Tag Archives: La Paz

La Paz – what we made of the Bolivian capital

Once we got to La Paz we checked in a not very cheap hostel*, but one that came with recommendations (pancakes for breakfast and a free beer in the evening, not a treatment you’d get everywhere) and we spent our first day in the capital of Bolivia. .. in bed! I had had some stomach problems and been down with flu for a week or so before going to La Paz, and it had subsided just in time. I was in the process of reading a book about how to treat yourself when sick, and how drugs should be the last resort. So i followed the advice from the book and let my body use its intelligence – rest in bed and hydration, and wouldn’t you know it, it worked wonders! So i was back on my feet, but as soon as we got to Bolivia, Boca fell sick instead. Solidarity, maybe? We thought the timing was not the best, but what to do, when the time comes, the time comes. So the only place we went that night was the hostel’s bar, where we received our free beer – the black one is really worth it!
The next day Boca felt much better, so the first thing we did was change the hostel (the pancakes were cold and we not at all enthusiastic about them) and we moved to La Carretera**, where we got a double room for the same price we had paid for a bed in a bedroom of 8 in Adventure Brew. Plus, the owner is the most lovely lady ever!
Our main occupation in La Paz

After checking in, we went out to explore the city – we found in our magical book a walking tour that was meant to take about 3 hours. Four days later, we finally finished it. That’s because of an unexpected element that came into the equation – shopping! By this time we had a plan in mind that Bolivia would be the last new country visited, so we thought it’d be ok to give in to some shopping. That seemed totally reasonable given that the only thing we had bought in the past eight months were socks to prevent our toes from freezing in Patagonia. We could not stop staring at all the gorgeous alpaca clothing (soft as cashmere and extremely warm), the silver jewelry that stole our eyes (and minds, for that matter), the superb Andean paintings… and the… oh, so many more. So we started with some shy shopping the first day: an alpaca blouse, a skirt, a pair of socks, a hat, a pair of earrings. When we got home we felt like jumping for joy again – our first shopping in 8 months! And seriously now, this is female blood flowing through our veins after all!

The next day we planned to finish the tour we had started the day before. We advanced a little, but did not get to the end because we got stuck shopping again. This time there was no “shyness” involved, but we gave ourselves permission to buy pretty much everything that threw a “smile” in our direction. It was as we were expecting to catch up for the last eight months in one day! What madness!

Failed plans – nothing new

The third day we figured things can no longer continue that way, so we bought a bus ticket to Potosi, the place we had been recommended especially for visiting the mines in the Rich Mountain. Those days there were strikes and protests blocking the national roads, and we knew the bus to Potosi din not leave La Paz in the past few days due to all that. But at 2pm when we bought the tickets we were told there was no problem, they had found alternative routes and the bus would leave at 8pm. Of course when we got there at 7.30 – surprise! “No bus can leave for Potosi due to the protests on the roads”. Great, let us jump for joy again! “Well then why were we told at 2pm that alternative routes were found?” No one was able to give us a concrete answer. Or any answer for that matter. We immediately decided to change plans and go to Uyuni instead, to the salt desert, but unfortunately the buses towards there had all left at 19 or 19.30. Bad luck! We got ourselves tickets for the next day to Uyuni, and spent the extra time we found ourselves with … shopping! Not that much of a bad luck after all 🙂


What we liked in La Paz (besides the shops and boutiques) One thing we loved in La Paz and we highly recommend is the Coca Museum, located smack in the middle of the shopping district – probably that’s why we managed to go inside only on the fourth day ahahaha. Coca is a plant monumental to the Andean tradition, and no less controversial. It is the plant cocaine is made of, but also such a significant presence in the indigenous cultures that these people cannot conceive living without it. In the late 80´s the U.S. government offered Colombia, Bolivia and Peru to help them eradicate their coca crops as part of the War on Drugs. While Columbia and Peru still use this strategy today (that´s not to say it works so well that these countries are 100% “clean” though), with Bolivia things did not go as well as it was hoped. So today many of the coca crops are illegal … and the problem does not seem to have a simple and quick solution.

