Tag Archives: Cuzco

Back in Peru … for the third time

We knew our stay in Bolivia was limited by the deal we had made with Carlo to go back to Ollantaytambo and take care of Full Moon Lodge for a month, while he was back in the States over the holidays. So we calculated the dates as best we could, and on December 9 we were back in Cusco, ready to go back to Ollanta on the 10th to take over the reins from Carlo.
We had such a great feeling reentering Peru, and again we felt like we had come back home. We were enthusiastic about returning to the Full Moon Lodge, but our enthusiasm about spending a month there, tied to the land, was not as present as before. Especially when we got to Howard’s office and were overwhelmed again by the feeling that “I wanna stay hereeeee”. We secretly wished we had not made the arrangement with Carlo and we’d now have the freedom to stay in Cusco for as long as our heart desired.

Change of plans again, because… why not?

The last few days we had no Internet access on Isla del Sol, as they don’t do much Internet there, so one of our first concerns upon getting to Cusco was to get to an Internet and catch up with the outside world. Not little was our surprise when in our Inbox we found an email from Carlo, in which he was informing us that he had to leave earlier than expected, and therefore had to find someone else to take care of the lodge… and if we wanted to we could go back to volunteer as before, but he had found someone else to be responsible for the place.

Bang! Talking to Boca we realized we both felt so relieved at receiving the news, that we had both secretly wanted to be free to stay in Cusco for a while instead of going back to Ollanta. And as a result, that was exactly what we decided, and “coincidently” we found the perfect location: Howard’s office! Silviu had just finished arranging a room that was designed for someone in two weeks time, but meanwhile the room was available. That’s because obviously it was meant for us. Howard agreed, and so we got to see our dream of “I want to stay hereeeee” fulfilled. Wouldn’t you know it…:)

It was a great pleasure to spend time there, with Silviu, with an awesome library, with Howard, with the energies there. I started a series of treatments with Howard, Network Spinal Analysis (http://www.associationfornetworkcare.com/whatisnsa.shtml), a type of therapy designed to awaken your inner doctor. Something downright fascinating, and I was glad for the opportunity to experience such a thing over there.

Christmas and Calca, our favorite little town

The 2 weeks passed by in an instant, and before we knew it, Christmas was upon us. Ilya, one of Howard’s friends who became our friend as well, invited us to his place in Calca for Christmas, to the little town we had fallen in love with during our 10 days of Vipassana meditation. So we accepted the invitation with great joy, and were left speechless when we first saw the place: a beautiful house by the river, surrounded by greenery and lots of colorful flowers, and dotted with fig, apple and plum trees. Plums! One of my favorite fruit, but one I hadn’t really had in the last 3 years in Asia. Picking the plums from the tree in Ilya’s yard I felt just like in my grandmother’s garden, and realized how such a simple gesture can recreate such vivid memories.

Sitting around the table on Christmas Eve (a real feast!) and sharing stories, we found out Ilya was also planning to write a book. So we suggested something that seemed to have a lot of sense: “Ilya, we have the perfect plan! The 3 of us should lock ourselves here in your house for two weeks, and each work on our book, and from time to time share writers ideas.” “Ah, that sounds great, and I really wish I could do that, but unfortunately I have a job waiting for me. I can lock the two of you here though, and I’ll come from time to time to chat and share ideas.” Wow! Speaking of dreams come true again! Since Boca and I had entered Ilya’s house, we had both had the same thought – this is the absolute perfect place for writing! And it proved to be indeed – we spent two exceptional weeks there, and could not be more grateful to Ilya for his generosity and trust.

Decisions, decisions …

For a while now, Boca and I had some thoughts we had not previously had: thoughts that yes … we sort of feel that “this is it”… that the time for us to head towards our homes was rapidly approaching. We did not feel nearly half of the enthusiasm we had felt before at the thought of experiencing a new country, we were happy beyond measure when it came to stopping somewhere for a long time, and we slowly began to identify that we were “suffering” from what they call “travel fatigue”. In addition, we were filled with emotion whenever we thought of “home”, and felt so strongly in our stomach and solar plexus that yes, it’s time. It’s time. And as we had created the good habit of listening to our instincts and acting when we feel we must act, we managed at the end of the year to buy ourselves tickets to return to Europe in the first month of 2012. Based on the prices we found most convenient, I was to fly out on the 18th, exactly 366 days since I first put the backpack on my back, and Boca was to fly out on the 22nd, exactly 10 months after we landed on South American land. Quite significant dates, we thought :).

Silviu listened to his instinct as well, and therefore decided that for him the time has not come yet, he still had some discovering, learning and growing to do. So the plan is for him to spend some time, not to long, still in Cusco, then return to Brazil for some projects with the people from Hub Rio, and then move towards Bolivia and Colombia where he has some people to know and experiences to have. We hope he will keep us informed about his plans through this blog. We shall live and see:).

Last days in Peru … and South America

So in the light of these new decisions, and three weeks away from “D” day, we contemplated some options on what to do in the little time we had left. We played with the idea of exploring other parts of Peru, since we had not gone out of the Sacred Valley for the whole 3 months we were there, but eventually we decided against it … we still didn’t want to leave that area! And we figured that whatever else is there to explore in Peru … we’ll do it next time. We wanted to spend our last days in South America in one of our favorite places, the little Calca town … and that was exactly what we did!

