leaving. We thought this was ridiculous, troublesome, non effective, and maybe it was time for them to switch to a new system. But hey, what do we know?

We spent no time in Buenos Aires, but went straight to the ferry terminal to hop on the boat to Colonia del Sacramento, the quaint little town at the ‘entrance’ in Uruguay. We got there around 9pm; it was dark and we had no idea again where we would spend the night. Colonia is such a tiny place that you can probably walk the whole town in an hour, so we started walking from the ferry terminal towards one of the few hostels we had found in our book. The streets were completely deserted, and we could only see lights shining from behind curtains.

We were starving, so the moment we saw a little kiosk selling Uruguayan food we stopped right there, luggage and all, and had a big veggie sandwich with lotsa fries too! We had hoped for some typical Uruguayan food, and even though there was plenty, it all involved meat, meat and at times some extra meat. While eating we were looking at each other in a bit of disbelief, wondering if a few months ago we had been as relaxed about crossing into another country at night, not knowing where we’d stay and actually not much else about the place we were going to either.

With our stomachs full we could think better, so we walked to the hostel and checked in for the night. The hostel had bikes the guests could use for free, so when we asked the next morning how it works the lady replied: ‘Oh, you just take it from back there’. ‘And the lock?’ ‘Oh, no no, no lock, nobody steals around here’. We were flabbergasted! We took her word for it but we still had to test it out, so after going around the city we left it outside a coffee shop for 4 hours and… lo and behold! it was still there at 8pm. We then understood the phenomenons that had shocked us during the day, such as people smiling at us on the streets for no particular reason, some of them even greeting us, others going out of their way to give us proper directions and make sure we knew where we were going, some even walking with us to the place we wanted to go, and people just generally making sure we were all right in every possible way.

We found out the town of Colonia was founded by the Portuguese in late 17th century but was very soon disputed by the Spanish and then spent the next few centuries being ping-ponged between the two crowns. Later in the day we rode our bikes through the historic quarter (which has been designated a World Heritage Site by UNESCO) and could not get enough of the small quiet streets with few and serene people, the brick houses, quaint little cafes, cobblestone streets, antique cars and ancient feel. We were offered wine to taste while passing by a restaurant and we decided that yeah, this is definitely a good place to be in.

We took it easy the first day, rode our bikes on the coast and stopped on some benches to do a bit of reading and writing while watching the ocean, then continued riding until we passed by a small sign saying ‘Wine – 30 pesos. Bread – 37 pesos’. We were obviously intrigued by a place where bread was more expensive than wine, so we walked into the little shop just to be greeted by a man with a most beautiful smile. He recommended us a sweet Rose, homemade, and we took his advice. We also grabbed some bread and some aaaaamazing cheese (he gave us quite a big piece to taste and said he was not worried, he is yet to see a person who has tasted it and did not buy some after that) and we rode back to the beach, where we set on the wooden benches and, in the breeze of the sea, we had an incredible lunch of Uruguayan bread, cheese and wine!

It was not easy to find vegetarian food around, and the prices for food in general were quite high. There was pizza and pasta everywhere and those were the cheapest items on the menu. We were again amazed by the massive Italian influence. At some point we found ourselves in a place that served the vegetarian version of the Uruguayan burger, chivito. They say the chivito is cheaper, bigger and tastier than the regular burger – you’ve got the patty, cheese, ham, veggies and a fried egg, all in between a big yum bun. One mean burger, I say!

As we were waiting for our food I glanced at the TV in the restaurant (the one thing never missing from any food or drinks place) which was, as usual, set on the soccer channel. As I was wondering who was playing, I found myself asking ‘Is that the Romanian flag??’. And indeed it was!! It was a friendly game with Brazil and they had Ronaldo come in as a guest player. The stadium was packed and people were going nuts over him, the cameras were following him more than the ball… it was exciting:). I overheard a couple behind me commenting the game, so I turned to them and asked ‘Which side are you on?’. The guy immediately replied ‘Oh, Brazil of course… Brazil is always the favorite… This one, Romania, hmmm… I don’t really know, the name is familiar but…’. I then smiled, nodded and told him ‘Yeah, I know what you mean. I’m from Romania by the way’. His eyes almost popped out and he looked a bit embarrassed as he asked: ‘You are?? Really??’. He and his girlfriend then started laughing so hard, I was afraid they’d fall of the chair. Little after that they left, but before they walked out they made sure to turn and wish me good luck! Hahaha!