Make sure you give yourself at least one hour to visit the museum, as you’ll be given a fairly substantial booklet with fascinating information (such as the fact that until 1929, Coca-Cola still had cocaine in its composition).
Another place we were highly recommended is a vegetarian restaurant called Namaste. It’s on 1334 Zorila Flores Street, not very easy to find, but not impossible either. They have lunch menus for 20 Bolivianos, but it’s all gone by 2pm, so it’s a good idea to get there before. Deliciousness!
The three-hour tour we managed to complete in four days included the San Francisco Square and Church (which is at the foot of shopping district), the Black Market, the Witches´ Market (where you can buy all sorts of herbs and items used for ceremonies, as well as llama fetuses, just in case you ran out of ideas for presents) and a couple of other squares and museums – all nice places to see, and a pleasant stroll through the city.

What we thought of La Paz

Truth be told, we weren’t all that impressed with La Paz – if it were not for Boca’s stomach, all the shopping and the bus delay, we would have probably considered two days there plenty of time. We had heard so much about Bolivia, how it’s so different from the rest of South America, so authentic, raw, frozen in time. How people are special, warm, open. Again, truth be told, we have not found anything in Bolivia that we had not seen before in Peru, at least in the Sacred Valley. Mamachas in their traditional outfits, great food sold by the side of the road, guys and ladies (which to us was pretty shocking) who saw the world as their private toilet, etc. It’s true that you don’t get to experience all this in Lima, while in La Paz they’re commonplace, but as compared to the Sacred Valley we did not feel that much of a difference.
What we liked in La Paz was how cheap everything was, from food to shopping to fruit juices sold in the street for 30 cents a cup. We liked the diversity, from new and fancy buildings to dodgy streets to the traditional markets where you can find everything from coca leaves to llama fetuses and a bunch of other scary things used for all sorts of ceremonies. La Paz was probably the city where we ate most often in fancy looking restaurants, as everything was so cheap that it was too hard not to spoil ourselves – around USD3 for a lunch menu with soup, main course and drink. Overall we found many good things in La Paz, but if we were to choose between spending time there or in Peru, we’d definitely choose Peru :).

Meeting Noemi, the brain behind Pedagooogia 3000

One of the main reasons for going to La Paz was to meet someone who could give us more information about Pedagooogia 3000. The first day we called the number on the website and our surprise was anything but small when we were told that Noemi Paymal, the lady who wrote the book, was in La Paz during those days (rare event, as she’s almost always away on one trip or another) and is willing to meet us. Extremely enthusiastic, we met Noemi early morning in her favorite library and spent more than two hours talking, sharing, enjoying. She told us of an invitation she had received from an university in Bucharest in June, and how she found a great opening in Romania to the ideas she was sharing. And a “hunger” for a better education suited for the third millennium. This made me very happy, as education is a sector I wish to focus on upon my return home, so it’s great to know people are open enough in this respect.

We said good bye to Noemi with the certainty that our collaboration was just beginning :).
Next destination – Uyuni and the fantastic salt flats!
* Adventure Brew – 5 minutes from the bus terminal, prices starting 49 Bolivianos depending on the number of beds and the building (they have two buildings). With wi-fi (does not reach the rooms though) and breakfast with pancakes.

 ** On Yanacocha Street, perpendicular Sucre street. 25 Bolivianos a night, with wi-fi, no breakfast


If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.


La Paz, dél-amerika bevásáró paradicsoma, ahol mi is elvesztettük fejünket

A Bolíviai Mamacha (asszonyság)

Másodnap felkerekedtünk s körbenéztünk a városon. Meglátogattunk egy-két teret, templomot, a katedrálist, az étel piacot, ahol finom keszeget ettünk 20 Boliviánóért, ami olyan USD 3-nak felel meg (1USD = 7 Boliviánó). Jártuk az utcákat, ahol rengeteg helyi öltözetű mamachát láttunk, akik ruhája kisértetiesen hasonlít a perui népviselethez, csak ők egy kicsit másmilyen (férfi) kalapot hordanak és a vállukon mindig szép kendő van. Sokak szoknyája fényes kis viselet, ami mindig olyan érzést kelt, mintha bálba mennének 🙂