We had some great surprises during this time, one of which was Steve, the friend we had made during our Vipassana meditation retreat. It was full circle – we had met Steve and spent some wonderful days with him at the beginning of our adventure in Peru, and now we had the opportunity to spend some time with him again back in Calca, at the end of our adventure (and his) in Peru. Awesome, just awesome.

Another special event was the entry in 2012, which we celebrated in Urubamba and which I can summarize as follows: the Sacred Valley of Peru, greenness, mountains, a fire under the magnificent star filled sky, a group of wonderful people, a big white dog in my lap, a huge bowl of fruit salad and one spoon circling around, a bottle of chicha and one glass circling around, guitars, accordion, divine voices. Joy. Peace. Gratitude. Welcome, wonderful year! 🙂

Perhaps the greatest surprise and joy during this period was the fact that we managed to meet Diane Dunn in person, the woman whose book Cusco: A gate to inner wisdom had impressed Boca and me so deeply. We met her several times, and from the discussions with her a decision was taken: Diane is coming to Hungary for three days in June 2012, to share some Andean wisdom in this part of the world as well. The course will cover interesting knowledge about the 4 elements (earth, air, fire, water), based on the ancient Andean traditions and Munay-Ki.

What is Munay-Ki?

The Munay-Ki are the nine rites of initiation from the descendents of the Inca, the indigenous people from the Andes. Munay-Ki comes from a Quechua word that means ‘I love you’ . Munay-Ki is a nine step process to heal the wounds of the past. Through these we are then free to become who we truly are, the new human being: ‘Homo Luminous’.

After receiving the Nine Rights:

  • You will more easily be able to see the ‘bigger picture,’ and view life from a higher perspective.
  • You will become more of who you truly are: your soul-self, higher self, your Divinity.
  •  Your ‘life purpose’ becomes clear. You follow what brings you joy.
  • You begin to come more readily from a place of greater wisdom, love, peace, harmony and clarity.
  • You know and love who you are.
  • You more easily cast off what does not work for you.
  • You transform in wonderful ways. The world around you transforms in wonderful ways.
  • Your life begins to flow more smoothly and you perceive beauty around you.
  • You begin to truly know that “All is well” and ‘Heaven on Earth’ can be our Destiny.

If you would like to participate to this unique workshop or would like to get more information, please drop us an email at threebackpacks@gmail.com.

Ready to go

Our flights back to Europe were from Lima, so we got on a bus from Cusco on a Sunday afternoon, after saying goodbye to our dear Silviu, enthusiastic about the continuation of his adventure, and we prepared for the 21 hour bus ride* to Lima. Time passed quickly and without major events, and in Lima we were received and hosted by Emi, Giselle’s mother, who lives there. Two days later … I was on a plane heading home:).

Read in the next posts our thoughts and feelings on finishing the journey, and on the beginning of a new phase: home.


* The quality of the buses and the prices of the trips from Cusco to Lima are extremely varied, ranging from 130-185 Soles, and from normal bus seats to presidential seats with a recline of 160 degrees. From what we understood, the best company is Cruz del Sur, 180 Soles, and the second best is Tespa, 140 Soles. We chose Tespa, and we definitely recommend it


Az Inka főváros, Cuzco

Boliviából viszatérve egy napot akartunk Cuzcóban tölteni, majd tovább meni Ollantytambo-ba, ahol már várt minket a Full Moon Lodge és egy hónapos munka. Azonban mikor megérkeztünk kaptuk az emailt Carlo-tól, hogy előbb el kellett utaznia, s megkérte a másik tulaj feleségét, hogy dolgozzon addig a lodgeban. Így munkánk nem volt már nélkülözhetetlen. Persze Carlo hozzátette, hogy amellett, hgy nem leszünk felelősek aa lodgeért, mehetünk önkénteskedni ha akarunk az eddigi ingyen szállás és reggeli cserébe, de nem tud nekünk fizetni sajnos így. Mi rögtön azon töprengtünk, hogy miért derült ez pont ma ki, 1 nappal azután, hogy elhagytuk Bolíviát, hisz ha előbb tudtuk volna, akkor nem jöttünk volna még vissza Peruba ilyen hamar. Mivel mi nem hiszünk  a véletlenekben, gondoltunk, hogy van valami nyomós oka, hogy a dolog így alakult, s csak annyit tehetünk, hogy nyitott szemmel járunk tovább, hogy meglássuk hogyan alakul mindennapi életünk.


Cuzcóba Howarddal

Azt mind a ketten éreztük, hogy Ollantába való nem visszamenésünk nem lesz nagy baj, s Cusco energiája amúgy is nagyon tetszett nekünk, így elhatároztuk, hogy itt maradunk.

Megérkezésünkkor Silviu „szállására” tartottunk, ahol megismerkedtünk Howarddal. Howard egy „Kapcsolat Csontkovács” – Network Spinal Analysis (www.associationfornetworkcare.com ), aki sima csontkovácsként kezdte, de mikor megismerkedett a Nerwork, aza kapcsolat Csontkovácssággal, amibe energia munkát is bevonnak a csont ropogtatás mellett, látta, hogy a páciensek sokkal gyorsabban gyógyulnak, így innentől ezzel mozgot tovább. Emellett Reconnection-nel (www.thereconnection.com/, http://www.reconnection.hu/ ) is foglalkozik többek között, ami szintén egy energia gyógyító módszer. Howard eredetileg Canadából származik, s 15 éve jött Cuscóba, hogy egy barátjának besegítsen, aki szintén csontkovács, amíg ő utazni ment pár hónapra. Peru annyira megtetszett Howardnak, hogy azóta haza se ment, hanem saját irodát nyitott, s itt él boldogan.

