Tag Archives: Foz de Iguazu

Challenges on the way to Rio de Janeiro, via Paraguay

Looking for the best option of getting to Rio

Seeing the Iguazu Falls was going to be the last thing we did in Argentina, so we were now ready to head towards the loooong expected Rio de Janeiro. We checked the buses and realised the next one from Puerto Iguazu (430 pesos) was only 3 days later. Not keen on waiting for days, we looked for alternatives: Foz de Iguazu (the Brazilian city closest to the border) for 580 pesos, 2 days later, and Ciudad del Este (the Paraguayan city closest to the border) for 265 Pesos, the next day. Talk about a HUGE price difference!!

The 5 hour trip from Ciudad del Este to Puerto Iguazu was still very fresh in our minds, but the price combined with the fact that it was the only one the next day didn’t give us much choice. So we spent  that day by the pool of our hostel (yup, the hostel actually had a small pool!), chilling, writing and enjoying an ‘off’ day after a long while of non-stop moving. Our bus from Ciudad del Este was going to be the next day at 2pm, so we planned on taking the 9am bus towards Paraguay.

 

Paraguayan officers being difficult

The funny thing when going from Argentina to Paraguay or the other way around is that you actually pass through Brazil, but without stopping. You don’t get any stamps in your passport, so it’s as if you were never there. Pretty funny idea. Anyway, when we first did the trip from Paraguay to Argentina we had no problems at the border, but when we came the other way the officers at the Paraguayan customs refused to give us the stamp for entering the country. The reason: we didn’t have a stamp for exiting Brazil. Together with us were two other backpacker couples and we were all given the same story, then sent to the Brazil border to get ourselves an exit stamp.

This would have meant getting off the bus with all our things, taking a taxi back to Brazil and then back into Ciudad del Este. It was ridiculous, even more so because we had done this just a few days before, but in the opposite direction. The other two couples left but we refused to, and kept pointing out there’s no way we should need an exit stamp from Brazil since we didn’t have an entry one in the first place!

The bus driver was with us and tried to help out a bit, but soon gave up. I was shocked at that, as surely he had been faced with this kind of situation before? I mean he’s doing this every single day, and if so far there had been no issues it means there shouldn’t be any, and on the other hand if this had happened before, then he should have known how to deal with it by now. One would imagine at least. But of course my imagination had nothing to do with reality.

The officer who seemed to be the boss was very adamant about not giving us the entry stamp, so we went to his subordinate and explained the situation clearly. Again. In the end we got the damn stamps and while walking back to the bus we met the other 4 guys, who were getting ready to go back to the Brazilian border. We told them to go back in for the stamps and two of them actually got them on the spot, while 2 had to go back later, but in the end everything worked out well for us all. Lesson learned (or rather reiterated): never give up on your rights, especially when you know for a fact you’re not in the wrong.

 

Making friends on the way

And this was how we got to meet Jack and Carrie: chatting about all this nonsense when we were back on the bus. We soon realised they were going to Rio by the same route we were, so we became travel companions for the next 20 hours. They were travelling around the world for half a year after their graduation and Rio was their last stop. We very much enjoyed their forever happy and lively nature :). On the bus to Rio we met another 3 brits, Lewis, James and Laura, and even though initially we had all had different plans about which part of Rio to stay in, by the time we got off the bus we had decided we’d all go together to Botafogo, to a hostel the 3 guys had heard good things about.

 

If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

Kalandos jegyvétel RIÓba és határátkelési hercehurca

Az Iguazu vízesést a Brazíliai oldalról is meg lehet tekinteni, de csak messziről. Onnan látod  majd sz összes vízesést egyszerre, viszont nem tudsz közel menni hozzá. Sokan megnézik mind a 2 oldalt, de mi az Argentín élmény után nem éreztük fontosnak, hogy oda is elmenjünk, így másnap nem volt más hátra, minthogy tovább folytassuk utunkat a várva várt Brazíliába, búcsút mondva Argentínának, ahol ismét csak a vártnál sokkal több hetet töltöttünk, de ezt persze cseppet sem bánjuk!

