Tag Archives: San Pedro de Atacama

El Tatio Geyser field at sunrise

3.30am the alarm started screaming. That was just awesome, since I had gone to bed less than 2 hours before. Silviu and Boca got up first and I managed to crawl out of bed after a short while. To my ‘delight’ there was no drop of water running in the bathroom, so not only did we not have our shower, but we couln’t even properly wash our eyes. I had heard that hostels in San Pedro sometimes stop the water… You know, being in the middle of the world’s most arid desert and all, it’s understandable why this would be a scarce resource.

At 4am we were in the van on the way up to the geyser, a 2 hr ride they said. When we got there it was still dark and totally freezing, but by the time they prepared our breakfast (sandwich, coffee, tea, milk and eggs boiled in geyser steam) the light had slowly started to appear.

We started our walk around as our guide was telling us the story of the place. We were shocked and saddned to hear that predictions were the place would not exist anymore in about 5 years time. It seems it’s been exploited so much that it was expected to collapse and become an active volcano in the next few years. This would impact the region tremendously as one of the rivers coming out of the mountain now is the principal source of water for the villages around and for San Pedro. Even with it, water is scarce. What is going to happen once it’s gone… that I simply don’t know.

There are more than 80 active geysers in the field – steam, water, mud. After a tour around the North region we were taken South, where a hot pool was waiting for us to bathe in. It had been -7C when we arrived at El Tatio. It was a bit warmer now, but definitely not swim suit warm. We were told the water temperature was 25-30C (which is not high at all by the way), and after only a second of hesitation we were in the water, looking for the hot spots.

Obviously the hard part came when we had to go out and get dressed. We kept hearing strange noises from all around us, all the ‘Uhh’ and ‘Aaah’ and ‘Ooohh’ and ‘Oh my Dear Lord’ and ‘This is not funny!’. At some point a guy said: ‘Oh man, my feet are so cold they hurt’. Another guy’s reply was: ‘Just wait for another minute. You won’t feel them at all anymore’.

Another one was looking at himself in amazement: ‘Look, i’m steaming!’. He literally was.

San Pedro de Atacama – El Taito gejzir

Másnap reggel 4kor indultunk, hogy meglátogassuk a világ harmadik legnagyobb gejzir mezőjét, az Andok hegyláncához tartózó El Tatio-t, ahol 80 aktív gejzir található. 2 óra buszozás után megérkeztünk a gejzir bogyborékoktól gőzölgő 4300m magasban lévő hegycsúcsra. Az utóvulkáni működésnek a jeleként lépten nyomon forró víz tör fel, de nem csak víz, hanem kén gázok is szivárognak a felszín alól. A levegő meglehetősen fullasztó a kénhidrogén hatására. A gejzírek nyílásánál a kovakő lerakódásokon kívül, számtalan elem koncentrációját lehet megfigyelni.

Míg vártuk a napfelkeltét a sofőr főzött tojást nekünk az egyik gejzirnél, melegítettek tejet, volt kávé és szendvics is. A forró dolgok nagyon jól jöttek, mert elég kellemetlen hideg volt odafent. Meg is kérdeztük a túravezetőt, hogy hány fok lehet, mire mondta hogy olyan -7 körül. Tehát a Párizsban tesztelt pulcsi és kabát neccesen de -7 fokban is elviselhető, persze csak egy darabig. Mikor megtudtuk hány fok van Iunia megszólal: Nem is érződik, hogy ilyen hideg van. Mire én: Aha, ezért nem érzed az újjaidat. Iunia: … ja, ok. 🙂

Reggeli után körbejártuk a gejzirmezőket, ahol megfigyelhettük a 2 percenként felbugyogó vizet és gázokat, majd a közeli forráshoz siettünk, ahol a vállalkozó kedvűek meg is mártózhattak a 25 fokos vízben. Persze mi ezt egy kihagyhatatlan élménynek gondoltuk és pár másodperc alatt fürdőruhában találtuk magunkat a 0 fokos hidegben, persze öltöző nem volt J A 25 fokos víz nem sokáig volt melengető, így 10 perc lubickolás után kiugrottunk a vízből, és arcunkrafagyott mosollyal próbáltunk minnél hamarabb felöltözni. Hidegnek hideg volt, de kár lett volna kihagyni, szóval minden idelátogatónak kalandra fel!