Silviu pár hónapja ismerkedett meg Howarddal, s mikor mi Ollantába költöztünk, ő ideköltözött hozzá, hogy együtt dolgozzanak és tanuljanak egymástól. Mikor megismerkedtünk Howarddal rögtön megszerettü egymást. Kedvességével, hatalmas szivével, állandó msosolyával és melegségével rögtön belopta magát a szívünkbe, s itt létünk alatt apánk helyett apánk volt.

Megérkezésünkkor Silviu ép egy szobát festett, amit Howard majd ki szeretne adni, így rögtön kaptunk az alkalmon és megkérdeztük nem maradhatunk e itt 2 hétig. Howard igent mondot, így boldogan költöztünk be a kisszobába.

Cuzcóban napjaink városnézéssel, olvasással, írással és egy kis vásárlással teltek. Élveztük, ahogy magunkba szívhattuk Cuzco varázslatos atmoszférájának erejét. Örültünk, Howard irodájában is lenni, mert rendkívül motiváló pozitív energia lebegett mindenhol a levegőben. Az iroda a San Blas Téren található, közel a főtérhez (Plaza de Armas).

Howinak rengetek szuper könyve van gyógyítás, energia és pszichológia témakörben, így élvezettel merültünk el bennük hetekig.

Hogy hogyan teltek az ünnepek Peruban, megtudhatjátok a következőkben…


Isla del Sol – a különleges energiával bíró Nap Sziget

A Nap Sziget is a Titicaca Tavon helyezkedik el, (mint Taquille Szigete, ahol már jártunk előzőleg) csak a Bolíviai oldalon. Merthogy, a Titicaca tavon Peru és Bolívia osztozik. A sziget különleges energiájáról és inka jelentőségéről már régebben hallottunk, így biztosak voltunk benne, hogy ha Bolíviában járunk, akkor ide is ellátogatunk.

Egy napos túra a szigeten

Utolsó állomásunkként Copacabana-ra érkeztünk, ami itt nem a Rió De Janeiroi tengerpartot jelenti, hanem a bolíviai várost. Ide este érkeztünk, s másnap reggel már merntünk is tovább Isla del Sol-ra. A szigetnek lehet az északi és a déli odalát is meglátogatni. Sokan csak egy napos túrára érkeznek, hiszen a hajó reggel 8kor indul Copacabanáról, ami 10re van az északi oldalon. Itt van az embereknek ideje megnézni az inka romokat és a Nap Isten szülőhelyét. Ezek után a hajó visszaindul a déli oldalra 1.30kor, ott is megáll, hogy az egyetlen romot megtekintsék az utazók és 4kor indul vissza Copacabanára. A vállalkozó kedvűek le is sétállhatnak délre az északi oldalról, ami olyan 2 órát jelent gyönyörű napsütésben.

Északi szálásunk

Mi ennél több időt szerettünk volna itt tölteni, így rögtön északra mentünk, ahol le is táboroztunk a Refugio-ban (Menedék tábor), ami igazából egy hegy oldalon lévő szállás, egyedülálló házikókkal 2-4 személyre s csodálatos kilátással a szigetre és a szemben magasodó Cordella Real-ra, 6000m-t meghaladó hófedte csúcsaival. A tulaj, Alfonso és csládja is ott él az egyik házban, s rendkívül szivélyes fogadtatásban részesít mindenkit.  Fejenként a szállás 20 Boliviánó, amit mi rendkívül olcsónak találtunk, így mikor fizettünk kicsit többet adtunk nekik. Alfonso felesége még főzött is nekünk ebédet egyik nap, s még pénzt se kértek érte. Alapelvük, s ezért is hívják a szállást Refugio-nak, nem az, hogy meggazdagodjanak hanem, hogy az idelátogatóknak segítsenek. A Helyről Noemi-től hallottunk még La Pazban, mert ő itt sokott konfernciát rendezni, s Alfonsóval együtt terveznek itt egy központot nyitni, ahol Noemi a különböző oktatással kapcsolatos tréningjeit tarthatja majd.

Inka maradványok

A sziget északi részén 3 napot töltöttünk, ami pihenéssel, napozással, írással és a romok meglátogatásával telt. A meglátogatandó dolgok errefelé a következőek:

Museo de Oro (Arany Múzeum), ahol különböző vízalatt talált tárgyakat lehet megtekinteni.

A hegyet megmászva lehet elérni a Puma Sziklához, ami csak akkor hasonlít pumára, mikor az idegenvezető megmutatja, hogy ez a fej, ezek a mancsok stb. S a legtöbben valami ilyen reakcióval kommentálják a dolgot: „Oh, tényleg.” vagy „Ennyi ez egész?” Ezzel szemben található az Inka Asztal, ami hatalmas kődarabokból áll, s amit az Inkák szertartásokra használtak. A Puma Szikla mellett lehet látni két méllyedést a kőfalon, amik a Nap fiainak születő helyeit mutatják.