 

Jegyvétel Rióba

Rióba való eljutás már magában egy érdekes történet, s talán a leg tanulságosabb is. Puerto Iguazuból (Argentína) szerettünk volna Rióba jönni, mert tudtuk, hogy van közvetlen járat. Meg is akartuk venni a jegyet, ami 430 Argentín Pesóba került, de nem volt hely csak 2 nappal későbbre, akkorra is pont csak 3 ülőhely. Mikor fizetni akartunk hirtelen csak 2 szék maradt szabad… (máig sem értjük hogyan történt), így csak 4 nappal későbbre lett volna hely. Azt már nem akartuk megvárni, így úgy döntöttünk, hogy átmegyünk Foz de Iguazuba (Brazil) mert onnan biztos megy több járat megy. Mikor 2 nappal később kimentünk a buszmegállóba, hogy megyünk Foz-ba, a jegyirodában mondták, hogy onnan 580 Argetín Pesónak megfelelő Real-ért lesz csak jegy. Ennek nem igazán örültünk, ígyhát még mindig a jegyirodában (ahol 2 napja akartuk a jegyet venni Rióba) mondta a fickó, hogy ha átmegyünk Ciudad del Este-be (Paraguay), onnan csak 265 Argentín Peso a jegy. Akár mennyire nem akartunk még egyszer 4 órát oda utazni, hogy átkelljünk a határon, (ami dugó nélkül fél órás út) s 4 órát vissza, az olcsóság miatt ezt az opciót választottuk.

Azzal a busz társasággal utaztunk, ahol a pezsgőt kaptuk a multkor így nagyon megörültünk mikoris közölték, hogy Brazíliában nem szolgálhatnak fel enni és innivalót a buszon, így sajna nem lesz semmi 🙂

Tannulság: aki Rióba vagy más Brazil városba szeretne menni az Iguazu vízesés után, az jobban teszi ha ezt Ciudad del Este-ből teszi meg. Ez ugye azért lehetséges, mert A 3 ország (Paraguay, Brazília és Argentina itt találkozik, pár órás busz távolságra egymástól).

 

Átjutni a Paraguay határon

Ígyhát maradtunk még egy napot Argentínában, s másnap mentünk tovább. A határátkelés ismét nem volt eseménytelen. Ugyanis Argentínából, hogy átjuss Paraguayba, át kell kelni Brazílián is. Na most mikor beléptünk Brazíliába, akkor nem adtak pecsétet az útlevelünkbe, s így kilépésnél sem. Igazából meg sem álltunk a határon. Szóval kapsz kilépő pecsétet Argentínában és belépőt Paraguayba. Na most mikor a Paraguayi határon a belépő pecsétért álltunk sorba, a fickó közölte, hogy nem ad nekünk pecsétet, mert nincs brazíliai kilépő pecsétünk. Mondtuk neki, hogy hát de Brazíliai belépő pecsétünk sincs, szóval kilépő sem kell. Ez nem igazán hatotta meg…

Ekkor mondtuk, hogy de mi ezzel a busszal vagyunk, amin 30 másik utas is van, nekik sincs pecsétjük. Ez sem érdekelte. Ja és persze a helyieknek nem is kell pecsét, csak  külföldieknek…

Erre odahívtuk a sofőrt, hogy beszéljen a fuckóval. Azok sem jutottak sokra…

Erre mondtuk, hogy mikor jöttünk Paraguayból 3 napj, akkor sem kaptunk pecsétet… Még mindig semmi…

Ekkor már tényleg mérgesek voltunk. 7en álltunk ott pecsétért. Mi 3an, 1 pár az USAból és Carrie és Jack a UKből. Mi 3an átálltunk gyorsan egy másik fickóhoz, aki gyorsan belepecsételt az útlevelünkbe, miután végighallgatta az előbbi beszélgetést, de ekkor már a másik 4 ember visszament a buszhoz, h kivegyék csomagjaikat, visszamenjenek a braziliai oldalra taxival és kérjenek pecsétet. A busznál mondtuk nekik, hogy ne tegyék, hanem menjenek vissza és a másik pasi majd ad neki pecsétet. Vissza is mentek, de azt mondták nekik, hogy nincs pecsét, de mivel 4 órán belül elhagyjuk az országot, csak menjünk tovább pecsét nélkül.