Utcai étkezés s ivászat

Az utca itt is tele volt gyümölcslét áruló kiskocsikkal, ahol 2,5 – 4 boliviánóért adtak egy pohár frissen facsart narancs avagy grapefruit levet. A két lábon járó “kávéházak is jelen voltak, ahol a mamita egy kosárba cipel egy kis kávét, teát meg poharat az arra szomjazónak. S ahol leszóllítják, ott megáll és ad egy pohár innivalót csupán pár boliviánóért. Eme italok mellett minden sarkon lehet kapni előre csomagolt 1dl(!) joghurtot, tejet, kakaót, üdítőt és vizet is.

Az utcák főleg esténként megtelnek Hamburgert és Salchipapát áruló árusokkal. A Salchipapa nem más, mint Salchicha, azaz sült virsli felkarikázva, s Papa, azaz sültkrumpli. Emellet rengeteg cukrászda található szerte a városban, mézes mázos tortákkal a kirakatban.

Mivel La Pazban minden étkezde nagyon olcsó volt, még a puccosabb helyek is nagyon megfizethetőek voltak, így úgy gondoltuk megengedjük magunknak, hogy betérjünk egy-kettő ilyenbe. Egyik kedvenc éttermünk a Namas Te névre hallgató vegetáriánus hely, ahol az ebéd menü 20 Boliviánó előétellel, levesel és másodikkal. (Cim: Zoila Flores 1334)


A bevásárló paradicsom

La Pazi napjaink nagyrészt a városban való sétállással, a szembejövő nevezeteeségek megtekintésével, a helyiek csodálásával, helyi finomságok kipróbálásával de főleg vásárlással teltek. Igen, La Paz a vásárló paradicsom. A Lonely Planetben kinéztünk egy 3 órás sétálló túrát amit nekünk sikerült 4 nap alatt befejezni, mert valahogy minden nap elcsábított minket a vásárlás. Az utcán mindenféle gyönyörű ezüst ékszer, ruhanemű (sapka, sál, kesztyű, poncsó, polo, pullover) természetes mind alpaca gyapjúból vagy lámából és egyéb dolgok kaphatók olcsó áron, s ráadásul egy helyen. Peruban is lehet szinte ugyan ezeket a dolgokat megkapni, de úgy vettük észre, hogy nem mindet egy helyen, s a legtöbbje drágább is. Mivel mi nem vásároltunk semit az elmúlt 7 hónapban csak zoknit patagóniában, s tudtuk, hogy itt lesz a legolcsóbb vásárolni, s hogy amúgy is nemsokára megyünk haza, kicsit elvesztettük a fejünket és sikerült rendesen bevásárolnunk. Eleinte csak egy pár dolgot akartunk venni: egy alpakka pulcsit, fülbevalót, zoknit, de aztán másnap is a bevásárló ucára sodort minket a szél, s „rájöttünk”, hogy szükségünk van még egy pulcsira, sapkára stb. S végezetül bepótoltuk az elmult 7 hónap nem vásárlását 1 hét alatt J A legjobb vásárlósdi a San Francisco templom melletti utcákon lehet megejteni. Ja és persze itt is alkudni kell!


Coca Múzeum

Túrista látványosságban La Paz nem annyira gazdag, vagy mondjuk inkább érdekes mint egyéb főváros. Ennek ellenére az egyik hely, amit mindenkép csak ajánlani tudunk az a Coca Múzeum, ami a fent említett bevásárló utcák egyikén található, valószínű ezért értünk oda csak a negyedik napon J. A múzeumban megtekinthető a coca története, s jelentősége bolíviai szempontból. Azt már eddig is tudtuk, hogy a cocát a helyiek rágják, vagy teaként isszák, hogy ne legyen problémájuk a magaslatok miatt s, hogy erőt kapjanak. A coca tele van proteinnel és vitaminokkal, s rendkívül jó táplálék kiegészítő, hiszen rágcsálása alatt eme hatóanyagok felszabadulnak. Ezért is használták már az inkák is a coca levelet.  Ahogy azt már korábban említettem a coca levélből készül a kokain, de többszáz kg levél kell 1g kokain előállításához, ami természetesen még sok kémiai feldolgozáson megy át, míg kokain lesz belőle. Mindenesetre emiatt jelenleg tilos coca levelet bevinni más országba, mint ahol természetesen es legalisan nől, azaz Peru, Bolívia és Chile. Az Amerikai kormány pár éve sok pénzt ajánlott Columbiának, Bolíviának és ha minden igaz Perunak is, hogy irtsa ki az összes coca mezőt. Ezt a felajánlást csak Columbia fogadta el, aki ki is irtotta majd az összes cocát. Persze al illegális mezők még mindig megvannak. Ugy tudjuk eleinte Peru es bolivia is elfogadta, de aztan visszavontak az irtast.

