A Vipassana legnagyobb kihívása

Akik szeretik NEM tudni, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek majd egy ilyen proramon, azok kihagyhatják e poszt olvasását.

 

Gondolataink mindig elkalandoztak

Meditálni napi 12 órát nem volt gyerek játék. Iuniával mi hozzá voltunk már szokva magához a meditcióhoz és ahhoz, hogy ezt 1-2 órán keresztül csináljuk, de amikor ez napi 12 órán át megy és közben nincs semmi külsö inger, mert nem beszélhetsz, olvashatsz stb, akkor ez több nap alatt elég kihívóvá válik, merthogy koncentrálnod kellene, de gondolatod állandóan elkalandozik. Próbálod visszaterelni a meditációra, de megint csak elkalandozik. Persze mondják, hogy ez normális és az a jó, ha minnél előbb észreveszed, hogy elkalandozott, s visszatereled gondolatod a programra. Szóval szerintem nem voltunk rosszak, de nem volt egyszerű. Persze miközben a gondolatunk kalandozott sok insightunk (gondolat, megértés, megvilágosodás) volt. Legtöbbje a jövőre vonatkozóan, de persze a multra is.

Eleinte a multban történt apróbb, nagyobb események játszódtak le újra a fejemben. S mivel semmi külső kontaktust nem létesíthettünk magunkon kívül, nem lehett olvasni, írni vagy beszélgetni mással, így nem volt semmi más ami stimulálta volna a gondolataimat, így maradt a körbe körbe futkosás a gondolataimmal.

Semmi nem volt csak én és az elmém, amit próbáltam nem gondolkozásra fokuszálni, de erre agyam valahogy még jobban beindult. Godolataim még intenzívebbek lettek, s még gyorsabban forgott az agyam. Ez olyan szintre emelkedett, hogy a második nap már szinte könyörögtem magamnak, hogy hangyjam abba a godolkodást. Agyamnak, mint egy külső személynek beszéltem, hogy álljon le, vagy legalább lassítson le, mert ez már túl sok. Már 48 órája csak a mult bizonyos eseményei voltak a fejemben, s ez megterhelő volt. A gondolataimba már belefáradtam. Belefáradtam, hogy nem tudok semmi újra kilyukadni, csak belül forogni a talán elrontott mult és a kifürkészhetetlen jövő után.

 

Végre konstruktív gondolatok

Gondolataim persze nem csillapodtak, de legalább harmad naptól kezdve több válltozatosság volt bennük. Itt kezdődöt talán, hogy elkezdtek konstruktív ötleteim lenni. Ötletek a jövőről s, hogy mihez is kezdek majd ha hazamegyek. Tisztán láttam magam otthon a leendő munkahelyemen, a leendő lakásomban, láttam a falak színét, az eltöltendő kévákat a barátnőimmel, az eltöltendő vacsorákat ismerőseimmel, és sok más karrierhez kapcsolható ötletet. Ezen képek és jelenések izgalommal töltöttek el, s alig vártam, hogy végre haza menjek s belekezdjek eme rendkívüli ötletekbe.  Később mikor a többiekkel egyeztettük tapasztalatainkat kiderült, hogy szinte mindenki részesült hasonló képekben a jövőre vonatkozóan, s mindenki egy extra lökést és biztatást kapott, hogy jó úton halad.

E képek mellett Iunia és én is erős késztetést éreztünk, hogy végre kezdjük el írni a köyvünket. Láttuk magunk előtt ahogy egy hónapra letelepedünk egy csendes kis sarokjába a világnak, s csak írunk és írunk. Tisztán láttuk ahogy könyvünk elkészül, tudtuk mit írunk majd előszónak, s még a borítóról is tiszta képünk volt. Nem volt vitás, írnunk kell.

Mozdulatlanul ülni??