Persze beérve a buszpályaudvarba mondták nekik, hogy csak kell az a pecsét majd kimenetelkor, így vissza kellett menniük taxival a határig  pecsétért. Ekkor már szerencsére adtak nekik… Így boldogan szálltunk fel a buszra a várva várt Rió felé.Szóval így ismerkedtünk meg Carrie-vel és Jackkel, akikről a következő postban még olvashattok.

Tanulság: harcolj a pecsétért!!! 🙂

A következőkben megtudhatjátok hogyan telt az első 2 hetünk Rió de Janeiróban…

A véleményed sokat számít nekünk, kérlek osszd meg ezt velünk a ’Leave a Reply’ szövegre kattintva, értékeld a postot csilaggal vagy csak simán kattints a Like (Tetszik) gombra.

The Iguazu Falls – as incredible as they say!

Kung-fu Panda once said: “(they) would go blind from over-exposure to pure awesomeness!”. That’s exactly how I felt upon catching sight of the Iguazu Falls.

The bus journey from Puerto Iguazu took 40 minutes and when we got to the park, even though it was still early, it looked like it was going to be a pretty busy day (as expected on a Saturday). The train that takes you to different locations goes every half an hour, so we were happy we caught one just before departing. We had to get off half way and get on another train to Garganta del Diablo, but the waiting time was long enough for us to prefer walking the 30 minutes to the park’s largest falls.

It was a lovely walk, with the last 10 minutes on a bridge surrounded by greenery and birds. We could hear the noises the Devil’s Throat was making from quite a distance away. When we got closer we saw (and felt) the water splashing everywhere and found ourselves mesmerized by the impressiveness of the falling waters. Some people were wearing rain coats and others just wet coats, but all were equally happy.

We took the train back to the main station and then proceeded towards the place we’d start our boat trip. As we were going down on the Lower Trail we came across beauty that can hardly be expressed in words. Fresh lush greenery interrupted by falling waters, and all this crowned by perfect rainbows. We had never seen so many rainbows in the same place, and it surely seemed something of fairy tales.

I thought then that if anyone had asked me to design Paradise, it would have been something like the Iguazu Park. The only little adjustements would have been some strawberry milkshake falls. Boca and I then started an imaginary trip through Chai Tea Latte falls, almond milk falls, chocolate pralinas trees… Yeah, maybe we were pretty hungry:p.

We got to the boat around 1pm and quickly put on our life vests. We were given a waterproof bag for all our belongings and then told it was going to get pretty wet, so we wanna wear as few things as possible. Well, wrong day to wear long pants and not carry spare clothes! We took our shoes off and hoped for the best.

We were first taken to a waterfall that had a rainbow at it’s feet. We took lovely photos and then they advised “All right, now you want to put your cameras in the sealable bags”. Ok, here we go… The captain stepped on the pedal (or whatever he stepped on) and …. what an incredible feeling!! We were drenched in the first 5 seconds and we couldn’t stop laughing and shouting our heart out. The water was coming straight into my face and at the beginning I tried avoiding it by turning my head away… after a while though I ended up just opening my arms towards it and embracing it full on. Even though the speed was high, the water felt very gentle on my face… and it was tasty too!

Just as we came back out and could catch a proper breath, our guide shouted “Una mas, una mas” (One more). So off we went again, for another round of thrill. We did it two more times in another fall, and by this time there was not one dry spot on our entire bodies. We were thrilled, energized, rejuvenated, and simply happy. We definitely felt it worth it, and we strongly recommend it too!