Végülis örültünk, hogy eljöttünk San Pedróba, mert érdekes dolgokat próbáltunk ki és emellet a városnak is jó hangulata volt. Még mindig a sivatag közepén voltunk, vájogházakkal és falakkal körülvéve, ami egy különös Csillagok Háborúja beli sivatagi érzetet adott (legalábbis nekem). Egymás után sorakoztak a kisebb nagyobb utazási irodák, amik mindenféle túrákat és prgramokat ajánlottak. S aki kitartóan keres, az olcsón kap jó szolgáltatást.
Mi a sandboardingolásért a Hold Völggyel együtt 10.000 Pesot fizettünk és ebben benne volt egy sör is, míg más irodák mindezt 15-20.000ért adták és ugyan oda mentek, ugyan annyi időre mint mi. Szóval senki ne álljon meg az első irodánál, hanem kérdezzen körbe és alkudjon.
Az étkezéssel ugyan ez a helyzet. A legolcsóbb opció itt ha az ember a menu de dia, azaz a napi menüt rendeli. Ezt álltalában 12 és 3 között ebédet 6 és 9 között vacsorát jelent. (3 és 6 között pedig zárva vannak, merthát délután pihenni kell J) Aricában megállapítottuk, hgy egy olcsóbb és még mindiig finom menü 1.800-2.000 Peso, ami levest, főételt és néhol italt vagy desszertet is magában foglal. Na most San Pedróban sorra álltak az éttermek napi menüt kínálva 3.800-5.000 Pesoért. Persze mi nem adtuk fel és addog járkáltunk körbe, míg meg nem találtuk a 2.000 Pesós helyet a buszmegálló mellett.

Annak ellenére, hogy nagyon tetszett nekünk San Pedró, folytatni kellett utunkat dél felé.

Sandboarding and sunset in the Moon Lagoon

We did two things we absolutely loved in San Pedro: sandboarding and going up to El Tatio geyser field for sunrise.

We went sandboarding with Jorge, a cool guy who will show you a good time, in the Death Valley – a very encouraging name, we thought. It started slow, as it was the first time we were doing this, so we weren’t sure of the probability of bone breaking (and hey, when I asked Jorge how many people have died doing this and he only smiled, I made sure I took my time), but we quickly got the hang of it and we wished we could have stayed there longer. By the end I had become so confident that I wanted to do fancy turns and ended up landing flat on my face, with plenty of sand in my pants, boots, T-shirt and hair.

I’ve never done snowboarding but I have skied before. I found sandboarding the much nicer version of that, in the sense that it seemed safer, less painful when falling, and the warm weather is an added bonus. We could not get enough of the downhill part, but things were not as peachy when it came to climbing back up with the board on our backs. That and the sand storm (ok, maybe not storm but the strong wind throwing sand in our eyes) were the only two things we could have done without.

We were to watch the sunset from the Moon Lagoon, so Jorge drove us there and, after giving us our well deserved reward for doing such a good job sandboarding (beer, of course), we got ready to watch what I felt was the most dramatic sunset I had ever seen. It took me back a couple of months when a friend had said: ‘Eh… after a while, all sunsets are the same’. Then I had agreed with him. It was obviously because I hadn’t been to the Moon Lagoon yet.

San Pedro – how to be kind to your budget

We woke up early-ish the next morning to catch the 10.30 bus to San Pedro, and upon arrival we learned another precious lesson: seek and you shall find!

We were only intending to stay there for one or two nights, so we wanted to find a hostel in the central area for convenience. We checked all the places we had found attractive in the LP and they were all nice, but not very cheap. The general price was 8000 pesos per night, breakfast NOT included. We were about to go for one of these places when Silviu insisted we check out a hostel we had passed by on the way from Toconao.