A fokuszáláson kívül volt valami, ami talán még kihivóbb volt. Két nap után egyhelyben ülni napi 12 órát, igazán fájdalmas lehet. Török ülésben kezdett szinte mindenki ülni, s először az ember déli része kezdett el fájni, aztán az ember háta, térde, majd bokája, aztán elzsibbadt a lába combtól lefelé. Majd pozíciót váltasz, a feneked alá teszel egy pár párnát és a térdedre ülsz. Az megy egy darabig, de aztán megint fáj az összes fent említett testrészed. Eleinte azért mozoghatsz és ha elkezd fájni valami, akkor áthelyezkedhetsz egy másik pozícióba. Vizont a negyedik naptól kezdve napi 4szer 1 órát úgy kell egy helyben végig ülni, hogy nem mozogsz. Azért kell mozdulatlanul végig ülni, mert ha mozogsz, akkor azért teszed, mert valami kellemetlen és nem akarod, hogy kellemetlen legyen. Viszont ha a kellemetlen érzés ellen küzdünk, akkor nem gyakoroljuk az Anicca-t, azaz az érzések csak jönnek és mennek szabályát, hogy ezzel megszüntessük szenvedésünket.

Meg kell mondani, ez rendkívül kihívó volt. De meg lehet csinálni, annyira meg lehet, hogy mi nem csak a 4szeri alkalommal próbáltunk meg mozdulatlanul ülni, hanem minden másik meditáció alatt is. Napi kétszer volt 2 órás meditáció, s azokon mozdulatlan lenni, volt a legkihívóbb. Érdekes módon néha a 2 óra eltelt anélkül, hogy nagyobb szenvedést éreztünk volna, de a kötelező 1 óra alatt bármit megadtunk volna ha mozoghattunk volna. Ez a megpróbáltatás nagyon jó volt arra, hogy fájdalomküszöbünket és tűrőképességünket kitoljuk. S a fájdalom is elmúlt, amint átestünk a holtponton, s utána már nem is volt kellemetlen egy helyben ülni. Emlékszem az egyik legfájdalmasabb gyakorlásra, mikor már majdnem könnyek folytak a szememből a fájdalomtól, de nem mozogtam, s mikor átestem a holtponton, ott ültem, s mikor vége lett az órának, akkor sem akartam már fölállni. Ott tudtam volna ülni órákat…

Sokszor úgy érezzük, hogy nem bírunk elviselni bizonyos dolgokat, hogy ez túl fájdalmas nekünk, s elkezdünk ellenük küzdeni, de ha ezt teszük, akkor olyan, mintha árral szembe úsznánk. Egszerűen csak el kell engedni, abba kell hagyni a küzdelmet és a fájdalom elmúlik magától. Ezen gondolatok kavarogtak fejemben, mikor első fájdalmas meditációmmal küzdőttem… S rájöttem, csak elmém küzd a fájdalom ellen, s tudtam ha akarom el tudom engedni… a fájdalmat agyunk teszi elviselhetetlenné, de ha megtanuljuk kontrollálni elménk s ezzel gondolatainkat s reakciónkat,  s elfogadjuk, hogy a fájdalom is csak egy érzés, akkor elmúlik minden szendevésünk…

fél óra próbálkozás után végre sikerült… elengedtem… s nem volt több fájdalom… elfogadtam ami volt, a fájdalmat a lábamban, s megszünt a szenvedésem… béke volt…

Megérte, minden egyes perc, gyakorlás, fájdalom és némaság megérte. Sokat tanultam, fejlődtem és okosodtam. Megtanultam, hogy az érzéseket el lehet viselni, s hogy minden elmúlik egyszer, hisz ez a világ törvénye.

„Ez is elmúlik majd, mint minden más a világon.” Sissy

 

Posztjainkkal szeretnénk minnél több kérdéseteket és kiváncsiságotokat kielégíteni, így légyszives írjátok meg visszajelzésként (Leave a Reply) vagy akár emailben, hogy miről szeretnétek még hallani egy – egy országgal kapcsolatban.