A múzumban azt is megtudtuk, hogy a Coca-Colát se véletlenül hívják COCA Colának J Igen , igen a Coca Colában Coca level is raktak kezdetekben, ezért is kapta eme nevet. S, hogy ezt még fokozzuk a Coca Cola nem csak Cocát tartalmazott, hanem kokaint is hosszú évekig, mígnem 1929ben az amerikai elnök vegleg be nem tiltatta a kokaint a Colában, s azóta ha minden igaz kokain mentes a cola 🙂 Ugyan legalisan coca levelet importalnak es azt meg  mindig raknak a colaba.


Pedagógia 3000

Egyik fő ok, hogy átjöttünk Bolíviába, hogy felkeressük a Pedagógia 3000 csapatát. A Pedagógia 3000-ről még Brazíliában hallottunk. Elindítója Noemi Paymal, egy francia származású hölgy, aki már 15 éve él Dél-Amerikában, s jelenleg La Pazban él. Projektje a harmadik évezred oktatási módjának megreformálására irányul. Noemi felfigyelt arra, amire sok más oktatással avagy pszichológiával foglalkozó személy is, hogy a mai gyerekek másmilyenek, mint 30, 50 avagy 100 évvel ezelőttiek, s mégis ugyan olyan oktatási módszerrel ppróbáljuk meg őket tanítani, amik sajnos nem működnek. A mai gyerekek gyakran vannak figyelem zavarral diagnosztizálva, mikoris ezen gyerekeknek semmi bajuk nincs, csak az a módszer ahogy őket tanítani akarják már nem vállik be náluk. A mai gyerekeknek sokkal több önállóságra van szükségük, több felelősségre a saját tanulásukban, sokkal érdekesebb s válltozatosabb módra vágynak oktatás terén. Többek között ezekről beszél Noemi könyvében és az álltala szervezett konferenciákon, ami tanároknak, szülőknek s egyéb érdeklődőknek tart. (http://www.pedagooogia3000.info/web/index.htm)

Így mi felhívtuk a weboldalon megadott telefonszámot, s nagy örömünkre kiderült, hogy Noemi ép La Pazban van, s rá is ér találkozni velünk másnap. Kellemesen eltöltöttünk pár órát hármasban, ahol sokat beszélgettünk arról, hogy hogyn tudnánk eme projektet Magyarországra és Romániába is eljuttatni. Egyenlőre a már létező könyv magyarra fordításáról és egy esetlelges konferencia szervezéséről beszélgettünk. Aki kedvet érez az oktatási mód fejlesztéséhez és a Pedagógia 3000 otthoni elterjesztésében, dobjon egy emailt nekem.


La Pazról, mint városról

Az utcák kinézete egy egyszerű Dél-Amerikai városra hasonlított, rengeteg emberrel az utcán. Eme utcák, mint San Franciscóban lejtőről emelkedőre mentek, amiket megmászni az amgy is 4000m magasan fekvő városban nem gyerekjáték J Mert ugye azt tudni kell, hogy La Paz a világ legmagasabban fekvő fővárosa, ami sokaknak gondot okoz levegő vétel terén. Szerencsére nekünk nem volt gondunk a lélegzéssel, mert valószínű már Peruban hozzá edződtünk a magaslatokhoz.