We left Boca with the luggage this time and took a very long walk around searching for the place. We didn’t find it, but instead we found a few other ones similar in price to the ones we had seen. ‘Well, at least this is a confirmation that there are no better ones’, we thought. When we got back we were more ready than before to check into that first place, but Boca thought we should check out one last place. I was pretty exhausted by then so the two of them left. While I was waiting for them with all the backpacks around me, a couple of ladies passed by and asked if I needed a place to stay. The first one had rooms for 12,000 pesos, so by the time the second one came I had lost hope that we could find anything below 8000. Of course I had to make an effort to control my thrill when she told me she had rooms for 6000, just on the parallel street. At the exact time I was talking to her, my other two thirds came, so we went to check out the place. It was simply perfect! A very big yard with chairs and couches, and so much quietness.

When we went out to find lunch the story repeated, with us bumping into all the 5,000 and 3,500 pesos places first, until, upon asking people around, we found the set menus going for 2,000 just a short walk away. In case you’re in search for such places they’ll be by the main bus station, where all the buses except for Tour Bus come and go.

When the same thing happened again with sand boarding (we had been quoted prices as high as 25,000, and in the end we had an awesome sandboarding experience AND a beer in 10,000) we made sure to make a mental note to always keep faith that there are better places than the ones we first come across. And keep searching until we find them:).

San Perdo de Atacama – megérkezés és sandboarding

San Pedroba érkezést ismét szálláskereséssel kezdtük, ahol kicsit elkeseredve tapasztaltuk, hogy minden szállás legalább 8000 Peso éjszakánként, szerencsére azért itt is sikerült szállást találni 6000 Pesoért.

Elindultunk a hostellel teli utcán és sorra jártuk az olcsóbb helyeket, mikor már majdnem belenyugodtunk, hogy 8000 alat ugyse lesz semmi, egy lány megszólított minket, hogy szállást keresünk e? Mondtuk igen mire ő útbaigazított a nagybátyja hostlelébe, ami a fő utcától arrébb, de legalább jó áron volt. Igaz ebben nem volt benne a reggeli, de kényelmes kanapék sorakoztak a kertben, ahol boldogan irogattunk.

Tanulság: Valósszínű az árak felmennek egyik évre a másikra, főleg a LP-ben szereplő hostelek drágulnak a legjobban, hiszen minden túrista ezt keresi fel először, de ha igazán akar az ember, akkor tud találni olcsó helyet.

Ahol mi szálltunk meg: Paniri Hostal, 87 Tocopilla Road, San Pedro de Atacama. recepcion@hostalpaniri.com

Első itt töltött napunk csak irogatással, míg másnap egy új sport, a Sandboard (ugyan az, mint a snowboard, csak ezt homokban csinálják, nem pedig havon) elsajátításával telt.
Silviu nem tartott velünk, mert mikor legutóbb sielt (kb 13 éve) eltörte a lábát, így nem vágyótt hasonló élményekre.
Iunina és az én legutóbbi sielésem is kb ekkor volt, de mi motiválva vártuk a kalandot. Ugyan snowboardozni még egyikőnk se snowboardozott, de azt mondták ez nem probléma.

Az élmény felejthetetlen volt. Gyorsan siklottunk le a homokbuckákon napszemüvegben és rövidnadrágban, ha estünk se volt vészes vagy fájdalmas. Ugyan a homokdűnékre való felgyaloglás igen fárasztó volt, de még így is az egyik legjobb sportnak tartom a homokdeszkázást a világon.

Pár óra csúszkálás után a naplementét a közeli Valle de la Luna avagy Hold Völgyben néztük meg. A hírdetésben az állt: Tegyél egy sétát a holdon! Hát hívogatónak hangzott. Azért hívják Hold Völgynek, mert a kövek és sziklák olyan alakzatot formálnak, mint a holdon. A látvány érdekes volt, s egy sziklára felmászva gyönyörű naplementét csodálhattunk meg. Az idő elég szeles volt, így nem maradtunk sokáig, csak még elkortyolgattuk jól megérdemelt chilei sörünket. Éjszaka nem kellett minket altatni…