Innen az ősi Inka lépcsőkön lehet a déli oldalra lesétállni.


Wiracocha (Ejtsd Virakocsa) az egyik legismertebb Isten az Andoki és az inka mitologiában. A Monda szerint Wiracocha, vagy Viracocha teremtett mindent a világon, az univerzumot, a holdat, a csillagokat, a napot, az időt (azzal, hogy a napot az égre rendelte) és a civilizációt is. Wiracocha a Nap és a Vihar Isteneként volt tisztelve és nappal a fején, mint korona és könnyekkel az arcán, mint eső volt ábrázolva.

A mítosz szerint Wiracocha a Titicaca tóból emelkedett ki a sötétség idején, hogy elhozza a világosságot. (Persze ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy ha ő alkotta meg az univerzumot, akkor hogy hogy a Titikaka Tó már megvolt a földön, mikor ő kiemelkedett?? Na de mindegy, kicsire nem adunk, nagy meg nem számít J)

Miután megteremtette a holdat, csillagokat és a napot, megteremtette az embereket úgy, hogy belefújt nagy szikladarabokba. Ezen emberek óriás, agy nélküli teremtmények voltak, s nem elégítették ki Wircochát, így egy özönvízzel elpusztította őket (ismerősen hangzik a történet valahonnan?).

Ezek után megint csak ember teremtéssel próbálkozott, de immár kissebb kövekkel. Végül Wircocha eltült a Pacific Óceánon, miközben a vizen járt (ilyet is hallotam már valahol). Ezekután Wiracocha emberi formában, mint koldus járta a világot és tanította teremtényeit a civilizált életre és több csodát is végre hajtott (Mátyás Király – Jézus mix). Úgy tartják, hogy Wiracocha újra megjelenik majd a baj idején. (Lehet, hogy 2012ben??) Úgy gondolták, hogy a Nap Isten egy középmagas fehér férfi, szakállal, fehér tunikában/köpenyben és könyvvel a kezében (Hmmm).

Több legenda is szól a további cselekedeteiről, amikből most leírom azt, amit a legtöbbször hallottam vagy olvastam:

Wiracochának egy fia Inti (Quechua nyelven Napot jelent) és két lánya Mama Quilla (Quilla Quechuául holdat jelent) és Pachamama (Anyaföld).

Némely források szerint a nagy özönvíz után csak 2 embert hagyott életben Manco Copac-ot s Mama Ocllo-t, akik Inti, a Nap gyerekei voltak. (a bárkás stori beugrik valakinek? J) Ők Isla del Sol-on érkeztek a földre – itt lehet is látni két körepedést, amik állítólag az ő megérkezési helyüket mutatja. Kettejük feladata az volt, hogy  elvigyék a civilizációt a világ más tájára is és, hogy megtanítsák az embereket a növénytermesztésre, gazdálkodásra stb. Egy arany botot kaptak Wiracochától azzal a feladattal, hogy alapítsanak várost ott, ahol az arany bot könnyen behatol a földbe. Ekkoriban az emberek, aki megmaradtak az özönvvíz után egyszerű, gyüjtőgető életmodót folytattak, s mikor meglátták a 2 jövevényt Istenként kezdték el őket tisztelték és rögtön követni kezdték el őket. Addig vándorolta, míg el nem értek egy csodálatos helyre, ahol az arany bot könneyen behatolt a földbe, így itt letelepedtek és megalapították a mostani Cuzcót. Ezzel megalapítva az Inka civilizációt. (így egyben Cuzco megalapításának történetét és az Inkák történetét is megtudtuk.)

Az ősi Inka források nem említi Wiracochát a legenddákban, így némely történész úgy tartja, hogy eme történet a spanyolok megérkezése után keletkezett. Hiszen a történet úgy mondja, hogy amikor a Spanyolok megérkeztek, fehér bőrük miatt, ami Wiracochára emlékeztette az Inkákat, elkezdték őket is istenként tisztelték.

A Boliviaik viszont úgy tartják, hogy Wiracocha igen is ősi történet, azonban nem az inkáké. Az Inkák, mikor elkezdtek terjeszkedni és területet foglalni, mindig beiktatták a leigázott területek mitologiáját is az övékébe. Wiracocha Az Isla Del Sol mitológiája volt, így mikor az Inkák eme területet leigázták, átvették Wiracocha Isten tiszteletét is. Ez magyarázza miért nem szerepel a Nap Isten az ősi inka történelemben. (Nekem ez az opció szimpatikusabb.)

A déli oldal

3 nap után lenéztünk a déli oldalra is, s ott is eltöltöttünk egy éjszakát. Meglátogattuk az ottani inka romot is, ami egy régi ház maradványa (Pilcocaina Templom), ahova az inkák érkeztek megpihenni utjuk során.

A déli oldal nekünk nem tetszett annyira, mert ahova megérkezik a hajó az egy drága kis rész hotelekkel és éttermekkel teli. A városkához magához meg kell mászni a hegyet, amit nagy táskákkal nem annyira egyszerű, így mindenki lent vesz ki szobát. Viszont az igaz, hogy ha fölérünk a városkába, ott gyönyörű kis házikók várják az arra látogatót éttermekel, hostelle és szuvenírekkel.

Mivel időnk végéhez közeledett, itt volt az idő, hogy visszamenjünk Copacabanaba, majd onnan Peruba*, hisz Carlo már várt minket Ollantában.