If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

Colonia – bicikli túra a macsakaköves gyarmati negyedben

Reggel 10 óra van, ahogy végigtekerünk az utcákon a kisváros kezd ébredezni, a boltok kezdenek nyitni, a kávézókon felgördül a fémrács, nénikék sietnek a boltba s az utcán dolgozók lelkesen köszönnek míg hajunk lobog a szélben…

Rögtön a tegerpartna vettük az irányt. Lassan bicóztunk a  hűvös, de napfényes úton, miközben csodáltuk az üres temgerpartoz. A nagy semmiséget csak 1-2 kutya szinesítette boldogan rohanva fel s alá a parton, mintha először lennének szabadok hosszú évek után.

Fél óra mulva letelepedtünk az egyik padra a parton és a csodás látványban ragadtunk pennát, azaz inkáb klaviatúrát J. Majd tovább bicikliztünk a városon, benéztünk a templomba is, ahol Szent Bernárd foglalt helyen a templom fő oltárás, Jézust így másoddik helyre szorítva. 😦

Utunkat folytatva ráakadtunk egy kisboltra, ahol 1L házi bor 30 Peso, míg 1Kg kenyér 32 Peso volt. Gondoltuk, ezt a kihahygatatlan alkalmat meg kell ragadni és vettünk is bort is, kenyeret is és egy helyi sajtot – Colóniát. Visszatekertünk a partra ahol elfogyasztottuk ebédünket.

Na de lássuk, hogyan is kerültünk Colóniába: Hétfön utolsó finom ECO parkos reggelink után, összepakoltunk, olvastunk még egy kicsit, bucsúzkodtunk, átmentünk a szomszéd bácsihoz sajtot, yoghurtot és Dolce de Leche-t (Karamell) venni és ebéd után már a taxiban is ültünk Julival (UK) és Paulával (Col). Uticélunk Bueson Aires és ha lehetség Uruguay  volt. Tudtam, hogy indult egy hajó Colóniába (Ur) este 7.30kor, de se jegyünk nem volt se nem tudtunk azt, hogy honnan indul. Persze ez minket cseppet sem tántorított el a tervünktől, hogy mi pedig ma este már Uruguay-ban alszunk. Buenos Aires-be este 6.30kor sikerült megérkezni. Rögtön fogtunk is egy taxit, aki út közben gyorsan kiderítette, hogy honnan megy a hajó (merthogy több hajó társaság is van). Mi Seacat társaságot választottuk, mert az volt a legolcsóbb, 330 Argentín Peso. (Komp jegyeket a www.buquebus.com weboldalon lehet keresni.) 7kor meg is érkeztünk, majd rohanva beléptünk a hajótérre (ha van reptér, akkor van hajótér is? J). A látványon kicsit elcsodálkoztunk, mert az épület egy reptérre hasonlított, Check in-es pulttal, Duty Free bolttal, drága kávézóval, mindenhol padlószőnyeggel (mint Szingapúrban) stb.

Odarohantunk az egyik pulthoz és megkérdeztük van e még jegy a 7.30as hajóra. A fickó ránknézett és tátott széjjal kérdezte: „Mára?”. „Igen”-feleltük. (Gondolom nem sok ember vesz jegyet utolsó pillanatban :-))

Szerencsére volt jegy és 30 perc mulva már a hajón is csücsültünk Iuniávan. Silviu nem tartott ide velünk, mert olyan jól érezte magát az ECO Yoga Parkban, hogy gondolta ő inkább majd Uruguay után csatlakozik hozzánk.