We had no spare clothes so we moved as fast as we could to a place where we could sit under the sun and dry. My long pants were so wet I had to take them off and ended up wearing my scarf as a skirt. We bought a lil something from the cafeteria (the food is very expensive here, so if you’re on a budget it’s better to plan for a nice picnic instead) and apparently it smelled pretty good, because soon enough we were having our lunch together with about 10 raccoons. There were signs everywhere advising not to feed or pet them, and we didn’t, but we could see how so many people were choosing to ignore the advice and were then surprised when the little animals were getting aggressive. I’m all for ‘some rules are meant to be broken’, but I like to use my common sense and judgement first, as some rules are really there for a purpose:).

We wanted to do two more things for the day: take a boat to a small island in the middle of the park (the ride is included in the entrance price) and then do the Upper Trail. Unfortunately for us the boat was not running that day as the water level was not proper, so we were left with the trail. We headed towards there and on the way passed by this small patch of the greenest grass. “Come, lay on me”, it whispered. We could not resist so ended up having quite a long nap there. At some point about 15 raccoons came out of the forest and dared to come close enough to sniff us; we again didn’t entertain them, so they went … away.

It was after 4pm when we headed to the Upper Trail and were again not prepared for what we saw. We all agreed it was probably the most beautiful scenery we had seen in the past 4 months… and we had seen A LOT of incredible places. By the time we were up there the sun had already moved to other side, so we saw the falls in the shade. Do your best to get there as early as possible, even if it means a late lunch or skipping the nap on the grass. You’ll be happy you did it!

The falls can be seen from both the Argentinian and Brazilian side, and we knew the Argentinian one offered a more intimate interaction with the falls. We felt so satisfied with our day that we didn’t feel the need to do the Brazil side at all. So we didn’t, and during our conversations with other travelers later it seemed we took the right decision. If you have the opportunity to do both, go for it, as they offer a totally different perspective, but if you’re limited to one for whatever reason you definitely want to be doing to Argentinian side!

We ended that antastic day walking back to the entrance on what they call the Green Trail. It was a most lovely walk and we reflected on the special day we had been given to experience. We then also understood better why on her first visit to the Iguazu Falls, Eleanor Roosevelt exclaimed: “Poor Niagara!”

If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

From Paraguay to Iguazu Falls in Argentina

We were told it would take no more than an hour to get to Puerto Iguazu from Ciudad del Este; we naively took that as a fact, even though it came from the same lady in the bus terminal who had misinformed us a few times before. I guess this is what you get when you just refuse to learn from mistakes!

So anyway, we thought if we woke up at 7am we’d manage to get to Puerto Iguazu, check into a hostel and go see the falls on the same day. Yeah… that clearly happened just as expected. Not! Two hours after we got on the bus we were still struggling to get out of the main road in Ciudad del Este. The jam was incredible! We then understood much better why we had seen so many motorcycle taxis around the city: the traffic jam was commonplace here and people who wanted to get to the border faster would hop on a 2 wheel taxi and be there in no time. We later heard that many people prefer to walk the few kilometers to the border rather than wait in trafic – truth is it would certainly be much faster! Our 1 hr journey turned into a 5 hr journey, and by this time it had become clear to us we’d not be going to any falls that day. We knew you should give yourself a full day to enjoy the Argentinian side (as opposed to the Brazilian side for which half a day is said to be enough), and we intended on doing just that!

This was also the day we were going to say good bye to Jess, who was going back to Buenos Aires and then flying home just in time for her grandparents’ 50th wedding anniversary. After all the awesome fun we had had together for the past 10 days, it was a bit of a sad moment of course, but since Europe is such a small place we knew our good bye was more of a “See you later!” :).