*Copacabánából a busz este 6kor indult és hajnali 4kor ért Cuscóba. Mindezért 135 Boliviánót fizetünk Cama osztályon.


Posztjainkkal szeretnénk minnél több kérdéseteket és kiváncsiságotokat kielégíteni, így légyszives írjatok visszajelzést (Leave a Reply) vagy ha tetszett, értékeljétek posztjainkat csillaggal esetleg osztjátok meg őket a Facebookon (Share), hogy mások is olvashassák.

Saying good bye to Rio de Janeiro. Theft attempt in Sao Paolo.

Such a hard day it was, the day we said goodbye to Rio. It had been a completely unexpected experience, and that was exactly what made it so special. All three of us felt we’ve grown so much in those 6 weeks, learned so much and changed so much. Discovered parts of ourselves we were not aware of before. Did things we didn’t think we would or could. The time spent in Rio shed a new light on parts of ourselves that used to be dormant. We could not be more thankful to this city for facilitating our “evolution” this way.

We left Rio with the words of one of our friends still ringing in our ears: 

“From the moment I saw you I could tell you guys were different. I have traveled to 30 countries and worked in hospitality for many years, I have seen thousands of tourists… and i can immediately tell you are different, special. The way you carry yourselves, the way you talk, the way you interact with others, the things you are looking at experiencing…. you are not tourists at all, you are real world travelers!”

Indeed that was how we felt. And we were prepared to carry on globe trotting.

The plan to get to Peru

The plan was to make it to Cusco by the 31st of August, when our 10 day Vipassana silent meditation course was supposed to begin. From mid August we kept searching for ways to get there and we could not believe how expensive the flights were. After many an hour spent on the internet, we took a radical decision: we were going to cover the 5000km by bus, in less than 5 days. We found a bus going straight from Rio de Janeior to Cusco, but unfortunately it was only going twice a month and the next one was on the 31st, so didn’t really match our plans. We then found another one going from Sao Paolo to Rio Branco, a city close to the border with Peru, so that meant we’d be crossing Brazil from East to West in 60 hours straight. We got ourselves a ticket for that and got some basic info from Vitor, one of Vanessa’s friends, about the way from Rio Branco to Cusco (passing through Assis and Puerto Maldonado). It seemed doable, so we went ahead with it.

We didn’t know it at the time, but it would take us 5 buses, 2 cars, 1 minivan and 2 ferries to get to our destination. Four out of the five nights were spent sleeping on the bus, and one of them in a very dodgy hostel in Puerto Maldonado, a town in the selva (jungle) that could never complain of lack of heat and humidity. The last 10 hours of the trip were the most horrific hours we had ever spent on a bus, but overall the experience was much less painful, tiring and frustrating than we had expected it to be. So much so that when we got to Calca on the day of the meditation we were fresh, energized and looked like we had spent the past week in a luxury resort rather than on the road. Well, almost. In any event, those who met us then were shocked and impressed that after such a week, we looked the way we did.

Leaving Rio de Janeiro after a rough night

We started from Rio on the 26th in the morning with the first bus, the one that would take us to Sao Paolo. Since that was our last night in Rio we had to make the best of it, so we got home around 5.30am. We thought a short sleep would render us refreshed and ready to start packing at 7am, then leave for the terminal at 9. What a joke! We thanked God for Felippe’s mom that day, who shook us awake at 8am worried as she was that we’ll be missing our bus. We have no idea how we managed to switch off the alarm clock repeatedly between 7 and 8 and then not have any recollection of it either.

We packed hurriedly and got to the terminal in time. The 6 hours ride passed quickly as we were mainly catching up with last night’s sleep. In Sao Paolo we had a 2 hour layover, so off we went hunting for some feijao, not knowing if we’d have the chance to have it again before exiting Brazil. In the spirit of “it’s just down there”, we ended up walking for 20 minutes to find a place that served it. We took it away and ended up eating it in the bus terminal, sitting on the floor and watching people pass by. Some of them must have never seen 3 gringo backpackers eating take away feijao on the bus terminal floor, because they simply could not stop staring.

The theft attempt

Boca and I were sitting with our backs against the wall and Silviu was about 2 meters in front, facing us. Our backpacks were behind us and I hadn’t realised my back was touching my big backpack, but not the small one. As we were slowly eating our food and having the fun conversations we usually have, we saw some strange movement happening behind Silviu. Some guy had dropped his glasses and was leaning to pick them up; it had caught my attention because it was all happening so close to Silviu’s backpacks. As we all stopped to stare at the man, a voice appeared in my head out of nowhere: “Turn around, your backpacks”. The moment I turned I was shocked to actually see a guy there, so close to me I could touch him. I couldn’t believe I hadn’t sensed him before. He was facing the wall and was slowly moving away. I immediately saw he had a black backpack in his hand, and on the other side, glued to it was… my pink small backpack! Incredible! I was so surprised at the sight that all I could muster was an “Oi!”, the kind that rather said “Oi, excuse me sir, are you actually stealing my backpack?”. He looked at me with a “busted” look on his face and said (in English): “Oh… sorry, sorry, sorry” as he handed the backpack back to me. He then stepped away slowly, still apologising on his way away.

