Gondolatok 10 hónap hátizsákos utazó lét után

10 hónapig voltunk úton együtt, hárman együtt. Nevetünk, sírtunk és tanultunk is együtt, feljődtünk, megértettünk, elfogadtunk és hálát adtunk. De most eljött az idő, hogy tovább lépjünk, egy új (vagyis igazából egy régi mind nekünk, mind önmagában) kontinens felé. Eme élmény vége egyben a kezdete egy újnak: OTTHON! „Összezavarodott, s vegyes érzések” nem is elég, hogy kifejezzük amit érzünk.

Az elmúlt 10 hónapban több, mint 100 ágyban aludtunk… kanapékon, matracokon, vagy csak a földön, sátrakban, buszokon, repülőkön s még hajókón is. Több, mint 500 asztalról ettünk. Utaztunk repülővel, busszal, terepjáróval, autóval, biciklivel, lóval, tuk-tukkal, kisbusszal, hajóval, komppal, metróval, vonattal, a saját 2 lábunkon, drága busszal, olcsó busszal, nagy busszal és kicsivel, újjal és 100 évessel is, motorral, s lifttel…

A 10 hónapból 4et vendégként töltöttük.

Egy hetet töltöttünk egy Inka pap társaságában Peruban, Húsvétkor egy Katolikus templomban ünnepeltünk Chilében, 3 hetet töltöttünk egy Hare Krishna Yoga Parkban Argentínában, majd smét Peruban egy 10 napos néma Buddhista meditációs táborban voltunk, ezek után 2 hónapot töltöttünk gyógyítókkal, sámánokkal és emberekkel akik a Maya kalendáriumot követik.

Megszüntünk tursiták lenni elég korán, s helyette Világ Utazókká válltunk (különbség a kettő között szerintünk, hogy az első csak a szemével, s eszével érzékeli a világot, a második emellett a szívével). Egyszerűen csak ezek vagyunk, s leszünk is. Egyenlőre egy nagyobb része a végéhez közeledik, s egy másik éppen csak kezdődik. Ami körül vesz minket az a nagy bizonytalanság, de 1 dolgot biztosra tudunk: kimondhatatlanul hálásak vagyunk az élményért, s a segítségért, amit az elmut 10 hónapban kaptunk, s minden csodálatos emberért, akik az életünk része távolság és hely ellenére. Köszönjük!

 

Akkor… félünk e haza menni?

Kimondhatatlanul. Ugye most sokan kérdezhetik, hogy dehát ez volt az életed 4 évig, hogy új helyekre menj és szokatlan szituációkban találd föl magad. Akkor hazaköltözni miért más? Hisz az ráadásul nem is új vagy szokatlan? Ez az otthonod?

Igen ám, de 4 év alatt sokat válltozik az ember. Olyan dolgokat tapasztaltam, olyan dolgokon mentem keresztül, melyeket mások egy életen keresztül élnek át, vagy még akkor sem. Megváltoztam. S a világ is megválltozott. Már nem ugyan az a Boca és nem ugyanaz a Magyarország fog majd kezet hazatéréskor.

Persze a szerncse az, hogy tudom ki vagyok, s tudom mit akarok. Mit akrok az élettől és a következő 1-3 évtől. Szabad akaratomból térek haza nem azért mert nincs más választásom. Én EZT választottam, s tudom miért! Terveimet ésszel és szívvel is eldöntöttem. Persze ezek a tervek sokaknak majd furcsák, avagy kivitelezhetetlenek lesznek, s tudom, hogy mindenki bőkezűen fogja osztogatni tanácsait, hogy mit igen, s mit ne tegyek…

Szóval félek… de mitől?

• Hogy régi barátaimmal már nem fogjuk megtalálni a közös hangot. Hogy nem élrtenek majd meg, s én sem fogom őket megérteni. Hogy az évek során külön irányba fejlődtünk, s nincs már az a híd ami összeköt majd minket.
• Hogy nem fogok könnyek új barátokra lelni, akik egy hullám hosszon vannak velem, akik ugyan úgy gondolkodnak, mint én.
• Hogy családom, s barátaim nem fogják érteni, hogy miért nem tudok én is csak beállni a mókuskerékbe, s mint minden rendes ember rögtön elmenni egy akármilyen céghez, csak, hogy pénzt keressek.
• Hogy nem lesz türelmem a magyar valósághoz.
• Hogy az emberek el fognak majd ítélni nézeteim és hiteim miatt.
• Hogy eltévedek majd a Pesti avagy az otthoni utcákon.
• Hogy nem találok majd könnyen támogatást, hogy terveimet véghez vigyem.
• Hogy alkudozni fogok a taxisokkal és a piaci árusokkal.
• Hogy le akarom inteni a buszt az úton.
• Hogy a piacra megyek majd ebédért
• Hogy túl Latin Amerikai avagy Szingapúri lettem az évek alatt (Anyukám már így is mondja, hogy nem érti, ahogy beszélek…)

 

Szóval… akkor ez elég, hogy ne menjek haza?

Semmi esetre sem! Valami belső késztetés mondja már vagy 2 éve, hogy térjek haza egy időre, s otthon válltsam valóra terveimet. S eme belső érzés erősebb minden félelemnél.

 

S mit várok a legjobban?

• A szobámat
• Tiszta fürdőszobát
• Magyar ételeket
• Hogy végre kipakolhassam a ruháimat egy SZEKRÉNYbe J
• Rendes törülközőt
• Túró rudit
• Egy hajvágást
• Kedvenc naracssárga cipőmet
• Hogy ismét csörögjön a 10 hónapig nem használt telefonom
• Anya palacsintáját
• Hogy ne kelljen attól tartani, hogy elfogy a melegvíz, vagy csak simán a víz, míg zuhanyzom
• Főzni, s vásárolni anyukámmal
• Magyar tévét nézni
• Együtt tölteni a hétvégét apával, mamával
• A magyar humoron kacarászni
• Hogy együtt játszak a kishugommal
• S átmulatni újabb északákat a régi barátokkal

 

Konklúzió 10 hónap után
Csak egy – az élet tényleg olyan, amilyenné mi tesszük.
Így legyen! Arie! Aho! Haiaiai! Áman!

Köszönet mindenkinek, szeretlek titeket!