La Pazban azt figyeltük meg, hogy az emberek nem annyira kedvesek, mint a Szent Völgyben Peruban. Itt az emberek rendesen mérgesek voltak, ha nem vettünk valamit, csak az árak után kérdezgettünk. Dehát hogy döntse el az ember, hogy akar e venni valamit, ha nem tudja az árakat 🙂

Összeségében aki La Pazban jár, az elég ha 2 napot tölt itt az olcsó étkezés és utcai friss narancslé kipróbálásával, a Coca Múzeum meglátogatásávl, egy sétálással a városban és egy kis bevásárlással.

Miután pénztárcánkat kiurítettük, itt volt az ideje, hogy délnek tartsunk és leutazzunk Uyuni-ba, ahol a só sivatagot néztük meg több más közt.


Posztjainkkal szeretnénk minnél több kérdéseteket és kiváncsiságotokat kielégíteni, így légyszives írjatok visszajelzést (Leave a Reply) vagy ha tetszett, értékeljétek posztjainkat csillaggal esetleg osztjátok meg őket a Facebookon (Share), hogy mások is olvashassák.

Finally … towards Bolivia!

“Are you ready?”, Boca asked. “Never readier”, I replied, feeling that indeed the time to finally get to know this country could be postponed no more. We took a day after Ciculo de Mujeres to pack and arrange our leaving, which proved to be an arrangement to return instead: Carlo was going back to the U.S. over Christmas and we agreed we’ll take care of the lodge for the time he’ll be away, from mid-December to mid-January. It was a very easy decision to make: …
With this in mind, we hit the road on November 14th. We were to take a night bus from Cusco to La Paz, so we went to Cusco in the morning to spend a day with Silviu – he was still with Howard and decided he wouldn’t be joining us in Bolivia this time either, because the time spent with his new master and the things he was learning every day were more important for him at this moment in time.  That day we would meet Howard for the first time, and as soon as we arrived at his office we realized why Silviu found it so hard to leave. Boca and I both had the exact same reaction upon entering his office: “I want to stay here!”:). It was not an option at the time, but “mysterious are the ways of the Lord” – we had no idea how this wish would actually come true in the not too distant future.
A book, a wish, a reality

But for now the plan was clear: get on the bus to La Paz at 10pm, and arrive in the Bolivian capital around 10-11am the next day. We wanted to spend all day in Howards’ office because we felt so comfortable there, in peace and harmony. We inspected his library and each immediately found a book that spoke to us. Boca chose “Brida” by Paulo Coelho, a book that Natasha had recommended her almost two years before but she had not had a chance to read until then. I chose a book I had never heard of before, but which brought tears in my eyes before I got to page 2. It’s called “Cusco, the gate to inner wisdom” and is written by Diane Dunn. While reading the first 30 pages there in Howard’s office, tears did not stop flowing down my cheeks, and I did not understand at all the connection and why I resonated so much with the lines read. The book is actually an autobiography – Diane recounts her story of how, like so many others, woke up at some point in her life and realized there has got to be more to it; she was living the life of a successful theater director in America, but she was not happy because… that was not really her life. So she went in search of herself and the life she actually wanted to live. She ended up in South Africa, where she lived for 11 years and worked with homeless people, and then life brought her to Peru. When I shared with Howard my fascination with the book, his response was not one I was expecting: “Diane lives in Pisac [a small town an hour away from Cusco], she’s a good friend of mine. I see her every Tuesday for lunch, I’ll tell her tomorrow what you thought of her book”.
By the time Boca and I finished reading the book we already knew we had to meet Diane before leaving Peru … and, as usual, the universe would conspire to make this happen. But that would come later on 🙂
Cusco to La Paz. At the border, fine and visa