We were flabbergasted! First, that none of us had felt or seen him. Second, that he was this well dressed good looking man who you’d never imagine would go around stealing gringos bags. He was so well educated too, not only that he apologised for trying to steal my bag, but he even did it in English! Third, that we were all so slow in reacting. Fourth, that he reacted that way when caught red handed, as opposed to just taking the bag and running. Upon analysing we realised that was the smartest thing to do on his side, as the bus terminal was studded with policemen who had their hand on their guns at all times. Had he run he would have attracted too much attention and would have surely gotten caught. Fifth, that we, and especially I, could continue to be so careless even after the theft episode on Ipanema beach in Rio. Sixth, that my reaction was so calm and composed, as if I were tranquilised. It was the strangest experience and we were so grateful once more that it did not turn out much worse (having your passport stolen two days before you’re about to exit the country is anything but fun).

The 60 hour bus ride to the West 

Soon after, we boarded what was going to be our home for the next 60 hours. We could not believe it! It was one of the most basic buses we had been on for an overnight ride – not only that the TV was not working, but the chairs didn’t even have leg rests! Plus, it was packed. We wondered how we’d survive the 2 days and 3 nights trip to the other side of the country.

It was 7pm when we started the trip, and the first night passed uneventfully. The second day came and it became fascinating to observe the changes every time we stopped on the way. The more we moved East, the cheaper things became, and also the less luxurious the facilities were. We went from squeeky clean bathrooms with hot showers the first day (3 Reais for using the showers and 1.5 for the toilet) to free yet dodgy toilets that not only didn’t have showers, soap or toilet paper, but barely had enough water to be cleaned themselves.

The eating places changed a lot as well, from fancy buffes at 40 Reais/kg to basic restaurants where the buffes were 25Reais/kg. We were elated to be able to eat feijao every dinner, as we wanted to have as much of our favorite food as possible before leaving Brazil.

The bus never stopped being crowded, as even when people got off, others would get on and take their places. We spent 3 nights and 2 days on that bus and the only night we each had 2 seats to sleep on was the last one. Better than none, we thought. Even though this was supposed to be a direct bus, we ended up being woken up twice in the middle of the night to change buses. It was great fun being shaken awake by the bus driver at 4am and sent to wait outside for the other bus that would be there “in just a few minutes”. Fifty minutes and 2 carrots later we’d get our sleepy selves back on the new bus, thankful for another good night sleep.

Or we’d be awakened at 7am by an excited passenger: “Take your camera! We’re crossing the river”. So we’d get out of the bus and drag our feet to the ferry that would take us across the bridgeless river.  Not that we ever understood what was so exciting that would require a foto camera, but anyway…

That was how we made it to Rio Branco on the morning of the 29th, 5 hours later than we were supposed to and hence one hour too late for the bus that was to take us to Puerto Maldonado. We’d now have to find another way to get there…


If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

Még egy éjszaka buszon?? Neeee….

4 nap és 3 éjszakai buszozás után végül megérkeztünk Rio Brancóba, ahol rögtön mondták, hogy a busz már elment Inapariba, de taxi átvisz minket 20 Reiasért fejenként. Így nem volt más megoldás ezt választottuk. Útközben Assis-ban (Brazil határ város) megálltunk ebédelni, ahol a büfé 24 Reias volt, de 13 Reiasért annyit ettél, amennyit akartál. A második opciónál maradva, a számomra legfinomabb feijaot ettük,  ezzel végleg búcsút véve a brazil konyhától.



Délután 3ra már Inapariban is voltunk, ahol egy minibusz vitt minket tovább Puerto Moldonádóba csupán 25 Solesért (USD8). Ezt ott a helyszinen intéztük el kb 1 perc alatt, minden előző foglalás nélkül. Este 8körül érkeztünk meg, s három hostel megnézése után a legNEMlepukkantabbat választottuk, ami nem volt egyszerű, mert mindegyik hostel olyan állapotban volt, amilyet még nem láttunk utazásunk során. Bár arra rá kellett jönni, hogy ez valószínű azért volt, mert túristát itt sem nagyon láttunk, s hostel helyi munkásokkal volt tele. Ez az árban is megmutatkozott, mert csak 50 Solest fizettünk egy 3 ágyas szobáért (USD17), amiért Rióban nem egy szobát, hanem egy ágyat adtak 🙂

4 napos buszozás és 3 éjszaka buszon alvás után megfizethetetlen volt ágyban aludni. Reggel 7 kor már talpon voltunk, s mikor kiléptünk a szobából 7.45kor, hogy fölvegyünk pénzt, reggelizzünk és megtudakoljuk mikor megy busz Cuzcóba, kiderült, hogy csak 6.45van, mert rióhoz képest itt 2 órával korábban van, amiről mi elfeledkeztünk (csak 1 óra különbségre gondoltunk). Így reggel 7kor már a helyi kis piacon ettük a friss kukorica kenyeret és valami meleg italt, amiről később kiderült, hogy Quinoa ital volt, ami egy búza féleség. Engem a Szingapúrban előszeretettel fogyasztott Barley italra emlékesztetett, s nagyon ízlett 🙂



A busztársaságnál kiderült, hogy csak éjjszakai busz megy Cuzcóba, így még egy éjjszakát a buszon kell tölteni, amiért érthető módon nem repestünk, de legalább spórolunk a szálláson 🙂  Másik indok amiért nappal akartunk menni Cuzcóba, az a szép tály volt, amiről előzőleg hallottunk.