1 óra mulva meg is érkeztünk Colóniába. A Lonely Planetben kinéztünk 2 olcsóbb és a kikötőhöz közeli szállást. Az elsőbe belépve rögtön kiderült, hogy az ár időközben föl is ment a dupljára, amin mi már nem lepődtünk meg. Elindultunk hát a másodikhoz, mikor útközben találtunk egy kis bódét, ahol szendvicseket, hot dogot és a szokásos gyors kajákat árulták. Az árakat olcsónak találtuk és tudtunk fozetni Argentín Pesoval, aminek nagyon örültünk, hiszen pénzt fölvenni nem volt időnk. Ott ültünk a kis bódé előtt, haraptuk a kis szendvicsünket és csak mosolyogtunk egymásra Iuniával, hogy első vacsoránkat töltjük el Uruguayban!

A következő hostellel már szerencsénk volt, mert 300 Pesoért fejenként kaptunk ágyat, reggelivel egy 4 ágyas szobában. Szerencsére a szobában csak mi voltunk, mert ilyenkor már nem sok turista jár errefelé. A hostelben volt folyamatos meleg víz (ami 3 hónap utazás után, már nem olyan vicces, ha nincs J) és biciklik is, amiket ingyen használhattunk.

Reggel a szokásos kenyér és lekvár reggeli után magunkhoz vettünk 2 biciklit, hogy körbetekerjünk Colónia utcáin. Elindulás előtt megkerdeztük a hosteles lányt, hogy van e lakat a biciklihez, mire közölte, hogy az nem szükséges, mert itt senki nem lop 🙂 Hát ha te mondod – gondoltuk…

Szóval a tengerparti ebéd után eltekertünk a gyarmati negyedbe. A macskaköves utak és az euróai stílusú épületek otthoni hangulatot kölcsönöztek, s így szivesen pihentünk meg egy kévára, amiből aztán vacsora lett. Első kévánkat ittuk legalább 3 vagy 4 hét után. Csak egy Capucchinót rendeltünk, de mind a kettőnk első reakcíója az volt: „Úh ez olyan erős… kérjünk bele vagy 2dl tejet!” Végülis nem sikerült elfogyasztani a capucchinót. (Már ez almult félévben nem annyira élveztem a kávékat, mióta a reggeli kávét Chai Tea-ra válltottam, és Uruguayban kiderült, hogy a további kévázások sem okoztak nagy örömöt, szóval azt hiszem végleg végeztem a kávéval J) 4 órát ültünk az étteremben, míg a biciklik kint várakoztak lelakatolatlanul. Kicsit azért féltünk, hogy mire kimegyünk nem lesznek ott, de szerencsére nem így történt.

Másnap mégegy bicikli túrát tettünk a gyarmati negyedben, majd ebédre kipróbáltuk a tradicionális uruguayi ételt a Chivito-t. Ami gyakorlatilag egy hamburger szerűség, csak nagyobb és van hal vagy vegetáriánus válltozata is. Nekünk nagyon izlett, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Colonia nagyon tetszett nekünk, mert egyben volt dél-amerikai és európai  hangulata is. Hangulatos kávézók, sétányok és pálmafás tengerpartok teszik élvezetessé e kisvárost. Ám nem csak a külsőségek, hanem az emberek kedvesége és közvetlelsége is elképesztő. Akárkit kérdeztünk az utcán, hogy mi merre van mindenki készségesen válaszolt, sokan még el is sétálltak velünk oda ahova menni akartunk annak ellenére, hogy ők nem oda tartottak. Mindenki beleszőtte mondatába a kedveskéim, a vigyázzatok magatokra vagy a jó utat szavakat. Ha vettünk valamit a boltban és mondtuk, hogy köszönöm, mindenki kivétel nélkül nagy mososllyal felelte, „Nem,én köszönöm!” (Ez néha otthon is előfordul, pl anyukám szokta mondani a vednégeinek, de ezen kívül nem gyakran hallom.) Ezek a szavak és az emberek mosolya nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Colónia és Uruguay az egyik kedvenc helyünké válljon.

Ha tetszett neked a bejegyzés, lécci osszd meg velünk véleményed, gondolataidat a ’Leave a Coment’ szövegre kattintva.