So back to Bolivia, at 10pm we got on the bus and after a very good night sleep we arrived at the border early in the morning. We knew we had overstayed our visa and will have to pay 1USD for each day we stayed extra (about 17), so we hurried to solve everything as quickly as possible. Unfortunately our haste was not reciprocated by the border officer, and we ended up spending more than half an hour for him to realize that we had to pay, then to calculate, then write papers, etc. Of course they had no photocopy machine, so we had to walk to a store across the street to make copies of the papers. When we returned, the man informed us that the fine had to be paid at the bank, and the bank was 10 minutes away. This was already after half an hour and the bus was waiting for us. Hardly able to believe this was not a joke, we asked if there was a way we could pay directly at the border instead. He then informed us on a very serious tone that yes, we can, but we must pay an additional USD 10. From the series’ incredible, but true “, we paid what had to be paid and finally crossed over to the Bolivian side.
On that side there was another surprise waiting for us, but this time an extremely pleasant one. As mentioned before, when I had read on the internet about the procedures for obtaining the visa for Bolivia it all seemed so complex and difficult, so many documents and papers … but from what we heard from Carmen, the visa could be bought at the border not only without documents, but most importantly without headaches either. And that turned out to be my case as well – I was directed towards the appropriate office, I held the USD 140 close to my chest (this was the sum I had been told by all those i had spoken to – most of them Americans, that’ true), as I prepared to separate (not without pain) from it very soon, when the great surprise showed itself in all its splendor! The officer opened his mouth and these words struggled to come out through his strong Bolivian teeth: “USD55”. Almost instantly my heart stopped, tears began swimming through my eyes, fairies came flying across the room, bunnies jumping around my feet, colorful butterflies expressing their happiness with their fluttering … In other words, boy was I crazy happy my visa cost me only a third of what I had anticipated! In other words, I found myself with almost 100 unexpected dollars in my pokeeeeet… It was like a Christmas gift a month too soon. But hey, who was I to complain? Jumping for joy we climbed back on the bus and continued smiling the remaining 4 hours to La Paz.

* Bus Cusco – La Paz – 70 Soles for Cama (Semi-Cama is about 50-55, but strongly recommend the cama because the great rest and comfort are totally worth the extra 7USD)


If you liked this post please rate it, leave a comment or share it with a friend using the buttons below.

Végre Bolíviában

Bolíviába már utunk kezdete óta vágytunk, de eddig valahogy mindig közbejött valami, mikor útnak indultunk volna. Most, viszont tényleg eljött az idő, hogy átlépjünk  a talán második legtradícionálisabb dél-amerikai országba. Cuzcóból egy 14 órás busz út vezetett La Pazba, a bolíviai fővárosba.*


Határ átkelés

Ahogy azt már korábban említettem perui vízumunk 17 napja lejárt, de tudtuk, hogy nagy bajt nem fog jelenteni mert a határon kitudjuk fizetni a büntetést, ami USD1 naponta. Meg is érkeztünk a perui határra, ahol a fiatal ember hosszasan vizsgálta vízumunkat, mire rájött, hogy már lejárt. Nagy csodálkozva mondta, hogy hát büntetést kell fizetni. Mondtuk rendben és átnyujtottuk neki az előre előkészített USD17et. Ő persze nem igazán értette, hogy mi ez, s elkezdett számolgatni. Legalább 10 percbe telt neki mire kinyögte, hogy akkor USD19 lesz fejenként. Mi próbáltuk meggyőzni, hogy csak 17 lenne az a 19, de nem volt meggyőzhető állapotban J Ezen a USD2-őn már nem vitatkozunk, így odaadtunk még 2őt, mire közölte, hogy nem itt hanem a bankba kell fizetni, ami persze 10 perc sétára van. Azt tudtuk, hogy nincs arra időnk, hogy oda elmenjünk, mert a busz már várt ránk. Így megkérdeztük, hogy helyben nem fizethetünk e. De – felelte a határátkelő kollega – USD10 felárért. Így nem volt mit tenni kipengettük a USD29et 17 helyett. Persze a móka itt nem ért véget, mert le kellet fénymásolnia a dokumentumainkat, de a határon nem volt fénymásoló, így el kellett sétállni a közeli fénymásoldába, majd vissza a határra. Mire minden rendben lett már kb 40 perce telt el. Innen már csak a bolívia határhoz kellett átsétállni, majd fel a buszra. A buszon persze már mindenki nagyon türelmetlen volt, hogy miért húztuk az időt ennyire, de szerencsére nem mentek el nélkülünk.