Internetezéssel, ruháink mosodába adásával s evéssel telt a nap hátralevő része, s este már a buszon is ültünk, amiért 35 Solest fizettünk.

Mikor a buszra szálltunk megértettük miért csak éjjszakai busz megy, mert az utcán amúgy is 36 fok volt árnyékban vagy 80%os páratartalommal, de a buszon ez majd megduplázódott. Persze légkondi nem volt, s a kisablak, ami mellettünk volt csak szitakötőt, legyeket és szöcskét sodort be az ölünkbe, így szinte kibirhatatlan körülmények között telt el az első 3 óra, mikor végre leszállhattunk és kicsit megmoshattuk magunkat.
A buszon Iunia odafordul hozzám: Van valami az arcomon?
Nem, miért? – Boca
Mert undorítóan érzem magam – Iunia
Én már magamhoz se merek érni – Boca

Mikor a szitakötő az arcomba repült a buszon, aminek angol neve (Dragongfly) sárkány légy, így szóltam:
„Megtámadott egy sárkány légy a buszon!?! … Hmmm, még mindig jobb, mintha egy igazi sárkány lett volna…”

Vicceldések mellett, az éjszaka gyötrelmesen telt, arról nem is beszélve, hogy időközben fölmásztünk 3500m magasba, s a levegő olyan fagy pont körül volt már kint, kellően hideget teremtve a buszon is.

Reggel 4.30kor jött az ébresztő, hogy megjöttünk Cuzcóba, le lehet szállni. A buszpályudvaron várakoztunk reggel 7ig, hogy mégse az üres utcán bolyongjunk hajnalban.

De legalább megjöttünk!! 5 nap buszozás, 4 éjjszaka buszon alvás és 5000km megtétele után végre Cuzcóban voltunk!!! S az egész túra összesen csak USD284be került, ami a lehető legolcsőbb opció volt. Sokat gondoltam kamionos ismerőseimre, hisz most egy kicsit át tudom élni, milyen lehet napokig a kocsiban ülni, buszpályaudvon fürdeni és kajálni, s ráadásul nekik még vezetni is kell! Le a kalappal!!

Meg is állapítottuk, hogy 5000km buszozása után gyakorlatilag akárhova el tudunk már menni busszal még európán kívül is (Magyarország India pl 6000km), szóval lehet következő kalandozásunk európából busszal fog megtörténni 🙂

Szóval itt voltunk, magunk mögött hagyva Riót, új kalandok elé nézve Cuzcóban. Az elmúlt 5 nap alatt sokat gondoltunk, vagyis legalább én a Rióban eltöltött napokra és a barátokra akiket hátrahagytunk. S meg kellet állapítanunk immár sokadszorra, hogy ez az utazás erről szól: megismerni új barátokat, együtt tölteni velük pár napot, hetet s aztán búcsút mondani nekik. Persze azért nem búslakodunk, mert tudjuk, hogy sok szép és életválltoztató élmény áll még előttünk.

Mi is az a Vipassana meditáció? Hamarosan itt olvashatjátok majd…


Posztjainkkal szeretnénk minnél több kérdéseteket és kiváncsiságotokat kielégíteni, így légyszives írjátok meg visszajelzésként (Leave a Reply) vagy akár emailben, hogy miről szeretnétek még hallani egy – egy országgal kapcsolatban.


Eljött az idő, viszlát Rió


A riói felhőtlen napok mellett az  idő közben közelgett a Vipassana meditációhoz, ígyhát itt volt az ideje valami tömegközlekedési opció után nézni, hogy eljussunk Cuzcóba, Peruba. Először repülővel szemezgettünk, de az USD500-800 között volt, amit igen csak sokaltunk. Volt egy opció, ahol át kellett volna szállni Bolíviában és várni 12 órát, ami nem is lett volna akkora probléma, de még a transithoz is vízumot igényeltek, s mivel a románoknak a vízum még mindig nem volt járható út ezt is kizártuk.

Ezután a buszokat néztük és sikerült találni egyet ami Sao Pauloból Limába ment 5 nap alatt és útközben megállt Cuzcóban 4 nap után s az ára is elfogadható volt, olyan 400 Reias körül. Boldogan hívtuk fel a jegyirodát, ahol sajnos közölték, hogy csak 15 naponta megy a busz és a következő csak Aug 31én indul, ami nekünk ugye már késő.

Szerencsére ráakadtunk egy másik buszra, ami Sao Pauloból ment Rio Brancoba (perui határhoz közeli város) 3 nap alatt. Onna tudtuk, hogy megy egy másik busz pont aznap mikor megérkezünk a perui határvárosba (3 óra), s onna egy mások busz Puerto Moldonádóba (Peru, 3 óra), így a negyedik nap estéjére már Porto Moldonádóban leszünk, ahol megszállunk és másnap reggel tovább megyünk Cuzcóba (10 óra), ahol ismét megszállunk éjjszakára a 31én újult erővel érkezünk meg a meditációs központba.