We spent the rest of the day chilling around the city and went to a restaurant near our hostel for a last dinner of empanadas and the great Argentinian wine we were already beginning to miss. We were shocked at the sight of a middle aged couple who ordered and then ate 2 plates of boiled potatoes, 2 of fries, one of rice, one of beans, 2 empanadas (pastry), 2 big buns and 6 big pieces of meat, all topped with 2 cakes and washed down with 1liter of the local beer. Boca’s reaction was: ‘Wow…that’s a lot, even if they didn’t eat anything the whole day’. Mine was: ‘Are you kidding me? That’s a lot even if they didn’t eat anything the whole freakin’ year!!’ We both concluded: “Maaan, the Argentinians can surely eat!!”

Upon sharing this on Facebook, my friend Anant exclamed “So they are the culprit of food shortage!”. I thought that was both hilarious and spot on.

The next morning our excitement was as high as ever as we walked over to the terminal to get our bus tickets to the falls. We had heard the boat ride was a must even though it meant skipping some meals after that to resuscitate our budget, so we signed up for that too. All in all the day would cost us 225 Pesos (USD56). Better be worth it, we thought!

What not many people know is that the Iguazu Falls are a conglomeration of falls surrounded by subtropical jungle, so you can spend quite some time admiring the various sights in the big park. We were given some tips by the ticket guy (who was the happiest chap!): “Hop on the train as soon as you get to the park and go straight to Garganta del Diablo, then come back to do the lower and upper trails. The best time to do the boat trip is at 12-1pm, as the sun is perfectly positioned”.

Later on we were really happy we followed his advice!!

If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

A csodálatos Iguazú Vízesés, szivárványokkal övezve

Ciudad del Estéből az infotmációs leényzó, azt mondta 1 óra alatt át lehet érni Puerto Iguazuba, ahol is meg lehet tekinteni az Iguazu vízesést. Tanulhattunk volna már abból, hogy a lány nem nagyon van képben az itt történtekkel, s mikor már 3 órája csücsültünk a buszon a dogóban, hogy átérjünk a határon meg sem kellett volna lepődni. Ekkor már gyanus volt, hogy ma már nem nézzük meg a vízesést. Az összesen 5 órás út után csak arra volt időnk, hogy beüljünk egy búcsú pizzára Jesssel, aki innen ment BA-be, majd onna haza Angliába. 10 napos együtt utazásunk így véget ért, de tudjuk utunk nem utoljára kereszteződött. Ezután becsekkoltunk egy olcsóbb hostelba (STOP hostel), s alig vártuk a másnapot, hogy kora reggel menjünk a vízeséshez.

Eleanor Rosewelt ennyit mondott, mikor meglátta a vízzesést: „Szegény Niagara!” … gondolhatjátok, nem voltak nagy elvárásaink 🙂

Egy helyi busszal lehet olyan 40 perc alatt elérni a vízesés bejáratáig, ahol 100 Peso a belépő. A buszpályudvaron nem csak jegyet lehet venni a helyi buszra, de különböző túrákra is. Mi gyorsan kaptunk az alkalmon és vettünk egy 125 Pesos jegyet egy 15 perces hajó túrára is, ami be visz minket a vízesés közelébe.

Reggel 9.30kor már a parkban is voltunk, ezzel ez elsők között érkezve J A park hatalmas területen helyezkedik el, így kell hozzá egy nap, hogy az ember körbejárja. Az Iguzu vízesésről tudni kell, hogy nem egy vízesésről, hanem sok kisebb de inkáb nagyonn esésről beszélünk.

Mi az Ördög Torkához akartunk először eljutni, amit lehet kisvasúttal és gyalog is megközelíteni. Mi fel is szálltunk a kisvasútra, ami fél óránként jár, de az csak félútig vitt el minket, ott át kellett volna szállni egy másikra, de már annyian álltak sorba hozzá, hogy mi inkább a gyaloglást választottuk és csupán fél óra alatt el is érkeztünk a vízesés fenti részéhez. Onnan egy fémhídon lehet megközelíteni a torkot és fentről megcsodálni a vízesést és hallgatni a zúduló víz moraját. A víz olyan erősen csapódott mindenfelé, hogy vízpermet borított be minden ott állót, persze ez senkit nem nagyon zavart! 🙂 szerencsénk volt, mert szép napos napunk volt.