Első buszbetegség

Az út olyan rossz rázkódós volt, hogy mire megérkeztünk én már olyan rosszul voltam, hogy már 2 órája azon gondolkodtam, hogy inkább megállítom a buszt és leszállok, annak ellenére, hogy nem vagyunk még La Pazban, mert úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább. Az egész napot aztán az ágyban fekve töltöttem, s keményen, gyógyszer nélkül próbáltam a betegséget kihordani. Merthát azt olvastuk egyre több helyen manapság, hogy ha megbetegedeünk, akkor a szervezetünk küzd a benne lévő vírusok, baktériukom stb ellen. Na most ha pl lázasok vagyunk, akkor a szervezetünk megemeli a hőmérsékletét, hogy elpusztítsa a vírusokat, amik magas hőmérsékleten nem maradnak életben szóval ha ebben a helyzetben lázcsillapítót veszünk be, akkor levisszük szervezetünk hőmérskletét, ami már nem tud a vírusok ellen küzdeni. Persze nem azt mondom, hogy sosem szabad gyógyszert bevenni, csak szerintem manapság a legelső cselekedetünk a gyógyszer anélkül, hogy megpróbálnánk időt adni szervezetünknek, hogy gyógyítsa magát.

Szóval egész nap az ágyat nyomtam hányingerrel és hasmenéssel. Csak este vettem be egy fájdalom csillapítót, hogy tudjak aludni, mert minden csontom és izmom fájt. Reggel tökéletesen ébredtem, minden betegségem elszállt. Úgy látszik, az, hogy hagytam a szervezetem küzdeni a betegség ellen egy napig, meghozta eredményét, mert nem gyomtam az ágyat napokig.


A lapazi szállásunk

Megérkezéskor az Advanture Brew Hostelba mentünk, ahol olcsó árakról hallotunk, tiszta szobákkal, palacsinta reggelivel, ingyen pohár sorrel minden este, s természetesen intrnettel. Mikor megérkeztünk kiderült, hog az árak, igen csak a még megfizethető, de nekünk már drága katergóriába tartoztak (a legolcsóbb opció egy 8 ágyas szobában 49 Boliviánó fejenként – USD7), mivel én nem éreztem magam jól, így maradtunk estére. Sajnálatos módon az internet csak az ebédlebőben működött, s a palacsinta reggeli se volt oly fantasztikus, hogy annyira odalegyünk a szállásért. Nekünk még mindig az Argentín Barilloche és Mendóza szállások, mint hostelek voltak a legjobbak.

Így másnap át is cuccoltunk egy sokkal nagyonn, kicsit szoc-reálos hangulatú hostelba, ahol tiszta szobák, régi ágyak, határon lévő fürdőszobák (tisztának azthiszem tiszta volt, de olyan régi volt minden, hogy ez nehezen látszódott), viszont internet és rendkívül rendes személyzet fogadott minket. Igazából nem is ida indultunk, hanem egy másik hostelba, de az utcán megállított minket egy 40 es körüli kicsike, de annál aranyosabb hölgy, hogy segíthet e. Mondtuk neki, hogy csak ezt a hostelt keressük, mire ő szivélyesen útba igazított minket, majd hozzá tette, hogy hallottunk e az ő hosteléről, ami szintén csak itt van a sarkon, s ha szeretnénk szivesen megmutatja nekünk. Mi elégedettek voltunk a másik hostellel, mert Iunia megnézte már tegnap, de mivel a hölgy olyan aranyos volt igent voltunk. Az ár igen baráti volt, 25 Boliviánó fejenként egy 2 ágyas szobába internettel. Így végül maradtunk. A hostel neve La Carratera és a Sucre és Yanakocha utcák találkozásánál található. A buszpályaudvartól olyan 10 boliviánót kel fizetni a taxira.

Milyen az La Pazi légkör, s mit is lehet errefelé csinálni, a következő posztban jön…

*Busz Cuscoból La Pazba: 70 Soles Cama járattal, 50 Soles Semi Cama járattal, de a Cama erősen ajánlott, mert kényelmes, s jól lehet aludni éjszaka.