Szóval emellett döntöttünk. Csürötökön még buliztunk egy utolsót a riói barátainkkal a Casa de Matriz parkettjén, ahol nagy ölelések után búcsút vettünk pajtásainktól remélve, hogy nem most látjuk egymást utóljára, s péntek reggel (Aug 26) már úton is voltunk Sao Pauloba (6 óra, 75 Reias). Ott a csatlakozó buszra várva pont annyi időnk volt, hogy elmenjünk Feijaót venni, amit aztán a buszpályudvaron fogyasztottunk el. Azt hozzá kell tenni, hogy a buszpályaudvaron mi voltunk az egyetlen turisták (amit máig sem értünk hogyan lehetett egy többmilliós városban) így már magunkban is feltünést keltettünk, nem is beszélve a funky backpackkelős nadrágunkról. S mikro a feijaot elvitelre megvettük, s nem találtunk szabad ülőhelyet, így letelepedtünk a földre az egyik sarokba, s ott fogyasztotuk a tipikus brazil ételt, nem volt olyan arrajáró, aki ne bámult volna meg minket.



Ekkor történt, hogy egy fiatal ember leejtette a szeművegét Silviu táskája mellé, amire persze mind a 3an odakaptuk a fejünket, mert elég gyanus volt, de nem próbált meg semmit ellopni, mikor is Iunia maga mellé nézett s látta, hogy egy másik srác a saját táskájával szépen lassan emelei Iunia kis hátizsákját is (persze benne minden értékkel). Iunia reakciója csak egy OJ! Volt, mire a srác lassan elengedte Iunia táskáját és udvariasan csak annyit mondott: Sorry sorry!

A fickó egy jól öltözött fiatal srác volt, aki olyan udvariasan kért bocsánatot és olyan megbánó szemmel nézett, hogy majdnem mi éreztünk bűntudatot és majdnem azt mondtuk: Á semmi baj! 🙂

Szóval a két srác valószínű össze dolgozott, így szokták állt csinálni, az egyik eltereli a figyelmedet, míg a másik ellop tőled valamit. Lehet az én kistáskámnak is így kelt lába… 🙂



Szóval ezt is megélve felszálltunk a buszra, amin 3 éjjszakát és 3 napot töltünk majd (minez összesen 313 Reiasért). Persze semmi sem jöhetett volna jobban, mint egy öreg alapfelszereléseiben is hiányos busz, s már előre örültünk az elkövetkező napoknak. Reméltük, hogy a busz nem fog minden nagyfánál megállni, így remélhetőleg nem lesz teli, így lesz 2 széke mindannyiunknak aludni. Ebben is csalódnunk kellett sajnos, mert szinte minden 2-3 órában megálltunk valahol és emberek le-föl szálltak. Így nem hogy nem volt dupla székünk aludni, de még sok nyugalmunk sem. Mindenesetre én az első este jól aludtam. Másnap olvasással és írással szórakoztattuk magunkat, mert persze TV nem volt a buszon (minek is egy 3 napos útra?! J). A busz megállt reggelire, ebédre és vacsorára is különböző helyeken, de az első 2 napon az előre csomagolt szendvicsünket ettük, s csak vacsorára fizettünk be mert nem akartunk 40 Reiast fizetni 1 kg ennivalóért napi 3szor. 2 tányér feijaot veettünk, amiért 8 Reiast fizettünk darabonkánt. A büfé ára idő közben nagy örömünkre lecsökkent 35 majd 30 Reiasre.

Második este is eltelt valahogy, s reggel 6kor már a buszmegállóban várakoztunk, mert buszt kellett cserélni, ami tökéletes volt arra, hogy mind a 3an lezuhanyozzunk a buszmegálló zuhanyzójában, ami nem is volt annyira gázos, mint gondoltam 🙂 Napközben csak bámultuk a kietlen tájat, ami nem változott mióta elhagytuk Sao Paulót. Mi vártuk, hogy nagy városokon keresztül haladunk majd el, de nem. Az egész Brazília már 3 napja csak kis faluk egymás utánja volt a kietlen, néhol pálmafákkal tarkított tájon. Vacsorára ismét feijao büfé volt, ami itt csak 25 Reiasbe került. Éjfélkor, mikor már álomra hajtottuka  fejünket, szóltak, hogy le kell szállni a buszról, mert csere lesz, így 1 órát várakoztunk a buszmegállóban. De ez sem volt elég, mert hajnalban ismét jött az ébresztő, hogy megint busz csere lesz, merthogy ez a busz meg most elromlott. Szerencsére a másik busz már ott volt, s átcuccolni se kellett, azt mindig megoldották helyettünk. Nagy örömünkre ez a busz már jobb állapotban volt, mint a többi és kényelmesebb is.

Örömünk csak reggel 7ig tartott, mikor is megint le kellett szállni, mert egy folyón kellett átkelni, s a kompra fel kellet sétállni. Miután ez is megvolt, megálltunk egy kávéra és egy sütire reggelire, mikor is már tudtuk, hogy 3 órás késében vagyunk, így már tuti nem érjük el a csatlakozó buszt (mondjuk egy 3 napos busz úton csak 3 órás késésben lenni nem is olyan rossz J). Úgy döntöttünk ezzel majd akkor foglalkozunk, ha megérkezünk, s nyugodtan „meditáltuk” végig a maradék pár órát.

A leggyötrelmesebb éjszakai buszozás a következőkben…

A véleményed sokat számít nekünk, kérlek osszd meg ezt velünk a ’Leave a Reply’ szövegre kattintva, értékeld a postot csilaggal vagy csak simán kattints a Like (Tetszik) gombra.