Ezután megvártuk a kisvonatot és visszamentünk a park közepéig. Ott rögtön megkerestük a hajótúra indulási pontját, mert már dél volt és a jegyvételnél azt tanácsolta az eladó, hogy 12-1 óra között menjünk a túrára. Beültünk a 20 fős kis hajóba, levetettük minden felesleges ruhánkat és cipőnket, amiket vízálló zsákokba lehetett rakni és már készen is voltunk a nagy menetre. Először csak lassan közelítettük meg a vízesést, ahol még lehetett a fényképező gépeinket használni. Ezen a ponton 3 nagyobb vízesés is találkozik egymással, s dél lévén mindegyik tökéletes napfényben pompázott. El sem tudtunk volna képzelni jobb időpontot a kalandra. Aztán ugye itt is a levegő tele volt vízpermettel, ami a napfényben szép szivárványokat eredményezett mindenfelé. Én még sosem láttam ilyen sok szivárványt egyszerre, s mindez a vízeséssel tarkítva olyan volt mint a mesében.

Pár perces gyönyörködés után itt volt az ideje, hogy eltegyük kameráinkat és megismerkedjünk a vízzel közelebbről is. Minden erejét beleadva a hajó, olyan közelre vitt minket, hogy mindenki sec perc alatt csurom vizes lett! Ezt megismételtük 2x két esésnél is 🙂
Az emberek boldog sikoltozásait messzire el lehetett hallani 🙂

Egyszerre volt félelmetes, hideg, meleg, vizes és csodálatos élmény is! Aki erre jár semmikép se hagyja ezt ki! (Ja és hozz magaddal válltó ruhát!)

Ezután visszamentünk a park közepére, ahol a napon próbáltuk szárítani magunkat, míg elmajszoltunk pár Croissant ebédre. Finom ebéd illatokat mások is megérezték, s vagy 10 mosómedve társaságában fogyasztottuk el elemózsiánkat. Persze mindenhova ki volt írva, hogy ne ettessük őket stb, ezért nem is tettük. Sajnos nagyon sok ember volt, aki ezt nem vette komolyan és felnőttek fényképezték gyerekeiket, ahogy etetik a medvéket, esetenként még hozzájuk is nyúltak (ha esetleg a medvék agesszívvé válltak volna, persze nekik állt volna följebb). Szóval  a mosómacik nagyon aranyosak voltak 🙂

Majd tovább sétálltunk a park különböző ösvényein, amik a szebbnél szebb vízesésekhez és azok kilátójáig vittek el minket. Az egész vízesést esőerdő veszi körül, ami szinte megyország beli képeket festett elénk. Iuniával nem győztük csak tátott szájjal bámulni e csodálatos parkot, s viccesen találgatva, ha ez a menyország lenne akkor mik folynának a különböző vízeséskből, pl Chai Tea Latte, eper shake stb.

Tényleg nem hittünk a szemünknek… csodálatos volt… nekem a Szives bocsok mese jutott eszembe és hogy ők ilyen varázslatos helyen éltek a felhők között… 🙂

Mikor  a nap már lemenőben volt, itt volt az ideje, hogy búcsút vegyünk e boldogsággal teli helytől és visszamenjünk a városba, hogy egy újabb pizzával zárjuk le e tökéletes napot.

Következp postban megtudhatjátok hogyan is jutottunk el Rióba…

A véleményed sokat számít nekünk, kérlek osszd meg ezt velünk a ’Leave a Coment’ szövegre kattintva, értékeld a postot csilaggal vagy csak simán kattints a Tetszik gombra.